Választási esélyek és remények, 2018.

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Választási esélyek és remények, 2018.

2017. október 04. - 16:17

 

Novák Péter pártoktól független jövőkutató írása.

A kép illusztráció!

Kurta Ferkó, KISZ titkárból lett milliárdos, sohasem lesz képes megérteni, hogy a politika miként működik. Ezért vitte csődbe az országot. Akivel összefogott, azt megfúrta, így ma már csak egy nosztalgiából összesereglett deklasszált káderek gyülekezetének élén vigéckedő későkádári politikus, de nem egy államférfi, akire az országot rá lehetne bízni. De a Graphisoft alapítója, egy értelmes ember, ezért véleményét érdemes megfontolni. Valóban, ma Magyarországon a bizonytalan szavazók apátiája miatt nem képesek az újonnan alakuló pártok népes szavazóbázist megnyerni.

Most hogy a „pancser puccsal” kicsinálták az MSZP-t, minden ellenzéki párt, ráhajtott a vezető nélkül maradt szocialista szavazókra. Ezek egy része biztosan a Jobbikot fogja választani. A késő kádári kötődésű része a DK-t erősíti. De a választási matek nem ilyen egyszerű, kedves Gyurcsány elvtárs, már a szocik idején sem így működött, csak ti hittétek azt. A kiábrándultak meg otthon maradnak, mert apátiába estek. A politika iránti közönyösség, eltompultság, csak valami felzaklató, tompultságot feloldó eseménnyel érhető el. Simicska Lajos is ezzel kísérletezik, amikor éjszakánként trágár falfirkákkal sokkolja az embereket. A kollégiumban tanultak mára már oka fogyottak Simicska úr! Ma alapjában véve háromféle szavazó létezik. Az első csoportban, a legnagyobb létszámú bizonytalan szavazók tartoznak. Őket az a párt képes szavazásra bírni, aki garantálni tudja számukra a lét, és vagyonbiztonságot. A második csoport eleve rendelkezik valamilyen pártkötődéssel, őket csak egy pancser puccsal lehet más irányba fordítani. Falfirkával, bizonyosan nem, kedves Lajos, bár a próbálkozás igen innovatív, és szórakoztató! A harmadik csoportból szinte lehetetlen egy új 5% feletti pártot létrehozni, mert aki kiábrándult a politikából, az nem fogja bevenni a demagóg dumát, hogy „ezek mind lopnak” de mi majd visszavesszük tőlük, és szétosztjuk köztetek…. 

Simicska Lajos jól látja, mert szintén nem butaember, hogy Orbán Viktor képes volt az Európai Parlamentben sikeres felszólalásaival államférfivé nőni, ezért próbálkozik a tekintélyének lerombolásával a Jobbikot hatalomra segíteni. De ez az innovatív próbálkozás leamortizálja a politikai vezetők iránt érzett tiszteletet, ezek után a választók már nem fognak elfogadni semmilye magasztos eszmére alapozott ideológiát. Kizárólag az fogja őket motiválni, melyik politikai párt biztosítja számukra a lét, és vagyonbiztonságot. A DK valóban megszűnne, ha kurta ferkót elvinnék az ufó-k. Mert a deklasszált káderek gyülekezetét csak a ferkó által összeharácsolt pénz tartja össze. De a FIDESZ-KDNP koalíció mögött álló két millió szavazót, nem az Orbán imádat, hanem a nemzeti elkötelezettség kovácsolta egybe. Ez nem személyhez kötött, erkölcsileg lejáratható, politikailag leamortizálható összetartó erő. Aki a nemzeti elkötelezettségellen fordul az eleve vesztes. 2018-tavaszára, minden politikai párt kénytelen lesz a gazdasági menekültek befogadásáról színt vallani. A DK szlogenje, mindenki vigyen egy menekültet haza, mert így leszünk az EU által elvárt „Sokak Magyarországa”, nem fogja egységbe kovácsolni az ellenzéket. A Jobbik javaslata, ha csak néhány ezren jönnek, egye-fene, valahogy majd elviseljük, sem nyerő szlogen.

Azért fog a FIDESZ-KDNP ismét kétharmadot szerezni, mert a bizonytalan szavazók tutira megnyerhetők, a Magyarország, a magyar embereké szlogennel. Simicska valahol azt nyilatkozta, „ha beledöglöm is, végigcsinálom!”   E felöl nincsenek kétségeim, ezért a FIDESZ-KDNP koalíciónak nincsen más lehetősége, ha 2018-ban ismét kétharmaddal szeretné megnyerni a választásokat, hogy az új generációból felépítsen, és hatalomba emeljen egy kádert, aki képes államférfiként élére álmi a nemzeti elkötelezettségű koalíciónak. Ellenkező esetben  tényleg sikerül Simicska Lajosnak bekerülni a történelembe, mint a politikai ármánykodás legsikeresebb hazai személyisége. Úgy fog rá emlékezni a Magyarság, ő volt az akinek sikerült az amit Soros György nemzetközi pénzügyi spekuláns több millió dollárral nem volt képes elérni.                            

 

Novák Péter    



h i r d e t é s


;