h i r d e t é s

Testületi ülés beszámoló – 2017. június 22.

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Testületi ülés beszámoló – 2017. június 22.

2017. június 26. - 08:02

Reprezentációs házként határozná meg a Fürdő szálló funkcióját az önkormányzat, amelyben konferenciák, rendezvények, céges- és magánrendezvények egyaránt helyt kaphatnának – többek között erről döntött az esztergomi képviselő-testület június 22-i, rendes ülésén.

Az ülést a hivatalos útja miatt távollévő Romanek Etelka polgármester-asszony helyett ezúttal Bánhidy László alpolgármester vezette, a képviselők közül Stámusz Andrea hiányzott az testületi ülésről.

Napirend előtt dr. Szerencsés Gergely dr. Endre Szabolcs jegyzőt szólította meg, egy, a képviselőtestület tagjainak címzett, de a hivatal által átvett tanúkihallgatási idézéssel kapcsolatban, amelyet a képviselők egy órával a tanúkihallgatás időpontja előtt kaptak csak kézbe. Dr. Endre Szabolcs elmondta, a kérdésre korábban már írásban választ adott, az ismételt felvetésre pedig ugyancsak írásban fog választ adni.

A képviselők az előzetesen meghirdetett napirendi pontok közül kettőt levettek, további nyolc témát pedig sürgősségi javaslatként vettek napirendre. Elsőként az új, önkormányzat tulajdonában álló közterületi filmforgatás szabályairól szóló önkormányzati rendeletet fogadták el a képviselők.

Több pályázaton is indul Esztergom

A testület döntött Vis maior pályázat benyújtásáról a május 23-i esőzések következtében megrongálódott pilisszentléleki utak helyreállítására.

Szintén döntöttek arról, hogy az önkormányzat pályázatot nyújt be "közművelődési érdekeltségnövelő támogatás" elnyerésére. A pályázati kiírás feltételeinek megfelelve a Helischer József Városi Könyvtár, a Féja Géza Közösségi Ház, valamint a Művelődés Háza Nonprofit Kft.
eszközbeszerzésének támogatására van lehetőség. Ötven százalékos önerő biztosítása mellett valamivel több, mint 1,5 millió forintra pályázik Esztergom.

Szintén támogatta a testület annak a TOP pályázatnak a benyújtását, amely a társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok kiírását célozza az Esztergom-kertváros-i Sándor major területén. A pályázat keretén belül infrastrukturális beruházások, felzárkózást célzó, hátrányos helyzetben lévőket támogató programok valósulhatnak meg.

Ugyancsak döntött a testület a "Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása" – tárgyú pályázat beadásáról. A pályázaton azon települések vehetnek részt, amelyek határidőben és megfelelő minőségben teljesítik a 2016. évet lezáró államháztartási adatszolgáltatásokat. A támogatás az önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítása érdekében és az államháztartási adatszolgáltatások teljesítésében közreműködő dolgozók egyszeri elismerésére fordítható.

A képviselők ezt követően elfogadták a szükséges költségvetési átcsoportosításokat, valamint az önkormányzat és intézményei közbeszerzési és beszerzési szabályzatának módosításáról.

Idén is nyári lesz napközi

Esztergom Város Önkormányzata a korábbi évhez hasonlóan a nyári szünidő idejére idén is biztosítja a város általános iskolás korú gyermekeinek napközbeni ellátását, elsősorban azoknak, akiknek mindkét szülője dolgozik. Emellett biztosítják a lehetőséget a rászoruló és hátrányos helyzetű gyermekek/tanulók esetében a nyári napközi igénybevételét is. A napközi táborban reggel 07.00 óra és délután 16.00 óra alatt vehetnek részt a gyerekek, a nyári napközi ellátási díja 517,-Ft/fő/nap, amely tartalmazza a tízórai és egyszeri meleg étkezés (tízórai+ ebéd) költségét, valamint foglalkozások, kirándulások jelképes összegét. A gyermekek a napközis táborban ugyanazt az étkezési díjkedvezményt vehetnék igénybe, melyre a tanév során jogosultak voltak.

A testület döntött az óvodák várható gyermeklétszámáról, indítható csoportszámáról, pedagógus-szükségletéről a 2017/2018. nevelési évben, valamint pályázat kiírásáról a 8. és 9. számú területi védőnői körzetek betöltésére.

Alapítványi támogatások

A képviselő-testület több alapítvány támogatásáról is döntött. A Befogadó Társadalomért Egyesület részére a Nemzetiségi és Esélyegyenlőségi Fesztivál, Családi Nap megrendezésére (2017. szeptember
15-17 között) 8 millió forint, a Dobó Oktatási-Nevelési Alapítvány számára a 2017-18-as tanév szeptemberében diákok számára tervezett tanulmányi útra 200.000 forint támogatást biztosít Esztergom Város Önkormányzata.

