Vigyázz, kész, rajt: Indul a Bridgestone Budaörs félmaraton

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Vigyázz, kész, rajt: Indul a Bridgestone Budaörs félmaraton

2017. szeptember 29. - 20:49

 

Több mint 400 embert várnak a rajthoz a sportesemény szervezői október 1-jén.

Forrás: Bridgestone Facebook oldala

Több mint 400 ember áll rajthoz október 1-jén az ország egyik legfiatalabb hosszútávú futóversenyén, a Bridgestone Budaörs Félmaratonon. 

A népszerű sportesemény már a negyedik alkalommal mozgatja meg a várost és környékét. A vállalkozó kedvű versenyzők három távon is bizonyíthatnak majd és a felnőtt korosztály mellett a gyerekek is próbára tehetik a képességeiket.

Az idei esemény érdekessége, hogy egy valódi olimpikon csapat is indul: Pulai Imre, Kótai Mihály és Vozár Attila együttesen vágnak neki a távnak.

A rendezvényre a rendszeresen futókat is várják, és azokat is, akiknek inkább a volán mögött, vagy az irodában telik a napjuk, hiszen emiatt a magyar lakosság mintegy 50%-a napi szinten akár több mint 10 órát is ülve tölt. Ez a hétvége azoknak is mozgáslehetőséget kínál, akik kevésbé aktív életmódot élnek.

Sokakat vonz a kihívás

Évről évre egyre több ember vág neki a Bridgestone Budaörs Félmaratonnak.

A futás az egyik legnépszerűbb sport a világon, így nem meglepő, hogy idén már több mint 400-an jelentkeztek a kihívásra.

A versenyzők három távon teljesíthetnek: akik az egyéni Félmaratont vállalják, azoknak 21 km-t kell lefutniuk, csapatversenyben 3x7km vagy 1x14km+1x7km-es kihívásnak kell eleget tenniük a résztvevőknek, míg a legfiatalabbak 2 km-en bizonyíthatnak.

Idén egy igazi profi csapat is rajthoz áll: Pulai Imre, Kótai Mihály és Vozár Attila közösen indulnak a budaörsi futóversenyen.

Nagy örömmel és izgalommal veszünk részt a Bridgestone Budaörs Félmaratonon

 – mondta a csapat nevében Vozár Attila, Euróba Bajnok futó. „A nevezésünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a rendszeres mozgásnak milyen komoly szerepe van az egészségünk megőrzésében, emellett az is fontos, hogy a sport kellemes kikapcsolódás, ellazít és nagyon jó közösségépítő ereje van.

A leggyorsabb futókat értékes nyereményekkel jutalmazzák a szervezők: a férfi és női első egy-egy 50.000 forint értékű ajándékcsomagot nyer, a második és harmadik helyezettek pedig egy-egy Bridgestone ajándékcsomagnak örülhetnek. Az eseményen a legjobban teljesítő csapatokat is jutalmazzák majd.

A Bridgestone Budaörs Félmaraton egy családias hangulatú, közösségépítő sportrendezvény. A jelentkezők közül sokan ismerik is egymást és együtt indulnak csapatversenyben, így az esemény egy remek közös program számukra, amely összehozza őket

- mondta Dalkó Beáta, a Bridgestone Budaörs Félmaraton event managere.

A legfőbb cél az egészség

A rendezvény amellett, hogy tartalmas családi programot kínál, a testmozgás jelentőségére, az egészség és fittség megőrzésére is szeretné felhívni a figyelmet.

Amint az a Bridgestone tavalyi, az autótulajdonosok körében végzett felméréséből kiderült, nagyon kevesen fordítanak gondot arra, hogy a hosszabb üléssel járó munkanapokat sportolással ellensúlyozzák, ráadásul ők hetente több mint 5 órát töltenek az autóban.

A rossz szokásokhoz ülő életmódunk is nagyban hozzájárul: statisztikák szerint Magyarországon megközelítőleg 50% a minimum 6-8 órában ülőmunkát végzők aránya, ezen felül pedig naponta átlagosan 4 órát töltünk a televízió előtt; e szerint a lakosság jelentős része összesen akár napi 11-13 órát is ülve tölthet.

Nagyon fontosnak tartjuk a rendszeres mozgást, a tudatos életmód fenntartását, és ezt igyekszünk a mindennapjainkba is belevinni

 – fogalmazott Károlyi Katalin, a Bridgestone Magyarország marketingvezetője.

Örömmel állunk egy olyan kezdeményezés mellé, mint a Budaörsi Félmaraton, hiszen ez által mi is hozzájárulhatunk az egészséges életmód népszerűsítéséhez.

Mindezt a Bridgestone a helyszínen is bizonyítja, hiszen a vállalat munkatársai és partnereik közül többen is indulnak a versenyen.

A közösség szolgálatában

A Bridgestone Budaörs Félmaraton szervezői büszkék arra, hogy az ország egyik legfiatalabb hosszútávú futóversenyeként már a negyedik alkalommal hozza össze és lendíti mozgásba a környék lakóit.

A rendezvény egyszerre kínál kellemes családi programot, valamint lehetőséget a mozgásra, képességeik felmérésére, és egészségük megőrzésére is.

 



h i r d e t é s


;