fbpx 54 percet kapott az MTA, hogy véleményezze a róla szóló törvénymódosítást | CIVILHETES

h i r d e t é s

54 percet kapott az MTA, hogy véleményezze a róla szóló törvénymódosítást

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

54 percet kapott az MTA, hogy véleményezze a róla szóló törvénymódosítást

2018. június 18. - 10:47

 

Nem tudják nem a független tudományos élet vesztét látni az Abcúgnak nyilatkozó akadémiai kutatók abban a törvényjavaslatban, ami a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium költségvetése alá rendelné a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatásainak finanszírozását. 

Az Abcúg birtokába került levél azt is jól mutatja, mennyire előkészített döntésről van szó: nem egész egy órát kapott az MTA jogi főosztálya, hogy véleményezze az intézmény működését alapjaiban befolyásoló törvénymódosítási javaslatot.

Június 12-én, kedden 10 óra 36 perckor levelet kapott a negyedik Orbán-kormány egyik új minisztériumától, a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) a Magyar Tudományos Akadémia, pontosabban annak Jogi és és Igazgatási Főosztálya.

Az Abcúg birtokába került levél szerint a minisztérium közigazgatási államtitkára, Gazsó Balázs az MTA-ról szóló 1994. évi XL. törvény tervezett módosításáról kéri az MTA jogi főosztályának véleményét,

nem több mint 54 percen belül, még aznap 11:30-ig.

A törvénymódosítás a 2019-es központi költségvetésnek ágyaz meg azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának működéséhez szükséges kutatás-fejlesztési források biztosítását az innovációért és technológiáért felelős minisztérium feladatkörébe utalja.

A törvénymódosítás szövege – illetve annak lényegi része – egészen pontosan így szól (kiemelés tőlünk):

Az akadémiai költségvetési szervek részt vesznek az Akadémia törvényben foglalt közfeladatainak ellátásában. Ezek finanszírozásának forrásai a költségvetési támogatás, más államháztartási források és saját bevételeik. Az akadémiai költségvetési szervek kutatási feladatait támogató tevékenységek tárgyi és személyi feltételeinek megteremtéséhez, a speciális kutatási feltételek biztosításához a kormányzati tudománypolitikáért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium költségvetési fejezetében biztosít költségvetési támogatást.”

Az Akadémia jogi és igazgatási főosztálya igyekezett betartani a rövid határidőt, és még aznap reagált a levélre. Válaszukban kifejtik: érdemi véleményezésre 54 perc még akkor sem lenne elég, ha egy, az MTA és a javaslattevő között előre egyeztetett törvénymódosításról lenne szó, de ebben a kérdésben

a Felek vélemény- nyilvánítását lehetővé tevő semmilyen egyeztetés nem történt.

Mint írják, elismerik a kormányzat szándékát, hogy külön minisztériumi intézményrendszer létrehozásával egységesítenék a hazai tudománypolitikát, de

az MTA meg kívánja őrizni törvényben rögzített jogosultságait,

azaz önkormányzati elven működő önállóságát és költségvetésének állami finanszírozását. Azt sem tudják támogatni, hogy a közfeladat ellátása és az ehhez – tulajdonképpen a kutatómunkához – szükséges pénzügyi fedezet feletti rendelkezés joga elváljon egymástól.

Két nappal később, június 14-én bemutatta a kormány a 2019-es költségvetés tervezetét, amiben valóban megjelent az MTA-val két nappal korábban – de csak részben – kommunikált döntés:

A tervezet az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz rendeli az MTA összköltségvetésének csaknem felét, több mint 25 milliárd forintot.

További, korábban az MTA költségvetésében szereplő tételek is átkerültek Palkovics minisztériumához, így a Lendület programra szánt 3,2 milliárd forint, és a fiatal kutatók támogatásának több mint egy milliárdos alapja – írta a tervezetben szereplő, az MTA-t érintő változásokat elsőként kiszúró hvg.hu.

További részletek az Abcúg cikkében >>


 

Kommentek

h i r d e t é s