h i r d e t é s

Új választások jöhetnek Bolíviában, megoldódni látszik a politikai válság

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Új választások jöhetnek Bolíviában, megoldódni látszik a politikai válság

2019. november 24. - 11:13

A bolíviai parlament elfogadott egy olyan törvényt, amely új választásokat ír ki úgy, hogy azon Evo Morales exelnök már nem is venne részt.

Forrás: Flickr / Danielle Pereira

Elfogadott a bolíviai törvényhozás egy törvényjavaslatot, amely amellett, hogy megsemmisítette az október 20-i elnökválasztás eredményeit, megnyitotta az utat egy új voksolás előtt – erről a Deutsche Welle hírügynökség tudósított

Mint arról az Azonnali is beszámolt, eredetileg az egy hónappal ezelőtti választásokat Evo Morales eddigi baloldali elnök nyerte meg, ugyanakkor igen kétes körülmények között. Az előzetes eredmények szerint ugyanis szükség lett volna egy második fordulóra Morales és legfőbb ellenzéki ellenfele, Carlos Mesa között, viszont ezek megjelenését követően a választási bizottsági valamiért megszakította a szavazatszámlálást.

A pár nap múlva publikált végleges eredmények már Morales elsőkörös győzelmét mutatták.

Persze egy ilyen közjáték után finoman szólva is szkepticizmussal kezelendők az eredmények, nem csoda, hogy a nagyobb bolíviai városokban óriási és sokszor erőszakba torkolló tüntetéshullám indult. Eredetileg Morales ragaszkodott hatalmához, még azzal is megfenyegette a városiakat, hogy a vidéki támogatói bázisával ostromolja meg őket. A furcsa lépésen nem kell csodálkozni, hiszen Bolíviában óriási a törésvonal a Moraleshez hű vidéki, indián bennszülöttek, valamint az urbánus középosztály között.

Az egyébként maga is indián származású Morales később a tüntetéseket látva enyhített, és kijelentette, hogy hajlandó lenne megismételni a választást. Miután viszont már a hadsereg is lemondásra szólította fel Moralest,

az elnök bejelentette távozását, és arra hivatkozva, hogy veszélyben van az élete, menedékjogot kért Mexikóban.

Eközben a főváros La Pazban Morales távozása után lemondtak tisztségükről a képviselőház és a szenátus Morales-párti elnökei. A szenátus élére Jeanine Áñez ellenzéki politikust nevezték ki, akit pedig arra hivatkozva, hogy az elnök és az alelnök lemondása vagy megbízatásának egyéb okbóli megszűnése esetén vagy a képviselőház, vagy a szenátus elnöke látja el az államfői feladatokat, ideiglenes elnökké nevezte ki magát.

Morales ezt „a történelem legfurfangosabb és legundorítóbb puccsának” nevezte Mexikóból.

Áñez ugyanakkor már elnökké való kinevezésekor is megígérte, mielőbb új választásokat tartanak majd. Ez előtt a mostani bolíviai parlamenti szavazással nyílt meg az út. Habár a törvényhozás által elfogadott törvényt az elnöknek még alá kell írnia, mielőtt hatályba léphetne, valamint az sem tiszta még, mikor kerülne sor az új voksolásra.

A politikai válságnak tehát még bőven nincs vége, mindenesetre enyhülésnek indult: pénteken megállapodás született az Áñez-féle ügyvivői kormány és Morales szocialista pártja között. Ennek köszönhetően a Morales támogatói által emelt árublokád szombatra megszűnt, így újra eljuthattak az egyes áruk az egyre komolyabb élelmiszerhiánnyal küzdő La Paz és más nagyvárosok piacaira. (azonnali.hu)