h i r d e t é s

Újabb adó- és járulékcsökkentés jöhet Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb adó- és járulékcsökkentés jöhet Magyarországon

2017. augusztus 04. - 16:35

Az ÁSZ elnöke kifejtette, hogy a feketegazdaság elleni lépések, vagyis az adóbeszedés fejlesztése már több bevételt hoz a költségvetésnek, mint amit a kormány az adóterhek mérséklésére és a bérek emelésére fordít. - írja a penzcentrum.hu.

Forrás: penzcentrum.hu

A számvevőszék elnöke szerint egyszerre kell csökkenteni az adókat, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében pedig szigorítani kell az adóhatósági ellenőrzéseket,

az ebből származó hasznot pedig újabb adó- és járulékcsökkentésre, illetve a bérek felzárkóztatására lehet fordítani

- nyilatkozta a Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Hozzátette, hogy az idei első fél éves adóbevételi adat - amely 140 milliárd forinttal meghaladja a tavalyi első hat hónapban beszedett adót - azt mutatja, hogy a kormány felismerte a fenntartható kifehérítésben rejlő lehetőségeket;

az ÁSZ által is szorgalmazott módszer pedig működik, hiszen csökkenő adók mellett is több érkezett az államkasszába az idén, mint tavaly.

Domokos László elsősorban a béreket terhelő adók szintjének további mérséklését szorgalmazta az interjúban, megemlítve, hogy Magyarországon ez több mint 48 százalék, amelynél a környékbeli államok elvonása és az unió átlaga is alacsonyabb.

Véleménye szerint közelíteni kell a 40 százalékos mértékhez.

Az általános forgalmi adó (áfa) esetleges nagyobb arányú csökkentését azonban veszélyesnek tartja, ugyanis akár néhány százalékos csökkentés is százmilliárdos költségvetési kiesést jelenthet

- olvasható a Magyar Időkben.

penzcentrum.hu