Illőnek tartjuk a néhai Václav Havel Orbán Viktorról alkotott véleményét idézni jelen írásunk bevezetőként. A vasárnapi események tükrében ez mindenképp helytállónak bizonyul. A kínai delegátus látogatása, nem nélkülöz tanulságos eseteket.

Miközben a kormány mindent elkövetett, hogy a kínai miniszterelnököt és kísérőit minden elképzelhető módon kielégítse (rossz az, aki rosszra gondol… és hülye, aki nem), arról sem feledkezett meg, hogy a nép hangját is elnémítsa a látogatás idejére.

Így lehetséges az, hogy  2012 után másodszor a rendőrség kérdés és bármiféle erkölcsi fenntartás nélkül akadályozta a meg a szabad vélemény nyilvánítást.

„Vasárnap délután alaposan megadtuk a tiszteletet a kínai kommunista diktatúra miniszterelnökének: 

• fél Budapestet lezárják négynapos látogatása miatt,
• a konvoja útvonalán lobogtak a kínai zászlók,
• tibeti zászlókat viszont nem lehetett felemelni Budapesten.

Korábban több elmarasztaló ítélet született a kínai delegációk vonulása közben tibeti aktivistákat vegzáló magyar rendőrök ellen. Ennek ellenére most mintha ugyanaz történt volna, mint 2012-ben, amikor szintén Li Ko-csiant látta vendégül Orbán Viktor, akkor még miniszterelnök-helyettesként.” /444.hu/

Ezúttal is bevetette magát a karhatalom. Vajon mi indokolja egy nyilvánvalóan fegyvertelen, békés tiltakozó esetében, hogy 6 rendőr állja körül? A válasz igen egyszerű; a parancsuralom feltétlen hívei az erődemonstrációban látják a megoldást mindig.

Hogy ezt a parancsot végül is kik és miért hajtották végre végül is lényegtelen. Abból kiindulva, hogy Orbán Viktor olyan mélyen becsókolt a kínai delegátusnak, amiért jobb helyeken elég súlyos tarifát szokás fizetni, arra enged következtetni, hogy e mögött is kizárólag a miniszterelnök kizárólagos érdekei állnak.

Már csak az a kérdés marad megválaszolatlan, hogy a rendőrség ebben miért működik közre ilyen lelkesen? Természetesen fenntartjuk, hogy az eljáró illetékesek csupán parancsot teljesítettek, mindezt pártállástól függetlenül, de ez nem változtat a tényen, hogy magatartásuk legalábbis kifogásolható.

Hab csupán ezen a bűzölgő tortán Balog Zoltán hozzáállása az ügyhöz, aki egykor még maga is a tibeti zászlóval kívánta hangsúlyozni az emberi jogok iránti elkötelezettségét. Mely nyilvánvalóan nem lehetett túl mély, hiszen mára ez az eszme inkább bosszantó gát mintsem alapvető és nélkülözhetetlen vívmány.

Lényegében így importáljuk a tekintélyuralmi rendszerek módszertanát nemcsak Magyarországra – mely története során különösen kompatibilis volt azzal –, de Európa többi részébe is. A többi, mint a fertőzések esetében, csak a virulencia kérdése. Bízunk benne, hogy az EU-nak van ez ellen vakcinája.