h i r d e t é s

Valódi vérengzést rendeztek Táborfalván a magyar katonáknak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Valódi vérengzést rendeztek Táborfalván a magyar katonáknak

2016. július 22. - 17:48
0 komment

85 disznót gyilkoltak meg a hadgyakorlaton.

Forrás: 24.hu

444.hu szerint a júliusi hadgyakorlatnak Táborfalván a disznók azért estek áldozatául, mert átalakították a kiképzési rendszert, azon belül az egészségügyi szakkiképzést is, hogy teljesítsék a megváltozott hadviselésből és a NATO-kötelezettségekből fakadó feladatokat.

A gyakorlat célja az volt, hogy a katonák gyakorolják a harctéri sebesültek ellátását és az életmentő feladatokat. A portál a Magyar Honvédségtől azt is megtudta, hogy az

élőszövetes gyakorlás sertésen azért fontos, mert az emberi szövet szerkezetéhez hasonlóan reagál a külső sérülésekre, behatásokra.

A gerinces állatok bántalmazása törvényellenes, de a Magyar Honvédség szerint ők engedélyt kaptak, a gyakorlatra pedig az MH Egészségügyi Központ 85 sertést vett mintegy 5 millió forintért egy újlengyeli cégtől. A disznók haláláról a honvédség azt is elárulta, hogy a beavatkozásoknál

az altatásos érzéstelenítést állatorvos végzi, a beavatkozások a teljes sebészi tolerancia szakaszában történnek. A gyakorlat végén az állatorvos az állaton eutanáziát hajt végre.

A honvédség szerint a magyar katonai egészségügyi ellátás a NATO-n belül és a nemzetközileg is rendkívül elismert.

24.hu