h i r d e t é s

A brit titkosszolgálat vezetője el mondta, mely hatalmak jelentik a legnagyobb veszélyt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A brit titkosszolgálat vezetője el mondta, mely hatalmak jelentik a legnagyobb veszélyt

2021. július 18. - 06:49

Ken McCallum, a brit Mi5 főtitkára elmondta, hogy a titkosszolgálat megduplázza erőforrásait a legfőbb fenyegetést jelentő veszélyek elhárítására.

A kép illusztráció! - Forrás: Mashable

McCallum szerint elsősorban Oroszország, Kína, Irán és a jobboldali szélsőséges személyek jelentik a legnagyobb veszélyt, akik ellen fel kell lépni – írja a Wall Street JournalEz pedig azért nagy fordulat, mert húsz év után először nem az iszlám terrorizmust nevezték meg legfőbb veszélyként.

A főtitkár ugyanakkor kijelentette, hogy nem szabad szem elől téveszteni az iszlám fenyegetését sem, a radikalizmus ugyanis új löketet kaphat, amint a nyugati hatalmak kivonják csapataikat Afganisztánból és a tálibok jobban megvetik a lábukat.

McCallum szerint azonban a brit titkosszolgálatok szempontjából Kína, Oroszország és Irán tevékenysége a legfenyegetőbb, ugyanis számos kémtevékenységet érzékeltek, legfőképpen olyat, amelyek állami támogatással zajlanak.

Elmondása szerint főként magánszemélyeket, digitális infrastruktúrákat támadnak a különböző állami aktorok, de nem egyszer fordult elő kormányintézmények, egyetemek és vállalkozások elleni kémtevékenység sem.

McCallum azt is kihangsúlyozta, hogy ezen hatalmak számos dezinformációs kampányt is indítottak már, valamint rejtett kapcsolatot kívánnak kiépíteni olyan közszereplőkkel, akik segítségével információkat tudnak szerezni és kiszivárogtatni.

Az álhírterjesztés a különböző trollfarmokkal együtt pedig azt a célt szolgálja, hogy destabilizálják egy állam belső rendjét és mélyítsék a társadalmon belüli különbségeket – jelentette ki a főtitkár. McCallum szerint legalább 10 ezer esetet azonosítottak be, amikor külföldi kémek próbálták manipulálni a közvéleményt.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogy az Mi5 mikorra tervezi megduplázni a büdzséjét az állami szereplők által nyújtott fenyegetésekkel szembeni fellépésre, annyit tudni biztosan, hogy jelenlegi költségvetésükből 67 százalékot fordítanak nemzetközi terrorizmus elleni fellépésre, 20 százalékot az észak-ír terrorizmus elleni fellépésre, 13 százalékot pedig kémelhárításra.

Nem mindig sült el jól azonban, amikor az Mi5 át akarta csoportosítani az erőforrásait. McCallum is kiemelte, hogy a 2012-es Londoni Olimpia idején jelentősebb fókuszt akartak fordítani az állami aktorokra, ám ekkor robbant ki a szíriai polgárháború, amely akkora terrorizmusveszélyt hozott, amely addig precedens nélküli volt.

McCallum azt is megindokolta, hogy miért nevezte meg a szélsőjobboldali terrorizmust nagy fenyegetésnek: ha Észak-Írországot nem vesszük figyelembe, 29 készülő terrorakciót sikerült megakadályozni, melynek harmada, 10 cselekmény szélsőjobboldali szálakra volt visszavezethető. (liner.hu)