Amiatt azonban már fájhat a feje, hogy a (még) független magyar sajtó néhány oknyomozó újságírója ezután pontosan tudni fogja, merre jár, ugyanis figyelni fogják a miniszterelnök barátjának, Garancsi István vállalkozónak a magángépét, melyen az utóbbi időben kedvenc focistái után repked. Orbán szerint nincs itt semmi látnivaló, ám ő is érzi, hogy jogi és erkölcsi értelemben is erősen megkérdőjelezhető az, amit tesz. - írja a Szegedi Kattintós

Tulajdonképpen egy barátja hobbiját finanszírozza egy vállalkozó, amikor magángépén repteti kedvenc csapata külföldi meccseire. A Fidesz kommunikációja körülbelül erre a tételmondatra épül, mióta kiderült, hogy Garancsi István, a MOL Vidi futballcsapatának tulajdonosa adja a miniszterelnök alá a repülőgépet, amellyel kedvenc klubja mérkőzéseire utazgat. Pedig a helyzet nem ilyen egyszerű. Sőt! Ez a barát egy miniszterelnök, vagyis hivatalos személy, akire a Büntető Törvénykönyv ide vonatkozó paragrafusai vonatkoznak.

A Btk. 294. paragrafusa például elég egyértelműen fogalmaz a hivatalos személy megvesztegetésének ügyében, ugyanis az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban előnyt kér, az előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, börtönbüntetéssel számolhat. Orbán Viktor nem véletlenül hangsúlyozza, hogy őt nem lehet megvesztegetni, hiszen jogot végzett, tudja, hogy a törvény elég világosan fogalmaz ebben az esetben. Úgy tesz, mintha a megvesztegetés nem egy jogi kategória, hanem magánéleti passzió lenne. Azt próbálja elhitetni híveivel és ellenségeivel, mintha kétféle ember létezne: az egyik elfogadhat ajándékokat, mert egyébként megvesztegethetetlen, a másik meg nem, mert cserébe nyújtania kellene valamit.

Nem az a gond, hogy a kormányfő VIP páholyból szemlélheti a kedvenc csapatát a hazai meccseken (bár nyilván lenne pénze megváltani a belépőt), hanem, hogy a külföldi meccsekre egy vállalkozó szállítja, akinek üzleti sikerei nagyrészt az ő döntéseitől függenek.

Nyilvánvaló, hogy ez fából vaskarika, ahogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megannyi ellentmondása esetében tapasztaltuk. Van egy magyar filmklasszikus, amely nagyszerűen megfogalmazza ezt a sajátos észjárást. Bacsó Péter: Tanú című filmjében mondja Virág elvtárs: „Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.”Ez az orbáni logika kiindulópontja, vagyis, az ő észjárása szerint a hatalom semmit sem ad ingyen, vagyis, most azt mondjuk, hogy baráti szívességet teszünk, de igazából magunkhoz láncoljuk az alattvalókat, akiknek szolgálatait szeretnénk bebiztosítani. Tehát, teljesen mindegy, hogy Garancsi ajánlotta-e fel az ingyenes repülőszolgáltatást a kormányfőnek, vagy kérte tőle ezt Orbán, a lényeg, hogy hűbérúr és hűbéres közötti kapcsolat épült fel köztük. A Kádár-rendszer is ugyanerre a társadalmi beidegződésre épített.

A törvények épp ezeket a hatalmi és gazdasági összefonódásokat igyekeznek büntetni egy jogállamban, ahol a piacgazdaság hatékony működését elsősorban a politikai és gazdasági érdekcsoportok összefonódásának megakadályozásával lehet fenntartani. Ezek a törvények védik a közélet tisztaságát, garantálják, hogy, amennyiben valakit vagy valakiket megvesztegetésen érnek, az komoly büntetésre számíthat. Ma azonban Magyarországon lényegében egy ember dönt arról, hogy a politika és a gazdaság szereplői hogyan viszonyulhatnak egymáshoz, vagyis úgy tesz, mintha a törvények felett állna. A kormánypárti politikusok önkéntelenül is ennek szellemében mosdatták főnöküket. Gulyás Gergely miniszter például lényegében azt válaszolta a luxusrepülőzést firtató újságírói kérdésre, hogy majd Orbán Viktor eldönti-e, hogy be kell-e vallania a vagyonnyilatkozatában ezeket a szívességeket, vagy nem. No comment!

