h i r d e t é s

Verseny nélkül nyert a Századvég egy közel nyolcszáz milliós tendert

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Verseny nélkül nyert a Századvég egy közel nyolcszáz milliós tendert

2017. június 29. - 14:52

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Századvég Politikai Iskola Alapítványt és a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t bízta meg a magyar kormány tevékenységhez kapcsolódó szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadási, valamint tanulmánykészítési feladatok elvégzésével. - írja a napi.hu.

Forrás: napi.hu

Az ellenérték nettó 779 millió forint.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A mostani eljárás előzménye, hogy az ajánlatkérő már 2015-ban lefolytatott egy közbeszerzést a mostanival azonos témában, amelyet akkor is a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. nyert meg.

Az NFM most azzal indokolja a nyílt közbeszerzés hiányát, hogy a régi közbeszerzési törvény szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást lehet lefolytatni, ha a beszerzés kapcsolódik egy korábbihoz. A módszertan azonos a 2016-ban végzett kutatáséval, vagyis országonként ezer fős mintán kell telefonos interjúkat készíteni.

A meginterjúvoltak elmúltak 18 évesek, egy interjú hossza átlagosan 15 perc. Végül fel kell dolgozni az így befolyt adatokat.

Az NFM május 18-án kötötte ,meg a szerződést a Századvég két szervezetével, de az csak most jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.

A Századvég másik jelentős júniusi megbízásáról itt írtunk.

napi.hu