h i r d e t é s
Növekvő egyéni vállalkozó bázis és stagnáló alkalmazotti létszám jellemezte a taxis világot 2019-ben.
Kezdő vállalkozóként mindenki követ el hibákat, érdemes azonban a profiktól tanulni, és ezzel minél több buktatót elkerülni.
Több mint 7600 új cég indult Magyarországon az első negyedévben, hasonló értékeket 2014 eleje óta nem láthattunk a hazai gazdaságban.
Bár a mondás úgy tartja, hogy az első lépés a legnehezebb, úgy tűnik, hogy a vállalkozások esetében ez mégsem teljesen igaz.
Egyre több hazai középvállalat látja a nyilvános működés előnyét és tervezi a belépést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új platformjára, az Xtendre.
A magyar gazdaság további növekedésére számít a hazai vállalatvezetők kétharmada - állapítja meg a legfrissebb EY
Kilencven adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a harmadik negyedévben, közülük öttől követel a bírságokkal együtt 1 milliárd forint feletti összeget, egyikük egy magánszemély. - írja a penzcentrum.hu.
2017 nyári hónapjaiban 6720 cégalapítás mellett 10319 céget törölt a cégbíróság, ezzel tovább tömörödött a hazai cégstruktúra.