h i r d e t é s

Trump fia szerint "a demokraták még csak nem is emberek"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Trump fia szerint "a demokraták még csak nem is emberek"

2017. június 07. - 08:25

Donald Trump kisebbik fia egy televíziós interjúban azt fejtegette, hogy számára "a demokraták még csak nem is emberek", mert akadályozzák édesapját a programja végrehajtásában.

Forrás: FOX News

Eric Trump a republikánusokhoz közelálló Fox televízió kedd esti műsorában fejtette ki véleményét.

"Soha nem láttam még ennyi gyűlöletet" - fogalmazott Eric Trump a Fox televízió egyik sztárriporterének, Sean Hannitynek adott interjújában. Majd a Trump elnököt hevesen bíráló demokratákról leszögezte: "ezek számomra még csak nem is emberek". Ostorozta az erkölcs hiányát, és aggodalmát hangoztatta az Egyesült Államokban tapasztalható gyűlölködés miatt. "A mi országunk ennél többet érdemel" - mondta.

Az ifjabb Trump külön kitért a Demokrata Pártra. Úgy vélte, hogy a párt "éppen szétrobbanóban van, s azért akadályoznak mindent, mert nincs saját üzenetük". Leszögezte: a demokraták hétszer annyit költöttek a kampányra, mint Donald Trump, mégis elveszítették tavaly az elnökválasztást. Anélkül, hogy nevén nevezte volna a Demokrata Párt új elnökét, Tom Perezt, Eric Trump kifejtette, hogy szerinte a pártnak nincs rátermett vezetése. "Ez a munka amúgy is sok bajlódással jár" - tette hozzá.

A demokraták egyelőre nem reagáltak a Trump-fiú szokatlanul kemény kijelentéseire. (MTI) / inforadio.hu