h i r d e t é s

„A Fidesz legyőzhető – és én le is akarom győzni”

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam

„A Fidesz legyőzhető – és én le is akarom győzni”

2019. szeptember 14. - 13:39

 

Polgármesterjelöltek a NER-rel szemben. - írja a merce.hu.

Amikor egy héttel ezelőtt körbesétáltuk Budapest három kerületét, három ellenzéki polgármester-jelölttel, még nem sejthettük, mekkorát fordul az önkormányzati választási kampány hangvétele. V. Naszályi Márta, Soproni Tamás és Pikó András azért tűnt jó riportalanynak, mert ők maguk is nagyon különbözőek, akárcsak az általuk vezetni kívánt kerületek, miközben céljaik jórészt közösek, ahogy a nehézségek is, amelyekkel napról napra szembesülnek. Gondoltuk mi akkor.

Hogy aztán e hét szerdáján gyökeresen forduljon a helyzet, szintet lépjen a kormányzati nyomás, és felülírjon mindent, amit józan ésszel gondoltunk arról, hogyan fognak zajlani a kerületi küzdelmek.

De indítsuk messzebbről a történetet.

Szerettük volna megmutatni, egy-egy ellenzéki jelölt hogyan építi fel a kampányát, milyen erőforrásokkal tud gazdálkodni, hogyan képes (ha egyáltalán) ellensúlyozni a NER-fölényt. Azért esett a választásunk az I., a VI. és a VIII. kerületre, mert a három, itt induló ellenzéki jelölt nagyon más irányból érkezett a közös kampányba.

V. Naszályi Márta táj- és kertépítész mérnök 2010 óta önkormányzati képviselő az I. kerületben (előbb az LMP, majd a Párbeszéd színeiben). Tavaly az országgyűlési választáson Budapest I. választókörzetében volt az MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltje, ám visszalépett Csárdi Antal (LMP) javára, aki végül nyerte a körzetet Hollik Istvánnal szemben.

Az I. kerület, Budavár viszonylag nyugodt körzetnek tűnik, 1998 óta zavartalanul vezeti a fideszes Nagy Gábor Tamás, és bár az ingatlanbotrányok itt is felütötték a fejüket (erről egyébként éppen V. Naszályi Márta írt korábban cikket a Mércére), mindez túl nagy hatással mindeddig nem volt a kerület vezetésére.

A VI. kerület kicsit kevésbé nyugodt terep. Érdemes felidézni a 2014-es önkormányzati választást, amikor is a Schmuck Andor-féle Szociáldemokraták hamis ajánlásokkal tudtak csak jelölteket állítani a Terézvárosban, méghozzá úgy, hogy a kellő számú ajánláshoz nemes egyszerűséggel átmásolták a Fidesz listájáról az adatokat, aztán az aláírást odahamisították. Minő meglepetés: Polt Péter legfőbb ügyész évekig húzta az ügyet, hogy aztán fiókba suvasztva elfelejtődjön…

Itt a fideszes Hassay Zsófia a polgármester, aki gyakorlatilag teljes politikai karrierjét Terézvárosban futotta be, amióta 1998-ban alpolgármester lett. A közös ellenzéki jelölt pedig Soproni Tamás, a Momentum korábbi alelnöke, aki a párt eddigi legnagyobb dobásában, a NOlimpia-kampányban az aktivisták koordinálásáért felelt. Soproni a 2014-es önkormányzati választáson még az Együtt-PM-MSZP-DK közös jelöltje volt Terézváros 7. választókerületében, és a kompenzációs listán is szerepelt, akkor azonban fideszes ellenfele, Lindmayer Viktor ülhetett be a közgyűlésbe.

A VIII. kerület, Józsefváros sorsa sokáig billegett a nagy ellenzéki osztozkodásban, végül Pikó András független jelöltként méretteti itt meg magát. Az újságírói karrierjét feladó Pikót eredetileg a Momentum javasolta polgármester-jelöltnek, ő azonban gondolkodási időt kért, illetve garanciát arra, hogy ne biodíszletként tekintsenek rá és az őt támogató civilekre, valamint pártoktól független civilként indulhasson, és így is végezhesse megválasztása esetén a munkáját. Miután ezeket a garanciákat állítása szerint megkapta, június közepén dőlt el, hogy valóban ő lesz az ellenzék közös jelöltje (kivéve a Jobbiké, akikkel nem is tárgyalt).

A Józsefváros nem egyszerű terep, a kerületre egészen a tavalyi országgyűlési választásig Kocsis „Rend és Fegyelem” Máté munkássága nyomta rá a bélyegét, aki tavaly áprilisban  az Országgyűlésben jutott mandátumhoz, ezért időközi választást kellett kiírni. Sára Botond korábbi fideszes alpolgármester kihívója az a Győri Péter lett, aki utólag maga is elismerte, hogy sem személye, sem a körülötte zajló kampány nem volt elégséges a Fidesz-fölény megtörésére.

Ilyet eddig nem csináltunk a Mércén: egyszerre forgattunk videóinterjút és írtunk klasszikus nagyriportot három ellenzéki polgármester jelöltről. A szövegbe ékelt videók tehát nem csupán kiegészítői, de szerves részei is a nagy egésznek, így érdemes őket az olvasást megszakítva végignézni.

V. Naszályi Márta tehát rutinos önkormányzati képviselő, Soproni látott már közelről olyan kampányt, amellyel meg lehet mozgatni Budapestet, Pikó András pedig az abszolút civil. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan illeszkedik ez a 3 nagyon különböző profil a nagy ellenzéki együttműködésbe.

