Tarlós letiltotta a háborús hangulatot provokáló „szakértőjét”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Tarlós letiltotta a háborús hangulatot provokáló „szakértőjét”

2017. október 12. - 07:02

 

Ahogy arról korábban a Civilhetes is beszámolt, az Echo tévében nemrégiben háborús uszítással és rágalmazással is felérő nyilatkozatot tett Földi László. 

Forrás: PestiSrácok.hu

Azt gondolhatná az ember, hogy amennyiben egy szakértő tesz ilyen súlyos szándékosam megtévesztő kijelentést, annak hasonlóan súlyos következményei lesznek. Egyszerűbben, úgy kivágják emberünket, ahogy a macskát szokás.

De nem Magyarországon. Következmény lett, hiszen azt egyelőre még a magyar kormány sem engedheti meg magának, hogy ilyen fajsúlyú ügyben süketnek tettesse magát. Ahogy a főpolgármester sem. Tarlós Istvánt eleddig csak Vitézy Dávid tudta olyan kínos helyzetbe hozni, hogy magyarázkodnia, vagy nyílt utasítást kellett tennie.

Megnyugtató a tudat, hogy Földi László is képes – ha időlegesen is – az egekben tartani és ezzel egy időben a flegmaság meglehetősen unalmas álarca mögül kibillenteni Tarlóst.

Ahogy azonban minden örömben ebben is van tüske, mely legőszintébb kárörömünket mérgezi meg. Ebben az esetben nem is egy.

„A főpolgármester megtiltotta Földi Lászlónak, hogy nyilatkozzon a migrációról, miután a főtanácsadó a menekültek likvidálásáról beszélt.

Tarlós István főpolgármestert a Tarlósinfón arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy a hivatalánál tanácsadóként, havi 700 ezer forintos fizetésért dolgozó Földi László biztonságpolitikai szakértő az Echo tévében arról beszélt, a menekülteket segítő civileket likvidálni lehet, mint háborús bűnösök.”

adta hírül az ATV. A kérdésre Tarlós érdekes, meglehetős kétkedésre okot adó választ adott:

„Nézze, én nem akarok soha senkit likvidálni, eddig se akartam és nem is fogok. Nem tudom, hogy ő pontosan hogy fogalmazta meg ezeket a szavait. De egy tény, hogy Földi László, amíg itt dolgozik főtanácsadóként, addig semmilyen minőségben ilyen kérdésekben nyilatkozatokat nem tehet. Akkor sem, ha hívják, akkor sem, ha önként akar menni”

Tarlós senkit nem akar likvidálni? Elképzelhető, elvégre kifejezett lelkesedéssel próbál mindenkit lejáratni, akinek több esze van mint amennyit ő mag összehazudott magáról, miért kéne bárkit is megöletnie? Legalábbis egyelőre.

A harmadik mondat tartalma ellenben egyértelműen üti a második tartalmát. Ha hiszünk abban, hogy mint főpolgármester érti a dolgát, elképzelhetetlen, hogy egy, a hivatalában dolgozó ember bárminemű nyilatkozatairól nem tájékozódik.

Mindez azonban mellékesnek tűnik annak tükrében, hogy a kijelentés súlyos tartalmának ismeretében sem számíthatunk ennél szigorúbb szankcióra.

Címkék: 

;