h i r d e t é s

4 milliárd útépítésre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

4 milliárd útépítésre

2015. december 07. - 11:52
0 komment

Négymilliárd forintos hazai költségvetési támogatást kapott a város útépítésre. Ezt ma reggel jelentette be Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Csalánosi út melletti kerékpárút átadásán. A beruházásra a város önkormányzata 135 millió forint uniós és hazai támogatást nyert. A projekt keretében a Csalánosi út mellett, 1585 méter hosszan épült egyoldali, kétirányú, 2,6 méter széles kerékpárút. Előzetes számítások szerint a korábbi 4-5-szörösére növekedhet a kerékpáros forgalom. Ez a beruházás egy újabb lépés Kecskemét azon törekvésében, hogy a város kerékpárút-hálózata mielőbb teljes legyen.

Megépült a kerékpárút a Csalánosi út mellett. Az átadási ünnepen egy külön karácsonyi ajándékot is hozott a város polgármestere.

„Olyan jól sikerült a kormány figyelmét fölhívnunk, hogy egy négy milliárd forintos hazai költségvetési támogatást kapott a város útépítésre. Nekünk égető probléma ez. Már több, mint tíz éves ígéret vált valóra most azzal, hogy a lakossági önerős útépítéseket be tudjuk fejezni. Bízom benne, hogy az az 56 utca, ami sorban áll, azokat most egyszerre, a jövő évben le tudjuk burkolni, és ezzel 56 új utcája lesz a városnak” – mondta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.

Régi vágy volt a Csalánosi út, ami pár éve el is készült. Most pedig kiegészült egy szintén várt kerékpárúttal – fogalmazott köszöntőjében dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő. „Az elképzelés az volt, hogy a közúti forgalom mellett, amely egy új városrészt nyitott meg a lakosság számára, hiszen már egyre többen gondolják úgy, hogy ezen a részen lakjanak és telepedjenek le, a kerékpáros közlekedésnek is szerettünk volna egy új fejlesztést megvalósítani, amely most itt áll előttünk” – mondta.  

Ez a szakasz közvetlen kerékpáros összeköttetést eredményez a város északi lakóövezetei és a nyugati területei között. Az adott szakaszon biztonságosabbá vált a kerékpározás. Éppen ezért a fejlesztéshez egy személetformálási kampány is társult, amely keretében az önkormányzat rövidfilmmel és kiadvánnyal népszerűsítette a biztonságos kerékpározást. Az ebben segítő Vásárhelyi iskola diákjainak adott ajándékot Kecskemét polgármestere.

Ezt követően boldogan vették birtokba az ünnepségre bringával érkezők az új kerékpárutat.