h i r d e t é s

5 éves csúcson a cégalapítás 2019 első negyedévében

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

5 éves csúcson a cégalapítás 2019 első negyedévében

2019. április 03. - 13:44

 

Több mint 7600 új cég indult Magyarországon az első negyedévben, hasonló értékeket 2014 eleje óta nem láthattunk a hazai gazdaságban.

Illusztráció: pixabay.com

Cégalapítási szempontból igen erős volt már 2018 utolsó negyedéve is, de az idei első negyedév még 5 százalékkal magasabb volt. A növekedés ugyan illeszkedik a tendenciába, de a mértéke már kimagaslónak számít

– kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. 7614 új cég indult 2019 első negyedévében, ami abszolút értelemben sok, hiszen 2013-2014 környékén voltak utoljára e körül a cégalapítási számok.

A 2013-as időszakot és a jelenlegit mégsem lehet összehasonlítani. Egyrészt 2013-14 környékén csökkenő pályán voltak a cégalapítások, másrészről igen hektikusak voltak a különböző időszakok, elég komoly kilengések voltak negyedévről negyedévre. Cégalapítási szempontból az elmúlt egy év igen kiegyensúlyozottnak számít, gyakorlatilag 4 negyedéven át folyamatosan növekedett az érték, amire a 2000-es évek eleje óta nem volt példa.

A pozitív hangulat, a vállalkozási kedv tehát megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor a fő kérdés az, hogy hova fog kifutni a történet. A 2000-es évek eleji cégalapítási hullámot még a 2008-09-es válság sem törte meg. A cégek számának növekedésének csak a cégjogi szigorodás vetett véget a 2010-es évek elején. Ugyanazok a cégjogi jogszabályok, amelyek jelenleg is többé kevésbé érvényben vannak. Így elméletben most szabályozottabb környezetben zajlanak a cégalapítások.

A többi céginformációs mutatót megnézve azonban látszik, hogy még korai lenne stabilan növekedő cégstruktúráról beszélni

– emelte ki az Opten szakértője. 2019 első negyedévében 10418 cég került törlésre, ami több szempontból is riasztó.

Az első negyedéves törlési értékek több mint 13 százalékkal haladják meg 2018 záró negyedévét, ami drasztikus emelkedésnek számít, mindezt úgy, hogy az elmúlt 1-2 évben már beállni látszódtak a cégtörlési számok. A törlések és alapítások ilyen arányú együttes növekedése arra utal, hogy a stabilitás még nem állt helyre a cégvilágban, a cégfluktuációs indexek rekordokat döntögetnek. De már maga a negyedéves megszűnési arány is ijesztő, egyetlen negyedév alatt a működő cégek 2 százaléka szűnt meg.

Elméletben lehetséges a cégek egészéges cseréjéről is beszélni, de a probléma, hogy a fluktuációs indexek már hosszú évek óta magasak, és a gyakorlat azt mutatja, hogy az új alapítású cégek döntő többségben korábbi vállalkozásokhoz erősen köthetők.

Egy negyedévből azonban nagyon hosszú távú következtetéseket még nem érdemes levonni, technikai/közzétételi hatások is szerepet játszhatnak egyes statisztikákban, bár ilyen arányú mozgás akkor sem indokolt. Továbbá a negyedéven belüli trend már kicsit szebb képet mutat a cégtörlések tekintetében is.

Ami mindenképp negatív hír, hogy a felszámolások száma is tovább emelkedett. Első negyedévben 1563 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, tehát még mindig sok és növekedő a behajthatatlan tartozás miatt megszűnő cég.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) első negyedéves értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Vas és Veszprém megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta.

 


 

h i r d e t é s