h i r d e t é s

Több forrás a gyermekvédelmi szakszolgálatoknak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több forrás a gyermekvédelmi szakszolgálatoknak

2016. december 06. - 07:05
0 komment

Folyamatosan nőtt az elmúlt években az intézmények támogatása, megduplázódott az étkeztetésre jutó költségvetési összeg - írja a Magyar Hírlap.

A kép illusztráció! - Forrás: anyaszuletik.hu

Jelentősen nőtt a gyermekjóléti alapellátásokra, illetve a gyermekvédelmi szakellátásokra fordított központi támogatás a 2010-es kormányváltás óta – derül ki a humántárca adataiból. Még az idén befejeződhet a tizenkét évesnél fiatalabb, gyermekotthonban élők nevelőszülőnél való elhelyezésének folyamata.

Gyermekjóléti alapellátásokra, gyermekvédelmi szakellátásokra a kormány 2010-ben összesen 78,8 milliárd forintot fordított, 2015-ben ugyanez az összeg már 89,8 milliárd forint volt. A bentlakásos gyermekvédelmi szakellátások finanszírozása 2010-ben 33,1 milliárd forintot, tavaly pedig 38,4 milliárdot igényelt – derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikónak adott írásbeli parlamenti válaszából. Ahogy az is, hogy eközben a gyermekotthoni ellátásban részesülők száma a 8479 főről 2015-re 7382 főre csökkent. Még érzékletesebb a növekmény, ha azt nézzük, hogy ezen intézményekben az egy főre jutó, úgynevezett fajlagos kiadás összege a 2010-es 2 784 028 forintról 2013-ra 3 336 890 forintra nőtt, míg valamennyi, bentlakásos gyermekvédelmi szakellátásban részesülő esetén a számított fajlagos kiadás összege 2010-ről 2015-re 1 597 985 forintról 1 661 537-re emelkedett.

Rétvári rámutatott: jogszabályban rögzített alapelv, hogy a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad kiemelni a családjából, de az anyagi veszélyeztetettség az esetek többségében egyéb problémákkal, így a gyermek elhanyagolásával, élelemmel való nem megfelelő ellátásával is együtt jár, amelynek „megelőzése érdekében az ingyenes, kedvezményes gyermekétkeztetés lehetősége nagy segítséget jelent a családok számára”.

Az államtitkár hangsúlyozta, soha egyetlen kormány sem növelte olyan mértékben a gyermekétkeztetés forrásait, mint ahogy a megelőző és a jelenlegi: 2010 és 2014 között a központi költségvetésben nyolcvanhárom százalékkal, csaknem huszonnégymilliárd forinttal, 2015-ben pedig nyolcmilliárddal, összesen 61,08 milliárdra emelkedett a támogatás. Vagyis megkétszereződött a forrás, az idén 71,74, jövőre pedig már 73,91 milliárdos előirányzat áll rendelkezésre az önkormányzatok számára az intézményi gyermekétkeztetés, valamint a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének egyes kiadásaihoz.

Az idei évtől további segítség a rászoruló családoknak az államtitkár szerint, hogy a százkilencvenhét járásközpont települési önkormányzatának kötelező feladata a család- és gyermekjóléti központ feladatainak biztosítása a járás teljes területén. Így mindenütt elérhetővé válnak azok a speciális szolgáltatások, amelyek eddig csak a negyvenezer fősnél nagyobb településeken és a fővárosi kerületekben voltak azok. Mindezt kiegészíti az úgynevezett családsegítő szolgálat. Három évvel ezelőtt életbe lépett az a szabály is, amely szerint a gyermekvédelmi szakellátásba bekerült, tizenkettedik életévét be nem töltött gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni – kivéve például akkor, ha tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos. A folyamatos alkalmazás nyomán erről idén december 31-ig kell gondoskodniuk az illetékeseknek, emlékeztetett az államtitkár.

Szerző: Kacsoh Dániel / magyarhirlap.hu