h i r d e t é s

150 éve foglalkoznak fűszerpaprikával

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

150 éve foglalkoznak fűszerpaprikával

2017. október 28. - 09:12

 

Boldogon a fűszerpaprika termesztésének több mint 150 éves  múltja van

Fotó: H. Szabó Sándor

Heves megyében „Palóc ország” határán és Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megyével szomszédos területen található meg, az egykori „zsákfalu” Boldog település. A Zagyva-völgyében elterülő földeknek nagy a vízbősége, jó a mikroklímája, a talajt Mátra-hegység egykori hordaléka képezi, mely ásványi sókban gazdag. A dolgos vidék lakóinak, a bolgárkertészektől tanult földművelés adta a fő megélhetést, a zöldség és a paprikatermesztést. Nem csak Szeged és Kalocsa környékén termeltek és termelnek fűszerpaprikát, hanem Boldogon is, ahol több mint 150 éves hagyománya van. Az időjárás változás miatt, előbb érő a "Mihály falvi", "Napfény" és a "Bíbor" fajtákat használják leggyakrabban a termelők. Ezeknek a napfény jótékony hatására,  magasabb lesz a vitamin és színezőanyag tartalmuk. A boldogiak nem érintették a fűszerpaprika válságok. Nem keverték, hamísították errefelé nagyüzemileg a kedvelt fűszert, mert akiről kiderülne, nehezen boldogulhatna később Boldogon.

A helyi fűszerpaprika termesztés egyik legjobb ismerője, Simon Attila növényvédelmi és élelmiszeripari szakmérnök, aki 12 éven át volt Hatvan és térsége „Falugazdája”,s jelenleg az Európai Unió egyik mezőgazdasági szakértője. A település laza szerkezete-a hatalmas-közel 50 méter széles és mintegy 200 méter hosszú porták, nagy földterülete, lehetőséget teremtett az itt élő szorgalmas embereknek a kertészkedéshez. További értéket jelent még a településre jellemző házépítési szokások, hogy a tulajdonosaik figyelembe vették, hogy  a fűszerpaprika szárítása, levegős, széljárta helyet igényel. Ezért jellemzőek a hosszúgangos ház kialakítások, ahol lehet szárítani a napon, esővédett helyen, a füzéreket.

A Zagyva-völgye bőséges vize, természetes vízellátást biztosított egykor kezdetleges módszerekkel a paprikatermesztéséhez, mellyel több százan foglalkoztak és foglalkoznak ma is.
Nagy technikai előrelépést jelentett a gazdálkodóknak a szivattyúk megjelenése a 20-as években, amikor is a réteg és talajvizet már felügyelet nélkül tudták kiemelni árasztásos és barázdás öntözésre a földekre. Jelenleg is ez képezi a paprika termesztés alapját, melyet a bolgár kertészektől tanultak. Ez az ősi módszer az idősebb korosztály számára a legismertebb, legkisebb költségekkel jár. Igaz jó párán már áttértek a fiatalabbak közül, a csepegtetős, mikro szórófejes öntözésre. A gazdák részben a saját szelekciókat, keceli vagy kutató intézetektől vásárolt magokat, fajtákat ültetnek. Ez azért fontos, mert a fűszerpaprika palántákat, fóliasátor alatt, vagy melegágyban nevelik, de vannak akik még a lakások melegebb részein, az előszobában, a konyhában gondozzák a cserepes palántákat kiültetésig. A szabadföldbe június elején kerülnek ki a zsenge növények, mely a Magyarországra jellemző kánikulai időszak kezdetére esik. Az előkészített, tápanyag dús talajon kialakított bakhátak tövében árasztással áramló víz, nem csak a palántákat látja el, hanem hűti is a nyári hónapokban felforrósodott földet. Erre az idény alatt szükség van, hiszen a fűszerpaprika nagyon vízigényes növény, szárazabb időszakokban sűrűn kell pótolni az elmaradt csapadékot. A kiültetéstől a szedésig, több alakalommal kell kézi kapálni, hogy levegős legyen a talaj a fiatal növényeknek, gyomlálni, hogy tisztán tartsák a területet.

