h i r d e t é s

Varga Mihály ablakokat tekintett meg, Semjén felavatta Lázárt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Varga Mihály ablakokat tekintett meg, Semjén felavatta Lázárt

2016. szeptember 29. - 13:47
0 komment

Országunk vezetői a kvótareferendum kampányharájában sem feledkezhetnek meg halaszthatatlan közfeladataikról, melyekből csak erre a napra is jutott jó néhány - írja az atv.hu.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes leleplezi Szent Lázár szobrát. (Fotó: MTI)

Itt van mindjárt a nemzetgazdasági csúcsminiszter, aki egy 1,5 milliárd forintos óbudai kerületi program részeként – egyebek mellett – csaknem félezer kicserélt ablakot szemlélt meg az Árpád Gimnáziumban. Varga Mihály elárulta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium 95 millió forintos forrását az önkormányzat további 75 millió forinttal egészítette ki. Az energiatakarékossági célú beruházásra azért volt szükség a miniszter szerint, mert az oktatási intézményben az 1940-es évek eleje óta nem cserélték ki a nyílászárókat.

A szója nem hüvelyes

Az agrártárca által a hüvelyesek nemzetközi éve alkalmából szervezett szakmai konferencián Fazekas Sándor miniszter a GMO-mentes termelés jegyében indított hazai fehérjeprogramot méltatta. Mint elmondta: nagyrészt a termesztéshez kötött támogatások bevezetésének köszönhetően 2014 és 2015 között a szárazborsó területe egyötöddel, a szójáé kétharmaddal növekedett. Még akkor is, ha – mint a tárcavezető feltárta – utóbbi növény a hivatalos besorolás szerint nem a hüvelyesek, hanem az olajos magvak kategóriájába tartozik.  

Semjén felavatta Lázárt

Ugyancsak csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes műalkotást avatott, méghozzá a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban a Szent Lázár feltámasztása című szobrot. Az ünnepségen Semjén azt kérte, hogy a szobor figyelmeztessen mindenkit a szegények és betegek iránti kötelességére, hiszen – mint mondta – erre utal a keresztes hadjáratok idején a betegek istápolására létrehozott Szent Lázár Lovagrend, és kórházuk, a főként leprásokat gyógyító Lazaret is. A szobrot Beer Miklós váci megyéspüspök áldotta meg.

Egerben lő Szijjártó

Egerben pedig egy látványos délutáni eseményre invitálják a nagyérdeműt, amelynek keretében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Egri Várban elvégzi az 1552-es Eger Ostroma emlékére kezdeményezett puskalövést. Az emlékünnepség kezdési időpontja is szimbolikus, hiszen arra 15 óra 52 perckor kerül sor. Nem mellesleg, előző nap a szakminiszter felesége, Szijjártó Szilvia Eger történelmi belvárosában látott vendégül egy, a Budapestre akkreditált diplomaták hozzátartozóiból álló, 30 fős csoport.

atv.hu