És még nem beszéltünk a másik oldalról, vagyis Pelikán (Garancsi) elvtársról. Ő már eddig is rengeteg szívességet kapott a hatalomtól, hiszen a TAO pénzeknek köszönhetően nagyrészt közpénzekből tudja fenntartani és működtetni a klubját, drága játékosokat vásárolhat külföldről, új stadiont épít csapatának az állam. Ha csak ezeket a „szívességeket” nézzük, máris bizonyítható, hogy az üzleti és állami szféra között a legmagasabb szinten olyan összefonódások jöttek létre, melyek erősen megkérdőjelezik az évek óta működő rendszer törvényességét. Nem az a gond, hogy a kormányfő VIP páholyból szemlélheti a kedvenc csapatát a hazai meccseken (bár nyilván lenne pénze megváltani a belépőt), hanem, hogy a külföldi meccsekre egy vállalkozó szállítja, akinek üzleti sikerei nagyrészt az ő döntéseitől függenek.

Ha még ezután sem tartja valaki aggályosnak Orbán Viktor ajándékrepkedését a világban, akkor sarkítsunk a képleten. Orbán Viktor nem egy élsportoló, aki szponzori szerződéseket köt különböző világmárkákkal, multinacionális cégekkel. Ő egy kormány feje, egy ország vezetője, felelős államférfi, és nem egy világhírű focista, akit hazai (vagy esetleg külföldi) vállalkozások szponzorálhatnak. Ha elfogadható lenne, hogy magáncégek adományaként magánrepülőket, netán helikoptereket bocsássanak a rendelkezésére, akkor például egy szotyolát forgalmazó cég szotyiját ropogtatná a meccseken, egy híres divatcég ingét hordaná, és nyakkendőjét kötné magára, olyan sört kortyolgatna, melynek gyártója éppen be szeretne törni a magyar piacra, vagy olyan gyorsétterem sapkáját csapná a kobakjára, amely üzleti előnyöket remél a miniszterelnök etetésétől. Egyszóval, Orbán Viktor nem véletlenül beszél mellé, hiszen tudja, hogy ő nem Cristiano Ronaldo, aki 10-20 éves szponzori szerződéseket köthet sportszergyártókkal, energiaital forgalmazókkal, vagy éppen légitársaságokkal.

Orbán Viktor még nem mondta ki, de többször érzékeltette már velünk, hogy lényegében XIV. Lajossal egyetértve azt vallja, hogy az állam ő maga. Vagyis, a parlament, a kormányzópárt, az államapparátus, az igazságszolgáltatás, a rendvédelmi szervek, a sajtó, és minden más, az életünket döntően befolyásoló terület fölé igyekszik nőni. Egyre nehezebben viseli a számonkérést, egyre ingerültebb, ha valaki megkérdőjelezi a döntéseit, egyre jobban eltávolodik a valóságtól. Az ösztöneiben persze érzi, hogy írott és íratlan szabályokon lépett át, ám gyorsan meg is nyugtatja önmagát, hogy ez számára megengedett, sőt szükséges. Ha Magyarország egyszer a közös Európai Ügyészség tagjává válna, valószínűleg fel kéne adnia ezt az öntörvényű politizálást, ám senki se remélje, hogy hazánk belép ebbe a szervezetbe addig, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egy ló nem akar bemenni a karámba este, számoljon azzal, hogy éjjel széttépik a prérifarkasok.”   

Forrás: szeka.blog.hu