Véget érhet a magány: nálunk is pótunoka- és pótnagymama program indul
Több szervezet, többek között az Egyszülős Központ is keresi a lehetőséget rá, hogy a különböző generációk egymásra találhassanak. - írja a faktor.hu.
Ennek érdekében ősztől pótnagymama- és pótunoka-kereső programot indítanak.
A pótnagymamakereső lehetőség jelenleg is elérhető az Egyszülős Központ honlapján, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel ősztől kampányszerűen foglalkoznak majd a nagyi- és unokakereső programmal. Kormányzati támogatásból pedig a weboldal mellett megnyitják az alapítvány székházát is.
A Központ kutatásai alapján jókora probléma az elszigetelődés, ezen igyekeznek változtatni.
Több mint 350 ezer egyszülős család él hazánkban, nekik egy-egy élethelyzet megoldása komoly problémát jelenthet, ha nincs mellettük egy segítő nagyszülő, de az idős emberek mellől is hiányozhat a támogató család.
Az Egyszülős Központ rajtuk szeretne segíteni azzal, hogy egy szerető nagymamát közvetítenek a nagyszülőt nélkülözni kénytelen családok számára