h i r d e t é s

Újabb cég államosítását tervezik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb cég államosítását tervezik

2014. május 04. - 18:14
0 komment

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szervezet (NHSZ) felvásárolná az egyik legnagyobb magyarországi hulladékszállítót, a jelenleg osztrák kézben lévő AVE céget - írta az mno.hu.

A szervezet honlapján található közlés szerint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szervezet (NHSZ) az AVE minden magyarországi érdekeltségét átveszi.

A lap megkeresésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél azt közölték: ha a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyja az AVE felvásárlását, akkor hamarosan mintegy kétmillió ember számára végez majd szemétszállítást az állami tulajdonú NHSZ.

Az AVE cégcsoport a Tatabánya-Miskolc-Debrecen-Siófok által határolt területen dolgozik különböző leányvállalatai révén, ezekre a körzetekre terjed majd ki az állami cég szolgáltatása. Ezt egészíti ki egy másik, a korábban külföldi tulajdonú Remondis cég ellátási területe, amelyet a hulladékgazdálkodási szervezet még tavaly év végén vásárolt meg. Ezzel az állami társaság Sümeg, Tapolca és régiója, Dabas, Szolnok és régiója, valamint Tiszafüred és régiója esetében nyerte el a közszolgáltatás lehetőségét.

A két fél még március elején fordult a versenyhivatalhoz. A Magyar Nemzet szerint azt egyelőre nem tudni, hogy az MNV mennyit fizet az AVE magyarországi cégeiért, mivel egyelőre 'a szerződés nem minden feltétele teljesült' - fogalmaztak -, így a tranzakció még nem zárult le. Ugyanakkor hozzátették, hogy a Remondisért az állami társaság 338 millió forintot fizetett korábban.

Január elseje óta csak olyan társaság szállíthatja el a szemetet a lakosságtól, amelyben az állam vagy az önkormányzat többségi tulajdonnal rendelkezik. Számos településen azonban nem volt olyan szolgáltató, amely önként vállalta volna az új feltételek mellett a szállítást, így e helyeken a katasztrófavédelemnek kellett kijelölnie ideiglenes szolgáltatót.- tudatta a www.napi.hu

 

napi.hu

{flike}

{jcomments on}