Zajlik a hitvallás alapján is a megkülönböztetés
Szigorúan keresztény életvitelű takarítónőt keresnek egy szombathelyi iskolába
Hogy erre egy vécé vagy folyosó kitakarításához miért van szükség, nem egyértelmű – az intézmény azonban a plébánosi ajánlólevelet is megköveteli.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság is érdekesnek találhatja azt az álláshirdetést, amit a Sugó-parti Közéleti portál nevű Facebook-oldal talált és osztott meg:
Az újságban közzétett hirdetésben a Boldog Brenner János Általános Iskola Kollégium és Gimnáziumba keresnek takarítót, teljes munkaidőre, délutáni munkabeosztással – és
kimondott elvárásuk a keresztény életvitel is. Az azonban nem elég, ha a jelölt a hasára ütve gyakorló kereszténynek vallja magát, példás életvitelét plébánosi ajánlólevéllel kell igazolnia.
Hitélet és felmosóvödör
Az intézményt a Szombathelyi Egyházmegye üzemelteti. Az egyházmegye – mint az iskola közzétételi listán is szerepel - „elsősorban a keresztény családok gyermekei számára tartja fenn iskoláját, de szívesen fogadja azok érdeklődését is, akik nyitottságot mutatnak a keresztény életre és nevelésre.” Egy ott tanuló diáktól, még inkább az ott dolgozó tanártól jogosan várhatják el a keresztényi szemléletmódot, de érthetetlen, hogy a folyosók, vécék napi felmosásához miért van szükség keresztény életvitelre.
Mivel az állásra az iskolaigazgató email-címén lehet jelentkezni, megkerestük Englert Zsolt intézményvezetőt, hogy meg tudjuk:
- miért okvetlenül szükséges igazoltan kereszténynek lenni ehhez a fizikai munkához?
- Mikor adták fel az augusztus 16-ig érvényes hirdetést?
- megtalálták-e már az ideális jelöltet, és – ha volt ilyen - hány jelentkezőt utasítottak vissza a plébánosi ajánlólevél vagy a keresztényi szemlélet hiánya miatt?
Fenntartói elvárás, de ettől még senkit sem dobnak ki
Az iskolaigazgatót telefonon értük el. Mint mondta, fenntartói elvárás volt, hogy erre a posztra is keresztény életmódú munkatársat találjanak, a plébánosi elvárás hiánya azonban szerinte nem kizáró ok, inkább csak előnyt jelent a felvételnél.
Erre a kitételre a tanulók felvételénél is van lehetőségünk, és azért írtuk bele, hogy a jelentkezők tisztában legyenek vele, hogy milyen jellegű intézményről van szó - jegyezte meg Englert Zsolt - az iskola jellegénél fogva, minden egyes területen igyekszik a keresztény nevelésre törekedni, és a gyerekek a takarítókkal is nap mint nap találkoztak.
A kérdésre, hogy a szűkítés nem sérti az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség elmozdításáról szóló törvényt, Englert úgy válaszolt: nem bántunk senkit vele, ezzel ezután sem lesz vele gondunk.
Az iskolaigazgató egyébként belátja, hogy nehéz ma ember találni ilyen munkakörbe, és - érdekes fordulattal - azt is hozzátette, hogy nem lesz igazi jelentősége a korlátozásnak:
nem lesz senki, akit emiatt elutasítanak,
ha a dolgozó nem sérti meg az iskola értékrendjét, ez sem jelenthet problémát.
A kitétel ( gyakorlati alkalmazásától függetlenül) ettől még szerepel a hirdetésben, az egyenlő bánásmódról 2003-as törvény pedig kimondja: közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek számít, ha valaki vallási vagy világnézeti meggyőződése miatt részesül másokhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban.
A törvény ugyan nem terjed ki „a vallási közösség hitéleti tevékenységével közvetlenül összefüggő jogviszonyára” - ám az erősen kétséges, hogy a takarítói munka közvetlenül összefüggne bármely vallási közösség hitéleti tevékenységével és annak jogviszonyaival. (nepszava.hu)