h i r d e t é s

A brit miniszterelnök élesen bírálta Putyint

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A brit miniszterelnök élesen bírálta Putyint

2015. október 05. - 13:27
0 komment

David Cameron brit kormányfő szerint "rettenetes hiba" Oroszország részéről Bassár el-Aszad szíriai elnök katonai támogatása Szíriában.

Putyin kérdésekre válaszol, miután francia, német és ukrán vezetőkkel találkozott Párizsban, október 2-án - Fotó: AFP

Obama amerikai elnök után ő is keményen kritizálta Vlagyimir Putyin döntéseit. Aszad is nyilatkozott, szerinte belügy a politikai rendszerük.

David Cameron, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának nyitánya előtt adott interjút a BBC-nek, "tragikusnak" nevezte, hogy a Szíriában eddig végrehajtott orosz légitámadások zöme olyan térségekre irányult, amelyeken nincs jelen az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet - írja az Index.

Az oroszok Aszadot, ezt a mészárost támogatják, ami a saját szempontjukból és az egész világ számára egyaránt rettenetes hiba - mondta a brit kormányfő. Hozzátette: az orosz katonai fellépés még inkább destabilizálja a térséget, még további radikalizálódáshoz vezet, és súlyosbítja a terrorveszélyt. Cameron szerint Aszad sokkal több szíriait üldözött el otthonából, mint az Iszlám Állam, "ez a brutális halálszekta".

Több nyugati vezető, köztük Barack Obama amerikai elnök is bírálta Putyint a szíriai bombázok miatt.

Michael Fallon brit védelmi miniszter a legnagyobb példányszámú brit tömeglapnak, a The Sunnak nyilatkozva kijelentette: a brit védelmi tárca hírszerzési adatai arra vallanak, hogy húsz orosz légitámadásból egy éri az Iszlám Állam szíriai alakulatait.

Fallon szerint a védelmi minisztériumnak bizonyítékai vannak arra is, hogy az orosz légierő vezérlés nélküli robbanóeszközöket dob civilek lakta területekre, valamint az Aszad-rezsim ellen harcoló, a nyugati koalíció által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg egységeire.

David Cameron miniszterelnök a The Sunday Telegraph-nak azt mondta, hogy a brit kormány a hadsereg különleges kiképzésű kommandós alakulatának (SAS) "jelentős felfejlesztését" tervezi az Iszlám Állam elleni harc fokozásának jegyében, emellett megkétszerezi a brit királyi légierő (RAF) felfegyverzett drónjainak számát is. Cameron szerint az RAF húsz új, pilóta nélküli, felderítési és támadó műveletekre egyaránt alkalmas repülő eszközt kap.

A brit parlament tavaly szeptemberi rendkívüli ülésén nagy többséggel hozzájárulását adta Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó iraki légi hadműveletekbe. A felhatalmazás ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre.

Aszad szerint belügy a politikai rendszerük

Közben Bassár el-Aszad is nyilatkozott az iráni televíziónak. A szíriai elnök szerint győznie kell a polgárháborúban az iráni-iraki-orosz-szíriai koalíciónak, mert ha kudarcot vallanak, Szíria széthullik és ez pusztító hatással lesz a Közel-Keletre.

Az arabul, egy fárszi tolmács közreműködésével beszélő elnök azt mondta, bízik a szövetség hatékonyságában, jók a siker esélyei a "terrorizmus" elleni harcban. Az elnök leszögezte, hogy az ország politikai rendszeréről és vezetőiről szóló vita Szíria belügye.

 

index.hu