A minap kaptam egy üzenetet, ez állt benne: Ha Karácsony lett volna a Titanic kapitánya, elsőként hagyta volna el vízibiciklivel a süllyedő hajót, majd morzeüzeneteket küldözgetett volna a Carpathia fedélzetéről, hogy nem kap elég információt a Titanicról. Ez egy tökéletes összefoglalás, ám elsősorban Karácsony jelleméről szól. Erről a jellemről most nem beszélünk, ugyanis csúnya, borús idő van, felesleges lenne tovább rontani a hangulatot, továbbá Daedalon sincs idehaza.

Ellenben töprenghetünk egy kicsit a főpolgármester egyéb dolgairól. Képzeljük el például, hogy tűz üt ki odahaza. Mindenki szalad vödörért, vízért, ki a tűzoltókat hívja, ki a gyerekeket menti a felső szintekről. A hülye nagybácsi ellenben egy csavarhúzóval felszerelkezve elindul a kert irányába, ugyanis – mint közli a meglepett családdal – a minap észrevette, hogy a szerszámtároló sufni zárján meglazult egy csavar. Vagy képzeljük el, amint a földönkívüliek megtámadják világunkat, és amilyen pechünk van, pont Budapestnél kezdik. Mindenki szalad, riadóztat, menti a családját, a katonaság felvonul, a légierő bevetésre indul, önkéntesek segítik az öregeket és a gyerekeket a pincékbe, az asszonyok nagy kondérokban főznek, a pesti srácok barikádokat emelnek – de nézzük csak, amott egy ember, vödörrel kezében a Nagykörútra ballag éppen, tán ürgét akar önteni? Dehogy! Elindult biciklisávot felfesteni…

Vagy képzeljük magunkat egy nagy árvíz kellős közepébe! A Kossuth Lajos utcában két méter magasan hömpölyög a víz. A habokban kétségbeesett emberek próbálnak a felszínen maradni, kapaszkodnak, amibe csak tudnak. Sajkák, ladikok, lélekvesztők imbolyognak, zsúfolásig telve rémült menekülőkkel. Az árvízi hajós most tűnik fel az Astoria magasságában, hajójába segítve a vízben hánykolódókat – s ekkor szemből, a belvárosi templom felől feltűnik egy jól fésült alak, olyan mami kedvence, jóllakott napejos típus. Elegáns, egyszemélyes csónakban ül, famulusa kezeli a motort. A mami kedvencénél hangosbeszélő, és behízelgő hangon arról értesíti a fuldokló lakosságot, hogy semmi probléma, ugyanis a hétvégére lezáratta az alsó rakpartot, és mindenki boldogan biciklizhet és sétálhat kedvére.

Igen. Eltalálták. Ez mind-mind Karácsony karaktere.

Ez az ember valamiféle hülye. Ez a kisebbik probléma, ettől speciel még lehetne főpolgármester is, gondoljunk csak Demszkyre. Ellenben Karácsony az a tépelődő, töprengő, „elméleti ember” típusú hülye, vagy legalábbis ebbe a szerepbe menekítette kognitív disszonanciáját. Magyarán: élete legnagyobb döntése, amelyet eleddig képes volt teljesen egyedül és időben meghozni az volt, hogy reggel a kis rózsaszín disznócskákkal vagy a kis zöld kutyusokkal ékesített alsógatyáját vegye-e fel. (Utóbb, valamikor délelőtt 10 és 10.25 között ezt a döntését is mélyen megbánta, ugyanis kiderült, hogy orvoshoz kell mennie.)

Nos, a mi problémánk pedig pontosan ez. Ugyanis egy Karácsony típusú ember sokféle poszton kiváló lenne. Lehetne belőle fenomenális biciklifutár, képesítés nélküli napközis tanár (nem, az talán mégsem), de az az ember mindenképpen lehetne, aki iránymutatások alapján nagy vörös X-szel megjelöli azokat a fákat az erdőben, amelyeket majd kivágnak. Ott ugyanis viszonylag kevés önálló döntést kell hozni, ezek is kimerülnek abban, hogy az X-et bal felülről vagy jobb felülről kezdjük el felfesteni. És lehetnének bohókás, lázadó kedd délelőttök, amikor Gergő bal alulról kezdené a munkát.

Viszont ez a főpolgármesterség ennél kicsit bonyolultabb, rá­adásul több döntést kíván. Különösen koronavírus-járvány idején.

Ilyenkor érdemes felidézni egy rövid időre Tarlós István alakját, csak úgy, az összehasonlítás végett. El tudják önök képzelni, hogy Tarlós arra a kérdésre, miszerint megnyissák-e Budapestet, nekiállna hülyébbnél hülyébb kérdéseket feltenni nem létező adatokról? Vagy el tudják képzelni, hogy a hatáskörébe tartozó idősotthon ügyében azzal lett volna elfoglalva, hogy megpróbálja bárkire áttolni a felelősséget? Na ugye. És ehhez aztán végképp nem kell kormánypártinak meg fideszesnek lenni. Bőven elegendő a józan ítélőképesség is.

Ám most már hiába minden. Karácsony ugyanis beleült a főpolgármesteri székbe, és mostantól fogva további öt éven keresztül az égvilágon semmit sem fog eldönteni – különösen nem veszélyhelyzetben vagy létfontosságú ügyekben. Vannak éppen elegen, akik majd döntenek helyette, akik felvesznek akárhány alpolgármestert, akik ész nélkül megemelik a fizetéseket meg a jutalmakat, akik ellentmondást nem tűrő hangon úgy tesznek, mintha. Karácsonynak pedig marad a hercigeskedés, a biciklisáv-felfestés meg a nyálas-könnyes indoklása az egész baromságnak, maradnak a rakpartmegnyitások és harciasnak szánt szúnyogcsődör-kirohanások a fantasztikus „budapesti kulturális életért”. Teheti nyugodtan; a függetlenobjektív sajtó egymás sarkára fog hágni, hogy odaférjen valahogy a rózsaszín disznócskás hátsójához.

Ő pedig hazudozhat, hercigeskedhet, háríthat kedvére, mutogathat másokra, terelhet napestig, bejárogathat a kedvenc tévéibe a kedvenc témáival, és soha a büdös életben nem kell majd felelősséget vállalnia semmiért, és nem kell majd viselnie egyetlen tettének valódi következményeit sem. És ebben pontosan ugyanolyan, mint az összes ellenzéki (elv)társa. Nekik ugyanis ez a foglalkozásuk valójában: hogy ellenzékiek. És abban a nyomorúságos, beteg, gyermeteg, ugyanakkor végtelenül aljas és becstelen világban, amit ezek maguknak teremtettek, ez az egyetlen igazi foglalkozás. Vagyis: gyűlölni Orbánt és a fideszeseket, és forradalomról álmodozni.

Igen. Karácsony is nagy forradalmár. Elméleti forradalmár. Csak ne kelljen semmit csinálni, ne kelljen semmit eldönteni és ne kelljen megemelinteni a rózsaszín disznócskákat.

De csitt! Most ne zavarjuk a főpolgármester urat! Iszonyatos dilemmával kell szembenéznie: legkésőbb hétfő reggel nyolc óráig el kell döntenie, tíz guriga törtfehér vagy tizenöt guriga halványzöld klotyópapírt rendeljen-e a Városháza emeleti budijába. És még Draskovics és Gyurcsány sem foglalt állást. Karácsony most az irattárat bújja. Hátha Tarlós hagyott hátra valami használható rendeletet ebben az emberpróbáló ügyben…

magyarnemzet.hu