Tíz év alatt háromezer új szakorvost, kilencezer egészségügyi szakdolgozót és ötszáz háziorvost ígér a DK
A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy amennyiben a 2022-es választás után miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára alakíthat kormányt, akkor a következő tíz évben legalább háromezer szakorvos, kilencezer szakdolgozó és ötszáz új háziorvos áll munkába.
A DK szóvivője keddi, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy sajtóértesülések szerint még idén megépülhet az a termálvizes lórehabilitációs központ Kisvárdán, amire a kormány 2017 decemberében 2,2 milliárd forint közpénzt ítélt meg. Miközben a magyar egészségügy a teljes összeomlás szélén tántorog, a fideszes "álkeresztények" lószoláriumokra és termálvizes lórehabilitációs központokra szórják el az adóforintokat - fogalmazott. Az egészségügyi intézmények adóssága márciusra megközelítette a harminc milliárd forintot, az új szolgálati jogviszony miatt már eddig is több ezren hagyták el a pályát, és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint újabb 1600 dolgozó készül ugyanerre - sorolta a politikus. A szóvivő hozzátette, az egészségügyi szakdolgozók pedig hiába kérték, a minisztérium nem hozta előre a jövőre esedékes fizetésemelésüket. (MTI)