h i r d e t é s

6 dolog, amit minden webshop indítónak tudnia kellene

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

6 dolog, amit minden webshop indítónak tudnia kellene

2020. április 15. - 06:39

Tavaly 16 százalékkal nőtt a hazai online kiskereskedelem, és 3,3 millió magyar vásárolt online. 

A kép illusztráció! - Forrás: Forbes

A koronavírus-járvány hatására ezek a számok még tovább nőhetnek, amire a hazai cégvilágnak is reagálnia kell. Egy webshop elindítása és sikeres fenntartása ugyan összetettebb feladat, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen több szakmát kell alapszinten elsajátítani hozzá, de a most befektetett idő, energia és költség jövőbeli megtérülést és a túlélést jelentheti a vállalkozásoknak. A K&H ezért a Shoprenterrel közösen összeállított egy webáruház indítási kisokost, így segítve a cégeknek, hogy mi az a 6 terület, amit mindenképpen érdemes átgondolni, mielőtt belevágnánk egy saját webshop létrehozásába.

A webáruházak a korábbi évekhez hasonlóan töretlenül népszerűek hazánkban. A GKI Digital és az Árukereső legfrissebb, márciusi kutatása alapján a hazai online kiskereskedelem 2019-ben bruttó 625 milliárd forintos éves forgalmat ért el, ami 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban, 6,3 százalékát adva ezzel a teljes magyar kiskereskedelmi forgalomnak. Ez a dinamikus növekedés a vásárlók számában is megmutatkozik, hiszen a GKI Digital lakossági mérései szerint 2019-ben az aktív internetező felnőtt lakosság 55 százaléka vásárolt online, ami 3,3 millió főt jelent. „Az online vásárlók száma a következő hetekben, hónapokban még tovább nőhet, hiszen a kialakult járványhelyzet következtében a fizikai boltok egy része zárva tart, így egyre több feladatot intézünk online, amelynek jelentős része a vásárlást érinti. Az irány tehát egyértelmű, amire a hazai cégvilágnak is reagálnia kell” – mondta el Kökény Roland, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

Egy webáruház indítása ugyan költség-, és erőforrásigényes, de a jelenlegi helyzetben a cég fennmaradása múlhat rajta, a jövőben pedig megtérülő befektetést és versenyelőnyt jelenthet. „Mielőtt belevágnánk, érdemes tisztában lenni azzal, hogy webáruházat indítani és sikeresen fenntartani összetett feladat, hiszen a webfejlesztés mellett 5-8 szakmát kell alapszinten elsajátítani, és még további 4-5-öt átlátni. Egyszemélyben kell megtestesíteni többek között a cégvezetőt, az informatikust, a sales-est, a marketingest, a logisztikust, az ügyfélkapcsolati szakembert, a jogászt és a pénzügyest is” – mondta el a szakember. A gördülékeny kezdés érdekében a K&H a Shoprenterrel közösen összegyűjtötte azt a hat legfontosabb területet, amit mindenképpen érdemes alaposan átgondolni, mielőtt belépnénk az online értékesítésbe.

Webáruház indítási kisokos, avagy a webáruház elindításának hat legfontosabb kérdése

  1. Stratégia: Stratégia nélkül a webáruház se működik. Ehhez tisztában kell lenni az adott piac jellemzőivel, a konkurenciával és a fogyasztói szokásokkal. Ha ezek megvannak, jöhet az üzleti terv és az értékajánlat meghatározása, azaz, hogy mitől jobb az én termékem a versenytársakéhoz képest. Ha pedig már a márkanév is megvan, érdemes leellenőrizni, hogy szabad-e még a domain név, vagy nincs-e ahhoz nagyon hasonló.
  2. Jogszabályok: Webáruház esetén szükség van néhány speciális dokumentációra, úgy mint adatvédelmi nyilatkozat és általános szerződési feltételek. Ha külföldre is értékesítünk, szükség lehet szakjogászra is. Ne feledkezzünk meg a GDPR-nak való megfelelésről sem.
  3. Fizetés, logisztika: A fizetési megoldásnál választhatjuk az utánvétet, a bankkártyát vagy az előre utalást. A jelenlegi helyzetben az utóbbi két lehetőséget mindenképpen érdemes alkalmazni. A logisztika és készletezés esetében pedig meg kell határozni a készletezési stratégiánkat, illetve a készlet helyét, a csomagolást és a szállítás módját.
  4. Informatika: A funkciók és szolgáltatások alapján választhatunk bérelhető, nyílt forráskódú vagy egyedi webáruház rendszert. Itt jön szóba az integrációk elkészítése is, úgy mint az ügyviteli rendszer, a készlet, ár és rendelési adatok kidolgozása, valamint a design, a logo és az ehhez tartozó arculati kézikönyv megalkotása.
  5. Feltöltés: Minden, amit a webáruházban fel szeretnénk tüntetni: árukészlet, ár és rendelés adatok, fizetési feltételek, valamint a gyártó, a kategória és a termékjellemzők feltöltése, valamint a marketing eszközök – hírlevél, kedvezményre jogosító kuponok elkészítése.
  6. Utolsó simítások, indulás: mielőtt elindítanánk élesben a weboldalunkat, érdemes néhány próbarendelést elvégezni, hogy fény derüljön az esetleg hibákra és hiányosságokra. Itt jön képbe a keresőoptimalizálás (Search Engine Optimization), azaz SEO, ami a sikeres webáruház alapja, ezért nagyon pontosan és jól kell megadnunk a webáruházunkhoz köthető kulcsszavakat. Így elérhetjük, hogy egy adott kifejezésre rákeresve minél előrébb szerepeljünk az organikus, normál találatok között.