h i r d e t é s

A békés Keleten (Irak, Törökország 2019)

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

A békés Keleten (Irak, Törökország 2019)

2019. október 07. - 13:02

 

Első magyarként 2014-ben hazajöttem a selyemúton. - írja a nepszava.hu.

Tigris/Törökország. Forrás: flickr.com Fotó: Senol Demir

A több mint 10 000 lépést két és fél hónap alatt tettem meg Pekingtől Isztambulig. A selyemút misztikája azóta is orientál, az idén Isztambulból indultam, és az utam legvégső, legdélebbi állomása Babilon volt Irakban. Irakból visszatértem Dél-Törökországba, majd Isztambulból hazarepültem.

Gát épül a Tigrisen

Kérded, mi az a nagy folyó. / Hívd fel, ott van a tudakozó!
(Omega: A nagy folyó)

„A Tigris.” - hallom a választ Hasankeyf modern hídján állva. Miközben a folyót nézem eszembe jutnak Alkhidrnek, útitársamnak a szavai, aki elköszönésemkor megnyugtatott, fogunk még találkozni. Különös fazon, az úton egy arab nyelvű Biblia és a Korán lapozgatása közben magyarázta az iszlám és a kereszténység közötti hasonlóságokat. Rácuppantam a témára. Az iszlám – mondta – elfogadja a zsidó és a keresztény vallást is, majd megmutatta a Koránban a „Jónás, József, Ábrahám, Mária, Noé” című fejezeteket. Amúgy a korai keresztény hagyományok és az iszlám szerint (Korán 11:44) Noé bárkája nem az Araráton feneklik meg, ha nem a Dzsudi-hegyen, ami a törökországi Cizre közelében van. És a Korán szerint (3:52) Jézus apostolai „muszlimnak” nevezik önmagukat.

Megtudom, az arab nyelvű Bibliában is szerepel a saría szó, nem is egyszer. Isten, amikor „szóla” Mózesnek, hogy menjen fel a hegyre, hogy átadja neki a "törvényt" (2 Mózes 24:12) a Biblia saríát ír. Eleázár pap elmagyarázza, hogy mi a saría, a „törvény rendelése” (4 Mózes 31:21), és a Jordánon túl, Moáb földjén Mózes szintén a saríát magyarázza (5 Mózes 1:5). Az Újtestamentumban már a görög nomosz, arabul námúsz szó szerepel, de Lukácsnál a „Mózes törvénye” még szintén saría Músza (Lukács 2:22). Isten (általában) arabul: iláh, az isten: Alláh, az „én istenem”: iláhi. „Lá iláha illá Alláh”, vagyis „Nincs más isten, csak az Isten!” – mondják a muszlimok, „Éli, Éli, lamma szabaktani ”– mondta Jézus a keresztfán (Máté 27:46; Márk 15:34).

A bibliai Édent Mezopotámia két folyója, a Tigris és az Eufrátesz határolta. Hasankeyfnél az Édent most Batman tartománynak hívják, és Törökország a Dél-Anatóliai Projekt keretén belül gátakat, és vízerőműveket épít a folyókra. 2011-ben jártam az Eufráteszre épült Atatürk gátnál, Hasankeyfbe és a Tigrishez az Ilisu gát miatt jöttem. A gát megépítése miatt felduzzasztják a Tigrist, és a 10 ezer éve lakott település 80 százalékát elárasztják vízzel. A megszülető új tónak sokan nem örülnek. Bár a török kormány a majdnem 300 középkori műemlékéből többet is biztonságos helyre szállított, mégis sok el fog pusztulni, hullámsírba kerül, miközben a régiónak eddig csak a 10 százalékát tárták fel a szakemberek, aki szerint több mint 20 kultúra emlékei találhatóak a környéken. A táj fő jellegzetességei a sziklákba vésett barlanglakások, a folyóra pedig a XII. században a kor legnagyobb hídját építették. Talán még Marco Polo is átment rajta, ugyanis a hídnak köszönhetően a város a selyemút egyik fontos állomása volt. A híres tádzsir - arab szó, jelentése kereskedő, a magyar nyelvben tőzsérként él – korában a közeli Ahlat városában 350 000 ember élt, míg Londonban csak 25 000!

