h i r d e t é s

Új ruhákat és autókat kapnak a mentősök

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Új ruhákat és autókat kapnak a mentősök

2017. szeptember 10. - 10:53

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra törekszik, hogy folyamatosan javuljanak a mentőszolgálat dolgozóinak munkafeltételei, növekedjen anyagi és erkölcsi megbecsülésük - ezt írta Balog Zoltán tárcavezető és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak egy levélben.

Forrás: Magyarország Kormánya

A levélben, amit a minisztérium vasárnap juttatott el az MTI-hez, Balog Zoltán és Ónodi-Szűcs Zoltán arra hívta fel a figyelmet, az Országos Mentőszolgálat mentőautóinak többségét 2010 óta újakra cserélték, idén pedig újabb kormányzati forrásból 193 mentőautó beszerzésére nyílt lehetőség. A mentőautók folyamatosan érkeznek és állnak szolgálatba.

A tervek szerint az autóbeszerzés évi 100 újabb mentőautó vásárlásával folytatódik.

Kitérnek arra is, hogy a mentőszolgálat elindította a munkaruha-beszerzési eljárást, ennek több mint egymilliárd forintos forrását a kormány biztosítja. A kiírás napokon belül megjelenik. Hangsúlyozzák, a cél az, hogy minden mentődolgozó mielőbb a lehető legjobb minőségű, és a feladat ellátására legalkalmasabb munkaruhákat használhassa".

Ezeken túl, az Országos Mentőszolgálatnak a mentőápoló szakképesítésű dolgozók besorolásával kapcsolatos kezdeményezésére módosítják a vonatkozó kormányrendeletet, ezzel az érintett dolgozók az emelt szintű szakképesítésnek megfelelő - "E" - besorolásba kerülhetnek. Emlékeztetnek arra, hogy az Országos Képzési Jegyzék szerinti mentőápoló szakképzés emelt szintű szakképzésnek minősül.

A levélben felidézik, hogy az állami fenntartású intézményeknél az állam 2016. július 1-jétőlátvállalta a szakdolgozóktól a magyar egészségügyi szakdolgozói kamarai tagsággal együtt járó tagdíjfizetést.Ez az Országos Mentőszolgálatnál foglalkoztatott szakdolgozókra, mentőápolókra és mentőtisztekre egyaránt érvényes. Idén tavasszal kifizették a 2016 második félévi tagdíjat, az idei év teljes tagdíját pedig az év második felében fizetik ki.

Balog Zoltán és Ónodi-Szűcs Zoltán arra kéri Csató Gábort, hogy a kedvező változásokról levélben tájékoztassa az Országos Mentőszolgálat dolgozóit. (MTI) / origo.hu