h i r d e t é s


Változik a diákhitel szabályozása januártól

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Változik a diákhitel szabályozása januártól

2017. december 18. - 08:37

 

Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a jövőben a felmondott hiteleket a Diákhitel Központnak először az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek kell átadnia. - írja az Index

Az eddig érvényben levő, 2012-ben hozott jogszabály alapján rögtön a NAV-hoz kerültek a problémás ügyfelek, az adóhatáságnak kellett behajtania a tartozást. A mostani rendelet ahhoz nem nyúlt hozzá, hogy a Diákhitel Központ mikor köteles felmondani a szerződést, és hogy ilyenkor a hitel egy összegben jár vissza (elvileg, de a konkrét esetekben havi részletekben történő törlesztést is szoktak engedélyezni). Azonnali felmondási ok egyebek mellett az, ha a felvevő több mint egy évnyi törlesztő-részlettel tartozik, jogosulatlanul vette fel a hitelt, vagy súlyos szerződésszegést követett el.

Januártól a szervezet köteles lesz a felmondott hiteleket negyedévente az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek átadni, a felmondás és az átadás közötti időben a Diákhitel Központ még részletfizetést engedélyezhet nem fizető ügyfélnek.

A hitel árát a rendelet szerint az MKK és a Diákhitel Központ közösen alakítják ki, majd amelyet aktuárius (biztosítási matematikus) felülvizsgálja. Miután az MKK megvette a felmondott hitelt, behajtásra átadja azt az állami adó- és vámhatóságnak.

 

index.hu

 


h i r d e t é s


;