h i r d e t é s

408 milliárd forintot számolna el a kormány határvédelmi költségként

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

408 milliárd forintot számolna el a kormány határvédelmi költségként

2019. augusztus 17. - 08:22

 

Határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között, írja a Magyar Nemzet.

Déli határzár Magyarországon - Forrás: Wikipédia

2019-ben eddig mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások fedezésére.

A hatóság tájékoztatása szerint rendészettechnikai eszközök beszerzésére 289 millió forint, a területi szervek migrációval kapcsolatos felhalmozási kiadásaira 237,9 millió forint, a migrációs feladatok ellátásával kapcsolatosan felmerülő költségekre 7 milliárd forint, valamint a 3000 fős létszámfejlesztésre 3,77 milliárd forint jutott.

Az összes költség ennél több, mintegy 40 milliárd forint, ám ez jóval kevesebb, mint 2018 első fél évében, amikor nagyjából ennek a duplájára rúgtak a kiadások.

A lap szerint határvédelem csökkenő költsége azzal függ össze, hogy számos olyan egyszeri kiadást jelentő tétel volt, mint a felszerelések, járművek beszerzése és a kerítés felállítása, ami ugyan folyamatos ráfordítást igényel, ám ennek az összege eltörpül például a kerítés megépítésének összegéhez képest.

2015 júniusának közepén a kormány döntött az ideiglenes biztonsági határzár felállításáról, néhány hónappal később pedig szabálysértésből bűncselekménnyé minősítette a tiltott határátlépést. A kerítésen kívül a határt egyre jelentősebb élő erővel is védték, ez a feladat leginkább a rendőrség hatáskörébe került, ám a honvédség alakulatai besegítettek.

A Magyar Nemzet nyilván nem véletlenül vette elő ezt a témát, hiszen a cikk emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez. Hollik István kormányszóvivő februári nyilatkozatát idézve azt írják: az Európai Bizottság csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig "egyetlen fillért" sem fizetett. (index.hu)


 

h i r d e t é s