h i r d e t é s

80 éve értelmi fogyatékos, de az állam bizonyítékot akar

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

80 éve értelmi fogyatékos, de az állam bizonyítékot akar

2015. november 01. - 11:48
0 komment

Gondnokság alá helyezés felülvizsgálatának ügyében kapott bírósági idézést a 83 éves Marika néni, aki két évvel fiatalabb öccsét ápolja gyerekkora óta. A férfi állapota 9 hónapos kora óta alig változott.

A hatóság egyszer már ezt a tényt elfogadta – de a Nagy Felülvizsgálatok idején ez kevés - írja a HVG.

A 83 éves Marika néni öccse, Pista bácsi két évvel született később az asszonynál. Még kilenc hónapos korában agyhártyagyulladást kapott, aminek következtében szellemi fogyatékos lett. Eleinte édesanyja gondozta, de kezdetektől fogva Marika néni is besegített, majd anyjuk halála után pedig teljes egészében rá maradt Pista bácsi gondozása.

Bár 2008-ban szakorvosi igazolást küldtek ki a számukra, melyben leírták, hogy a férfi állapotában változás nem várható, ezért nem szükséges további felülvizsgálatokon megjelenniük, idén szeptemberben mégis bírósági idézést hozott a postás. „Nem tudtam az ijedtségtől szóhoz jutni, amikor kibontottam a borítékot” – mesélte Marika néni, amikor kiderült, a gondnokság alá helyezés felülvizsgálatának ügyében kell megjelenniük a bíróságon.

Nemcsak a megváltozott munkaképességűek szívnak

A megváltozott munkaképességűek ellátási jogosultságának felülvizsgálata nagyon sok méltánytalansággal már negyedik éve zajlik. Mint a lap megtudta, az állam most mindent elkövet, hogy a négy éve tartó folyamatot – 200 ezer ember, köztük több mint tízezer rokkantnyugdíjas felülvizsgálatát – le tudja zárni. Mint ahogy írtuk, az eddig felülvizsgált esetek 60-70 százalékánál változott meg a károsodás mértéke, történt meg a felminősítés, és lettek az érintettek papíron jobban. Az eredmény: ezek az emberek általában nem estek ki az ellátásból, csak amit kapnak, kevesebb lett.

Miközben a rokkantak felülvizsgálatáról nagyon sok szó esik, jóval kisebb figyelem vetül a fogyatékossággal élők (vak, súlyosan fogyatékos, autista és halmozottan fogyatékos személyek) ellátásának, illetve gondnoksági felügyeletének felülvizsgálatára, pedig annak szabályai is megváltoztak. Ezen a területen ugyan az ellátások csökkentése a felülvizsgálatokkal kapcsolatban kevésbé voltak jellemzők, méltánytalan helyzetekből itt sem volt hiány. Ilyen Marika néniék esete is. Az idős asszony a hvg.hu-nak elmondta, korábban soha nem kellett bíróságra menniük amiatt, hogy megerősítést nyerjen, Pista bácsinak ő lehet a törvényes gondnoka. Csak épp most, amikor ő 83, az öccse pedig 81 éves.

Egyszer már lezárták az aktát

„Mindenki tudja, hogy még a nevét sem tudja leírni” – mondta Marika néni Pista bácsiról. Óvodába még járt, de az iskolából egy hét után a tanító néni javaslatára ki kellett venni, és áttették egy kisegítő iskolába. Az ötvenes években egy-másfél évig intézetben is volt Pista bácsi, ám a harmadik testvér javaslatára hazahozták azzal, hogy a városban keresnek neki valamilyen kisegítő munkát.

Az akkoriban 30 körüli férfit azonban nem fogadták szívesen a munkáltatók, egy fél évet húzott ki egy vendéglátóhelyen, de ott is megelégelték, hogy semmilyen munkát nem lehet rábízni, így gyakorlatilag 60 éve a családtagok gondoskodnak róla. 1988-ig édesanyjukkal közösen viselték gondját a „gyereknek”, ahogy ma is hívják, majd anyja halála után már Marika dolga maradt a férfi ellátása, akinek állapota nem változott

„Korábban még magára lehetett hagyni néhány órára, mert ugyan írni-olvasni nem tudott, de a kertben összegereblyézte a faleveleket, szorgoskodott. Így még én is el tudtam járni a Kendergyárba dolgozni. Már 20 éve nyugdíjas vagyok, a Kendergyár is bezárt, Pista is öregszik rendesen, már annyira sem képes ellátni magát, mint régen. 1999-ig a bátyám volt – csak papíron  - a gondnoka, amikor 1993-ban meghalt, akkor kaptam észbe, hogy hivatalosan is átírassam, hiszen mindig én voltam ott mellette.” – mesélte Marika.  Aztán 2008-ban, amikor orvoshoz kellett vinni Pista bácsit, egy pszichiáter kiállított egy igazolást, hogy az akkor 74 éves férfi súlyos retardációban szenved, önkiszolgálási képessége hiányzik, a fogyatékossági támogatás szempontjából változás nem várható, így felülvizsgálata nem szükséges.

Akkor mi változott?

A gondnokság felülvizsgálatával kapcsolatos módosítás a Polgári Törvénykönyv 2013-as megváltozásával lépett életbe. Míg a gyámhivataloknak ezt megelőzően lehetőségük volt arra, hogy eltekintsenek a procedúrától, amennyiben „a hiányzó belátási képességű személy állapotáról szakértő megállapította, hogy abban változás nem várható”. 2013 után azonban a gondokságot elrendelő és fenntartó hivatal minden esetben köteles a felülvizsgálatot elindítani.

Marika néni és öccse bírósági tárgyalására kirendelt ügyvéd azzal nyugtatta az ügyfeleit, hogy szokványos eljárásról van szó, izgalomra semmi ok. A tárgyalás - miután az asszony válaszolt a feltett kérdésekre – azzal zárult, hogy a szakértői jegyzékből kiválasztott orvosnál Pista bácsinak vizsgálatra kell jelentkeznie. Amennyiben pedig nem szállítható, akkor a lakáson lesz a vizsgálat. De még ezzel sem ér véget a felülvizsgálati procedúra: ezt követően ismét el kell menniük a bíróságra, ahol a jogerős ítéletet kihirdetik majd. A bírónő annyit azért hozzátett, ezúttal elképzelhető, hogy nem kell személyesen megjelenniük.

„Tudja, volt egy combnyaktörésem még két évvel ezelőtt, a lakásból sem megyek ki. A szomszédasszonyom segít beszerezni a gyógyszereket, meg bevásárol. Az ebédet úgy hozzák egy kifőzdéből. Nem szeretek kimenni még az utcára sem. De ha muszáj, hát megyek megint, soha nem szerettem a törvénnyel ujjat húzni.” – mondta Marika néni, akinek csak az nem fért a fejébe, hogy „mit akarnak ezzel a Gyerekkel.”

 

hvg.hu (Címlap: Marika néni és az irat - Fotó: Szlavkovics Rita)