h i r d e t é s

Tragikus információk a Budapesten halálra vert nőről

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tragikus információk a Budapesten halálra vert nőről

2020. január 17. - 09:58

A XIII. kerületi Népfürdő utcában, több irodaház és kávézó közelében találtak rá kedd este egy nőre, akiről kiderült: olyan brutálisan megverték, hogy belehalt sérüléseibe. - írja az inforadio.hu.

A rendőrség szakértői órákon át helyszíneltek a megtalált holttest körül /Fotó:MTI Mihádák Zoltán

A holttestről, ami alaposan be volt bugyolálva, a mentők értesítették a rendőröket kedd délután négykor, és később közleményben erősítették meg, hogy a nő súlyos bántalmazásba halt bele.

A környéken dolgozók döbbenten állnak az eset előtt. Többen délben, órákkal korábban is már látták a földön fekvő embert, de biztosak voltak benne, hogy csak alszik.

Annyira be volt takarózva, hogy a feje búbja sem látszott ki

 - mondta egy szemtanú a Blikknek. Hozzátette, se vérfolt, se más, bántalmazásra utaló jel nem volt látható a test körül. Az ott lakók azt mondják, nem hallottak sikoltozást vagy kiabálást sem, ami dulakodásra utalt volna.

Az egyik irodaház ebédlőjétől mindössze pár méterre találták meg a nő holttestét. A dolgozók szerint pont nem lehetett rálátni a testre, különben biztos feltűnt volna nekik, hogy egész nap fekszik.

Bár az irodaházak dolgozói gyakran látnak hajléktalanokat a Duna melletti parkban, azt mondják, eddig semmilyen erőszakos cselekedetre nem volt példa.

inforadio.hu