A munkálatok miatt az útban lévő falvakkal és nomádokkal együtt a kormány szerint 15 ezer, mások szerint közel 80 ezer embernek kell elhagynia az otthonát október 8-ig, a költözés végső határidejéig. És azután jön az özönvíz, persze nem a bibliai. Az „Új Hasankeyfben” az állam 700 lakást, kulturális központot, és könyvtárat is épített a helyieknek, akik főleg arabok és kurdok. Miközben az emberek költöznek, halottaikat kiszedik a földből, és biztonságosabb helyre szállítják őket. 2009-ben Ausztria, Németország, és Svájc visszavonta pénzügyi támogatását, Hasankeyf megmentésért pedig civil fórumok szerveződtek. Az egyik megmozdulás most szeptemberben volt, a nyáron pedig Európa több nagyvárosában tiltakoztak, eredménytelenül, és az UNESCO is hallgat.

A vízről nem tárgyalnak

Amikor az egyik helybélitől megkérdeztem, hogy hol van a szálloda, amit kinéztem magamnak a neten, a folyó partján lévő kőkupacra mutatott, és közölte, az volt az. De elmagyarázta hol találom a másik szállodát. Amikor megláttam az épületet, és az udvaron szembe jött velem egy huszonéves srác, a biztonság kedvéért megkérdeztem: ”Ez a szálloda?” Azért is bizonytalanodtam el, mert a bejáratnál egy hatalmas tehén-lepényt kellett kikerülnöm. Amíg ott voltam, a török munkagépek folyamatosan dolgoztak, épületeket bontottak, fákat téptek ki.

A boltban az arab árussal arabul beszélgettem, igaz nagyon keveset értettem, hiszen ő a helyi dialektust használta. Búcsúzáskor adott nekem egy kenyeret, paprikát, paradicsomot. Mivel udvariatlanságnak tartottam, hogy ezek után még sajtot is kérjek, azt megvettem egy másik boltban. Találkoztam egy iráni kurd lánnyal is, ketten voltunk turisták, mi még láttuk azt a Tigrist, amelyik Mezopotámia történelmét írta. 

Hasankeyfből minibuszokkal mentem tovább: Midyat, Ilik, Cizre volt az útvonalam. A város után a Tigris Törökország és Szíria határfolyója, de ezt már egy olyan buszból láttam, amelyben volt wifi, és 220-as konnektor is.

Szeptember elején, a Kurdisztáni Dolgozók Pártja (PKK) a közelben felrobbantott egy kisbuszt, 7-en meghaltak, 10 ember megsebesült. A török kormány és a PKK közötti harcokban az elmúlt 34 évben 40 ezren haltak meg, civilek, és katonák mindkét oldalon. A folyókra épített vízerőművekkel Törökország, ha akarja, befolyásolni tudja Szíriát, Irakot és a kurdokat. Törökország nem tárgyal a vízről olyanokkal, akik a terrorizmust támogatják - mondta Szulejmán Demirel miniszterelnök 1992-ben, aki korábban az adanai Seyhan-gát munkálatait felügyelte. A vízerőművek építése maga után vonja az infrastruktúra fejlesztését, így csökken a PKK rendelkezésére álló terület. A hegyeket jól ismerő kurd harcosok gyakran Irakból törnek elő, bázisaikat a törökök rendszeresen támadják. A hadműveletek miatt Törökország 15 katonai bázist üzemeltet a Kurd Regionális Kormányzat (KRK) fennhatósága alatti területeken. A török támadások a civil lakosságot is veszélyeztetik, a harcok miatt a lakosság nagy része – keresztények, muzulmánok egyaránt - a délebbi, biztonságosabb területekre költözött. A 72 helyi faluból mára már csak 18 lakott.

Forrás: nepszava.hu/ Fotó: szerző felvétele/Galgóczi István

Úton Bagdadba

Hosszú úton haladsz egyre, / Csapzott már a hajad, (Omega: Addig élj)

Az európai kereskedők az iszlám határánál találkoztak a török állami adminisztráció, a díván embereivel. A díván szót őrzi a franciában a douane, az olaszban pedig a dogana, mindkét szó vámot jelent. Én augusztus 4-én találkoztam a török, 9-én pedig az iraki díván embereivel, akik kurdok voltak.