Mindez rendkívül munkaigényes. A boldogiak fűszerpaprikájának értékét nem csak a sok kézimunka, az igényes technológia adja manapság, hanem a föld összetétele, a terület különleges mikroklímája és a bőséges víz. A szakaszosan beérő termést a nyár vége felé kezdik leszedni, majd a portára szállítás után kerül sor a válogatásra. Az egészséges paprikákat kézzel felfűzik füzérekre, majd legtöbb helyen a tornácokon, gangokon vagy száraz napos helyen szárítják, ez is hozzájárul a későbbi mély vörös színéhez. A több hetes szárítás követően, megszabadítják a csumától- az átvizsgálást követően- majd vászon zsákokba kerül. A végső fázisra a házi kalapácsos őrlőkben, vagy malmokban kerül sor, mely sok családnak van. A finom őrleményből lesz az édes nemes, vagy erős fűszerpaprika, melyet laza vászonzsákokba raknak és száraz helyen tárolnak kicsomagolásig.

Régen cserealapot jelentett a paprika, főképp disznóvágások idején az ünnep közeledtével, a megélhetés, gazdálkodás fontos eszközeire cserélték el. Ma már a jobb életmód, vagy a fizetés kiegészítés eszköze lett, melyet nehéz fizikai munkával teremtenek meg, évről-évre az emberek maguknak. Mivel a fűszerpaprika bizalmi termék, minden gazdálkodónak évtizedek óta bejáratott vevőköre van, akik év közben jelzik, mennyi őrleményre van igényük. Az helyi paprika egyediségét az is adja, hogy a tradicionálisan kialakult fogyasztói kapcsolatok az idő múlásával sem kopnak meg, ahol a vevő nem boldogit, hanem például Tóth Marika néniét akarja megvenni. Ez a jól bevezetett működő rendszer napjainkig- a multi világban is- ezen a tájon. Az „ősies módszerekkel” is fennmaradó termesztésnek és értékesítésnek, ahol a termesztő személye a garancia, a következő évtizedekben is van jövője.  Magyar hungaricum részeként, a hagyományos gasztrokulinális élménytárban immár fogalommá vált a Boldogi fűszerpaprika is. Az igényes magyar konyha részévé vált, melytől a pörkölt nem barna, hanem piros lesz.

Meddig lehet a fűszerpaprikánk magyar? Természetesen, addig amíg magyar alapanyagból készül. Az elmúlt évek során voltak akik megpróbálták lejáratni üzleti érdekeikből fakadóan itthon és külföldön egyaránt, a méltán híressé vált hungaricumunkat. Megtévesztő csomagolásokban, más-más országból származó, silány minőségű őrlemények jelentek meg kereskedelmi egységek polcain. De voltak hazai cégek is, akik a nagyobb haszon reményében vállalták eme kockázatos tevékenységet, nem gondolva arra milyen károkat okozhatnak a becsületes termelőknek, feldolgozóknak és később maguknak is. Megingatva egy piacot, mely sok száz családnak biztosít tisztességes megélhetést. Ezek a „hullámok” szerencsére nem érintették mostanság Boldogot. A falu közössége hamar kiközösítette, azokat akik ilyenre vetemedtek volna. Igaz a 80-as évek vége felé a fiatalabb generáció részéről, voltak kisebb próbálkozások, hogyan lehet a kevesebből több fűszerpaprika. Hát úgy, hogy liszttel keverték az őrleményt. Csak azt felejtették el, hogy az akkori csomagoló eszközök amibe a paprikát kimérték, nem éppen kedvelték a lisztet és előjöttek a lisztkukacok. A liszt még talán elmegy a paprikás rántásba, de a kukac nem éppen oda illik, még ha fehérje dús is. Az ügyeskedőknek egy bizonyos idő után befellegzett, eltávolodtak a vevők tőlük. Nem hiába  a fűszerpaprika bizalmi dolog. Országosan a termőterületek nagysága jelentősen visszaesett az idők múlásával, kevés lett a kézi munkaerő, így Boldogon is. Az idősebb generáció viszi tovább javarészt, amit őseitől megtanult a mai napig. A fiatalok közül ma már csak kevesen vállalják, a nem kis erőfeszítéssel járó mezőgazdasági munkát. Voltak helyben próbálkozások, hogy szövetkezzenek a gazdák, új technológiákat honosítsanak meg, melyek a fizikai munka egy részét kiválthassa, egységes központi feldolgozással és csomagolással jelenjenek meg a piacon védjeggyel. De ezek a többszöri próbálkozások nem jártak sikerrel. A helyiek nem nagyon szeretnek közösködni. Mindenki járja a saját kitaposott útját. A fűszerpaprika nem vesztett a minőségéből, csak kevesebb lett belőle, meg a termőterületéből. Remélhetőleg lesznek akik tovább viszik a termesztését, lesznek majd akik tovább viszik a helyi hagyományt, mely a helyi módszerekkel mai is működik

 


 

h i r d e t é s