Rendezvényház lehet a Fürdő szállóból

A testület korábban már elfogadta a Városok városa programot, a szakbizottsági döntésnek megfelelően a képviselők megszavazták a végleges koncepciót, amely szerint "rendezvényház" funkciót kap a Szent István Fürdőszálló, a modern belváros közös fejlesztése című koncepció részeként.

Több hallgatói munka is készült a BME-n 2016. évben kiskomplex munka keretében az épület hasznosítására, ezek alapján a rendezvényház helyszínként szolgálhat esküvőknek, konferenciáknak, előadásoknak, elnökségi üléseknek, továbbképzéseknek, baráti összejöveteleknek, banketteknek, céges rendezvényeknek mind az üzleti világban, mind pedig keresztelő-, ballagás, vagy diplomaosztó alkalmával összegyűlő családi ebédek alkalmára. A koncepció elfogadása, a funkció megnevezését követően megkezdődhet a tervezés, valamint a szükséges források meghatározása, esetlegesen pályázati források felkutatása.

Ingatlanokkal kapcsolatos döntések

A testület döntött a Magyar Suzuki Zrt. és a Kirchoff Hungária Kft.
telephelye és környezetének kiemelt fejlesztési területté nyilvánításáról a két vállalat fejlesztéseinek támogatása, segítése érdekében. Ugyancsak döntött a testület a volt zsinagóga, kulturális központ kialakításának sikeres megvalósítása érdekében a terület kiemelt fejlesztési területté minősítéséről.

A képviselők határoztak egy ipari parki, 2692 négyzetméteres terület értékesítéséről. A kiírt versenytárgyalásra egy érvényes ajánlat érkezett, a Szatyina Kft. 17.094.200 forintért vásárolhatja meg a telket.

A képviselők módosították a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel kötött ellátási szerződést, mivel a Baross Gábor út 3. szám alatti, az önkormányzat által használatba adott ingatlan egy pályázatnak köszönhetően megújulhat. Az "Átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése" című, mintegy 60 millió forintos pályázat révén megvalósulhat az intézmény összes külső nyílászáróinak (ablak, ajtó), kazánok cseréje, földszinti folyosó újra burkolása, vízvezetékek cseréje, fürdőszobák felújítása, korszerűsítése, konyha felújítása, új beépített bútorok és háztartási gépek beszerzése, az épület körüli járda cseréje.

Döntés született arról, hogy az önkormányzat bérbe adja a Pilisszentléleki iskolát és kultúrházat a "Mi kis falunk" című sorozat következő évadjának forgatása céljára. A népszerű sorozat új epizódjait július 15.-szeptember 17. között forgatják majd Pilisszentléleken és más esztergomi helyszíneken. A forgatás kezdete előtt, július 10-15. között a szentléleki iskolát a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület számára adta használatba az önkormányzat.

Gyermek Autós Közlekedési Park épül Esztergomban Esztergom Város Önkormányzata, valamint a Magyar Suzuki Zrt támogatásával autós közlekedési park épülhet Esztergomban, a Prímás-szigeten. Az önkormányzat korábbi döntésével a parkot kialakítani szándékozó vállalkozás számára biztosította a szükséges területet, most emellett 8 millió forint támogatásról döntött. A Magyar Suzuki Zrt. 6 millió forinttal támogatja a központ kialakítását, továbbá biztosítja a Suzuki márkájú oktatóautókat. A központ a Prímás-szigeten, a Mária Valéria Hotel és a Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskolát határoló területen épülhet.

Sürgősségi javaslatok

A sürgősséggel napirendre került indítványok közül a képviselők döntöttek egy korábbi pályázattal kapcsolatos technikai módosításról, a Bogáncs alapítvánnyal kötött vagyonkezelési szerződés módosításáról, valamint a 0749 helyrajzú számú ingatlan törzsvagyonba vonásáról, egyben közúttá minősítéséről. Ez az ingatlan természetben Esztergom, Kettőspince területen található, amely ma is az önkormányzat által karbantartott, murvázott közútként (külső Bánomi út) használatos.

A testület utolsó nyílt napirendi pontként döntött arról, hogy az Esztergom című újság kiadásával valamint a www.esztergom.hu honlap üzemeltetésével a Zöld Út Kft.-t bízza meg, mely utóbbi feladat kiszervezésével kapcsolatban a jegyző törvényességi észrevételt tett. (Városházi információ)