Vérüket adják a Tiszamenti Regionális Vízművek dolgozói
Az önkéntesség, önzetlenség és empátia jegyében a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. a Magyar Vöröskereszttel együttműködve már három telephelyén is rendszeres véradást szervez dolgozói számára. Mátészalkán, Fehérgyarmaton és idén már Szolnokon is elérhető volt az önkéntes véradási pont.
Az adventi időszak beköszöntével egyre inkább felerősödik bennünk az egymásra való odafigyelés, a mások megsegítésének igénye. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. dolgozói számára azonban nem csak ez a hónap jelenti az emberi szolidaritás kifejezésének időszakát. A vállalat egész évben őszinte híve az önkéntesség és az empátia gyakorlásának, ennek köszönhetően évente több alkalommal, már három telephelyén is biztosítja dolgozói számára az önkéntes véradás lehetőségét.
Idén első alkalommal Szolnokon, az Üzemigazgatóság központjában is elérhetővé vált a véradás a TRV Zrt. dolgozói számára. A kollégák lelkesedését látva a jövőben ezen a helyszínen évente minimum két alkalmas kitelepülést szerveznének.
A Szatmári Üzemmérnökségen és a hozzá tartozó mátészalkai vízműtelepen már több éve minden tavasszal és ősszel biztosított a véradás lehetősége. Az őszi időpont ebben az évben november 16-ára esett, közel a Véradók Napjához. Ezen a helyszínen több mint 20 munkatárs lett önkéntes véradó.
Fehérgyarmaton a város szervezésében kerül sor a kitelepülésre, szintén évente kétszer. A Tiszamenti Regionális Vízmű Zrt. dolgozói jellemzően nagy számban jelennek meg ezeken a véradási alkalmakon. Ez is jól mutatja az összetartó közösségi szellemet és azt az önzetlenséget, amivel a TRV Zrt. dolgozói kifejezik emberi szolidaritásukat a rászorulók iránt.