A KRK egy 40 643 négyzetkilométeres területet irányít, ami négy iraki kormányzóságot foglal magába a 18-ból, ezek: Erbil, Szulejmánijja, Dáhuk és Halabdzsa. De az iraki közigazgatási rendszeren belül léteznek „vitatott hovatartozású területek”, amelyeken a KRK megosztva gyakorolja a hatalmat a központi kormányzattal, tehát Bagdad és Erbil is igényt tart rájuk: ilyen Kirkuk. A kurdok arra hivatkoznak, hogy ezeket a területeket felszabadították az Iszlám Állam (IS) megszállása alól, megállították és legyőzték őket, Bagdad szerint pedig ezek a régiók mindig is az arabokhoz tartoztak, korábban pedig a törökökhöz. Irak a XVI. századtól az első világháborúig az Oszmán Birodalomhoz tartozott.

Történelmi kötelezettségünk van Irakban

– mondta Erdogan török elnök.

Erbilből – a városról majd később – céltaxival mentem Bagdadba. Egy taxis kivitt a buszpályaudvarra, majd az ott álló taxira mutatva közölte, azok mennek Bagdadba. Megvalósult a félelmem, mert busszal akartam menni, és nem személyautóval! Az egyik autóban már hárman ültek, én lettem volna a negyedik, de a sofőr az útlevelem láttán közölte, nem visz el. A vízumomon lévő pecsét nem tetszett neki, és hiába erősködtem, mert akkor már örültem volna a kocsijának, nem szállhattam be. Már itthon többen azt mondták, valószínűleg félt elvinni, mert nem éppen jellemző, hogy Erbilből az európai turisták betaxiznak Bagdadba. Visszamentem a szállodámba, majd egy másik taxival kimentem a repülőtérre, abban a reményben, hogy akkor majd Bagdadba repülök. De épp az iszlám egyik legnagyobb ünnepe, az Áldozati Ünnep volt, így mindent zárva találtam. Visszaültem a taxiba, és megkértem, hogy vigyen vissza a pályaudvarra, hátha egy másik autóval szerencsém lesz. Az lett.

Nem tagadom, egy kicsit féltem, hiszen az autóút a vitatott hovatartozású területeken vezetett át, ahol még mindig aktív az IS. Több mint egy tucat ellenőrző pontnál kellett megállnunk. Az egyik helyen a kurdok, a másikon az iraki kormánycsapatok ellenőriztek, de láttam a Hasd el-Saabi síita milícia zászlóját is. Amikor rákérdeztek a szülőhazámra, Törökországban „Madzsarisztánt” mondtam, ám Irakban az „Al-Madzsar” helyett az angol nyelvből arabosított Hungárijját válaszoltam. A rendőröknek, katonáknak, kommandósoknak tetszett, hogy arabul beszélek, és, hogy könyvet írtam a selyemútról. Ezt többször is megmutattam, a török határőrök még át is lapozták. Az egyik kommandóstól, akinek csak a szemeit láttam, kaptam egy palack vizet: a víz abban a száraz melegben maga az élet. De mások is megvendégeltek, és miután vége lett az ellenőrzésnek, mindenkinek „Boldog Ünnepet!, Éid Mubárak” kívántam, amire a szavak mellé hangos nevetés volt a válasz.

Az utam során láttam amerikaiak által lerombolt hidat, és falvakat, amiket az IS pusztított el. Látványosan nem, csak diszkréten fényképeztem, mert nem tudtam, hogy honnan, ki figyeli az autónkat. Bagdadhoz közeledve az egyik ellenőrző pontnál nem akartak tovább engedni, megint a vízumommal nem tetszett valami. Már nem emlékszem, hogy mi mindent mondtam a katonának, de sikerült elbizonytalanítanom, és bementünk a parancsnokhoz, aki továbbengedett.

nepszava.hu


 

h i r d e t é s