A magyar országgyűlés évszázadokon át Pozsonyban ülésezett, majd a történelem különböző vészkorszakait követően került csak Pest-Budára a törvényhozás központja, bár akkor is először a Vigadó nagytermébe, majd 1867 után is csak a mai Olasz Intézetnek helyt adó épületbe.
1885-ben aztán úgy határozott az ország vezetése, az akkori nagy erőkkel meginduló urbanizáció szellemében, hogy készüljön külön palota a célra.

Tömő tér. Ezt a Duna-parti területet választották az építkezésre, nem egészen véletlenül, hiszen a város újítóinak tervei szerint folytatni kell mindazt, ami József nádor idején megkezdődött Pest-Buda megújítása kapcsán, így az egyik leglátványosabbnak tervezett palotát, melynek megépítésével Ybl Miklóst bízták meg, a folyópartra álmodták.
A terület addig nem volt más, mint egy afféle szeméttelep, ahová a város népe mindenféle lomot, kacatot, bútordarabot, ócskaságokat dobált már vagy száz éve, s nem sokkal az építkezések megkezdése előtt töltötték fel földdel.

Bár igyekeztek siettetni a munkálatokat, igen sok probléma adódott a talajmunka és a számtalan egyéb fázis kapcsán, így csak 1904-ben készült el a Parlament, tehát 19 évvel azután, hogy hozzáláttak a munkához.

Mivel a burkolat anyaga puha sóskúti mészkő volt, 1925-re nyilvánvalóvá vált, hogy a teljes felületet ki kell cserélni, hiszen a városi levegő gyorsan elcsúfítja az érzékeny követ.
Megdöbbentő, de ez a munkafolyamat csak öt éve, 2010-ben ért véget.

A ma 111 éves Országház sok tekintetben számított újításnak, de a forradalmi megoldások közül a legizgalmasabb mégis az épület fűtésrendszere volt. A Parlament ugyanis az első olyan épület Magyarországon, melynek téli melegen tartását távfűtéssel oldották meg.

Az első Országgyűlést 1902. október 8-án tartották a szikrázóan gyönyörű palotában, mely mindmáig Budapest egyik emblematikus jelképe.