Garázdaság bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt feljelentette Niedermüller Pétert szerdán a Civil Összefogás, amely Ferenc pápánál már bepanaszolta a DK-s polgármestert. - írja a 168ora.hu.
Az Európai Polgári Kezdeményezés intézményével visszaélve álcivil szervezetek indítottak támadást az európai szuverenista kormányok, például a magyar és a lengyel kormány ellen - jelentette ki Fricz Tamás, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának tagja a CÖF (Civil Összefogás Fórum) és a CÖKA keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A balliberális erőknek áll érdekében a feszültségkeltés az európai parlamenti választások előtt - ezt mondta Csizmadia László az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. - írja a hirklikk.hu.
Nyílt levélben szólította fel a CÖF-CÖKA Judith Sargentinit, az Európai Parlament holland képviselőjét, hogy ne avatkozzon bele a magyar belügyekbe, és ne korteskedjen azok mellett, akik az utóbbi napokban számos embert megtévesztve igyekeznek megpuccsolni a törvényesen megválasztott magyarországi kormányt.