h i r d e t é s

2010 óta megháromszorozódott a magyar nyugdíjat kapó ukránok száma

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

2010 óta megháromszorozódott a magyar nyugdíjat kapó ukránok száma

2016. április 25. - 18:42
0 komment

Durván megugrottak a Magyarországra költöző ukrán nyugdíjasokra költött kiadások - ez derül ki Rétvári Bence, az Emmi államtitkárának Korózs Lajos MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából - írta a HVG.hu.

Záhonyon túl Ukrajna - Forrás: kanadaihirlap.com

2010 óta évente ezer felett van az ukrán állampolgárok magyarországi nyugdíjigényléseinek száma, 2014-ről 2015-re ez a szám pedig mintegy hátszázzal nőtt, tavaly már 2283-an igényeltek magyar nyugdíjat.

A Rétvári által közölt statisztikából az derül ki, hogy számos igénylést azonban elutasítanak a magyar hatóságok, de 2010 óta így is háromszor annyi ukrán állampolgárnak ítélték meg a magyar nyugdíjat: 2010-ben még csak 418-an, tavaly viszont már 1167-en részesültek benne.

Ez azonban rengeteg kiadást jelent: csak tavaly decemberben 1 milliárd 117 milliót folyósítottak az ukrán nyugdíjasoknak, ez pedig egész évre nézve már 13,4 milliárd forintot jelent.

(hvg.hu)

A magyar rokkantnyugdíjasoktól megvonják járandóságuknak a jelentős részét, visszakényszerítve őket a munkába – mondván, hogy a TB.-kassza nem bírja eltartani a sok rokkanttá nyilvánított embert!

Egy önmagát ellátni képtelen, beszélni nem tudó 30 éves nő 24 órás otthoni ápolására kevesebb, mint 35 ezer forintot biztosít a NER havonta.

Gondolom, hogy mindenki számára érthető, hogy a magyar adót fizető embereket megszorítják annak érdekében, hogy külföldön élő embereket gyógyíttassuk, meg nem érdemelt nyugdíjaikat fizessük.

A karpathir.hu részletesen ír arról, hogyan lehet magyar nyugdíjhoz jutni. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál érdeklődött a portál és az alábbi választ kapták::

"A Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége 1962. december 20-án, Budapesten, a szociális ellátás területén való együttműködés tárgyában egyezményt kötött, mely 1963. július 1-től hatályos. Az Egyezmény a Magyarország felségterületére, életvitelszerű tartózkodás céljából átköltözött ukrán állampolgárságú személyek számára biztosítja, a magyar állampolgárokkal minden tekintetben azonos mértékű, folyamatos szociális biztonságot, ezáltal az Ukrajna területén megszerzett jogosultságok az átköltözéssel semmilyen tekintetben sem vesznek el.

Az Egyezmény alapján nyugdíjigényt bármely magyarországi kormányhivatalnál, illetve Budapesten az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál (Budapest, Fiumei út 19/A) lehet előterjeszteni az alábbi formanyomtatványokon:

  • öregségi nyugdíjigény: igénybejelentő lap (ONYF 3515-504 B) és pótlap (ONYF 3515-532),
  • hozzátartozói nyugdíjigény: igénybejelentő lap (ONYF 3515-507 B – özvegyi nyugdíj; ONYF 3515-508 B – árvaellátás és ONYF 3515-509 B – szülői nyugdíj) és pótlap (ONYF 3515-533).

Az igény előterjesztésekor le kell adni az ukrán munkakönyvet, be kell mutatni a magyarországi lakcímkártyát, illetve az ukrán nyugdíjmegállapító és -megszüntető határozatokat, amennyiben olyan áttelepülőről van szó, aki részére korábban már megállapításra került az ukrán nyugellátás. Az igénybejelentéskor meg kell adni azt is, hogy a magyar nyugdíj folyósítását a postai címére vagy bankszámlára kéri az igénylő. Az eljárás során az igény elbírálásához szükséges és hiányzó iratokat (pl. ukrán szolgálati időre, az Ukrajnában betöltött munkakörökre vonatkozó adatokat) az elbírálást végző szerv hivatalból bekéri az ukrán nyugdíjbiztosítási szervtől.

Az ügyintézés eljárási költségtől, illetve mindennemű illetéktől mentes. Az ügyintézési idő 22 munkanap, amelybe nem számít bele többek között a bel- és külföldi jogsegélyeljárás, az irat hivatalos fordíttatásának, illetve a hiánypótlás ideje.

A megállapított nyugellátás kizárólag azon időtartamra illeti meg a kérelmezőt, ameddig életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik. A lakcímében bekövetkezett valamennyi változást köteles a folyósító szerv részére bejelenteni. Az életvitelszerű magyarországi tartózkodást az ellátást megállapító vagy folyósító szerv az eljárás során bármikor (az igény előterjesztésekor vagy a folyósítás megkezdését követően is) helyszíni vizsgálatokkal, más hatóságok nyilvántartásába való betekintéssel, környezettanulmány elvégzésével, illetve bármely más egyéb módon, indokoltság esetén ellenőrizheti.

Az ellátásban részesülő személy bejelentési kötelezettségének elmulasztása, vagy a valóságnak meg nem felelő adatközlése, nyilatkozata miatt jogszerűtlenül megállapított és folyósított nyugdíjat, akár az ellátás megállapításának időpontjáig visszamenőlegesen, 5 éven belül vissza lehet követelni. Ennek megfelelően a jogalap nélkül kifizetett nyugdíj adók módjára behajtható tartozásnak minősül."

Minden tiszteletem az ukrán nyugdíjasoké, de nem gondolja, hogyha csak azért van valakinek magyar állandó lakcíme, hogy jogosult legyen magyar nyugdíjra az nem annyira korrekt a Magyarországon születő nyugdíjasokkal szemben?