h i r d e t é s

Valószínűleg marad a kilakoltatás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Valószínűleg marad a kilakoltatás

2017. augusztus 21. - 10:15

 

Nem mennek el az Országgyűlés mai rendkívüli ülésére a kormánypárti képviselők, ahol tehetnének valamit a magukra hagyott devizahiteles adósok kilakoltatása ellen. - írja a Magyar Nemzet

Forrás: hirado.hu

Az ellenzéki kezdeményezésre összehívott ülés a lex CEU eltörlését és a kilakoltatási moratórium megújítását célozza. A fideszes Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa, valamint Hollik István KDNP-s képviselő magyarázata szerint a meghirdetett témák nem aktuálisak, a kezdeményezés célja Soros György egyetemének védelmezése, ezért a kormánypárti politikusok nem vesznek részt az ülésen.

Talán kevesekben tudatosodott, de a devizahitelezést 2001-ben az első Orbán-kormány engedélyezte. A magas jegybanki alapkamat következtében magas forinthitelkamatok miatt népszerűk is voltak a devizahitelek – különösen a svájcifrank-kölcsönök. Ám senki – különösen nem a banki ügyintézők, akiket arra utasítottak, hogy erőltessék a devizahiteleket – nem hívta fel a kölcsön iránt érdeklődők figyelmét a frank erősödésének veszélyére.

Arról sem beszélt senki, hogy a törlesztőrészletek mellett maga a tőketartozás összege is jelentősen emelkedhet. A hitelszerződésekben az árfolyamváltozás teljes kockázatát a hitelt felvevők nyakába varrták, azaz a bankoknak nem volt félnivalójuk a forint esetleges gyengülésétől vagy a frank erősödésétől. Sőt, az árfolyamveszteséget is hozzá kellett számolni a hitel forintban kifejezett teljeshiteldíj-mutatójához (thm), így pedig a devizahitelek drágábbak lettek a forintkölcsönöknél.

 

mno.hu


 
h i r d e t é s
;