Egyik kerület sem tartozik a könnyen nyerhető kategóriába, ráadásul a Fidesz-KDNP olyan erőforrásokkal rendelkezik, amellyel az ellenzéki pártok még kötelékben sem nagyon tudnak versenyezni (plakátolás, mozgósítás, kopogtatás, telefonálás, muskátli-ajándékozás, pénz, paripa és egyebek terén), miközben a kormánypárti sajtóból korlátlanul folyik az ellenzéki jelöltek lejáratása.

A legfontosabb kérdés, amivel meg kell küzdenie ilyen helyzetben egy ellenzéki jelöltnek, kétségkívül az, hogy mit tud ajánlani a kormánypárti erőfölénnyel szemben. Elég-e az, ha csak azzal kampányol, hogy le kell váltani a Fideszt, tud-e olyan alternatívát kínálni, ami vonzóbb lehet, és ha igen, hogy jut ez el egyáltalán a választópolgárokhoz?

A tét tehát óriási – ez nem kérdés. Az viszont már igen, hogy miként lehet egyáltalán nekifutni egy ilyen kampánynak?

Amikor megszületett az ellenzéki együttműködések listája, még nem lehetett tudni, hogy pontosan mit is takar majd ez az együttműködés azon túl, hogy az egyes pártok nem indítanak rá egymásra jelölteket. Aztán Karácsony Gergely az előválasztás után jelezte, hogy egységes kampányokat képzel el, aminek látható eredménye a zöld-sárga kampányszínekben hamar meg is nyilvánult – de hogy ezen túl hogy kell elképzelni a konkrét együttműködést, az láthatóan mindenhol mást és mást jelent.

A három jelöltben közös, hogy a kormányzati erőfölényt személyes jelenléttel, a kormánypártoktól szokatlan módszerekkel igyekeznek kompenzálni.

Nehezen tudnám elképzelni, hogy Hassay Zsófia létrát vesz a vállára, és saját kezűleg szereli fel a plakátjait, miközben Soproni Tamás kopogtatás után még közelebbről is megvizsgált néhány oszlopot.

Sára Botondot láttuk már az utcán standolni, bár nem túl nagy elánnal, Pikó András viszont folyamatosan járja az utcákat, és a lakosokkal közösen elemzi a problémákat, városnéző túrák keretében.

Naszályi Márta többek közt külön lakossági fórumot szervezett, hogy a kerület egyik legkritikusabb problémájáról, a turistabuszok és a velük érkező turisták által okozott nehézségekről a helyiek minél többet megtudhassanak, ráadásul úgy, hogy az ágazat képviselőit is leültette, hogy a „másik oldalról” is érkezzen néhány szempont, amit érdemes figyelembe venni.

Ezek jellemzően  olyan eszközök, amelyekkel a Fidesz-KDNP csak nagyon módjával él, szélesítve a választók és a politikusok között létező szakadékot, amely teljességgel elidegenítő lehet, még az érdeklődőknek is.

V. Naszályi, Soproni és Pikó is kiemelte, hogy még programjuk megírásakor is igyekeztek a lehető legtöbb lakossági igényre rezonálni, felmérni az igényeket, és azokra válaszokat adni.

Ezt persze külön megnehezíti az, hogy az ellenzéki együttműködésben nagyon különféle pártálláspontokat kellett egységbe terelni (képzeljük el, amikor egy DK-s és egy jobbikos szakpolitikus közösen próbál választ keresni például a lakhatási kérdésekre – ez kicsit olyan, mint egy pesti vicc az éjszakában). Cserébe viszont az együttműködő felek össze tudják dobni az erőforrásaikat. Így interjúztunk például Soproni Tamással az LMP irodájában (ráadásul az V. kerületiben!), így lett V. Naszályi Mártának sok-sok kiragasztható plakátja, és így sétált Pikó András a Józsefvárosban Karácsony Gergellyel, aki láthatóan igyekszik az összes kerület jelöltjét személyesen is támogatni.

És még így is iszonyatosan kevés az erőforrás, hiába hallgattuk meg mindhárom kerületben, hogy nem csak a jelölő, de a támogató pártok is segítik a kampányokat, akár aktivistákkal, akár pénzzel, vagy a rendelkezésükre álló eszközökkel (a létrától a pultokig – ebből a legszebb példa kétségkívül Sopronié, aki jobbikos standdal települt ki szórólapokat osztogatni). Persze ne legyünk naivak – ennek is megvan az ára, hol egyéni képviselő-jelöltek, vagy a kompenzációs listára felkerülő ‘ballasztok’ személyében, és azért mindenhol más a pártok intenzitása is, ha a közös kampányról van szó. Nyilván ez olyan aspektusa az idei önkormányzati választásnak, amiről a jelöltek nem szívesen beszélnek, hiszen hogy is nézne ki, ha a nagy összeforrás torzsalkodásait is kiteregetnék?

Gondolhatnánk, hogy növeli az esélyeket, ha olyan programmal jelentkeznek a jelöltek, amely rezonál a választókban. De mégis hogyan?

Soproni Tamás például úgy látja, hogy Terézváros jelenlegi vezetése nagyon helyesen sok időt és energiát fordít az idős lakosaival való törődésre – csakhogy szerinte lehetne ezt jobban, hasznosabban csinálni, mondjuk ha muskátlik osztogatása helyett értelmes elfoglaltságot kínálnának nekik.

Ez a  szemlélet, amely nem elszenvedőként, kliensként, hanem partnerként tekint a város lakosságára, a jelenlegi városvezetőkre nem igazán jellemző (tisztelet a nem túl nagyszámú kivételnek). Persze, lehetne azt mondani, hogy Kocsis Máté és utódja, Sára Botond a Józsefvárosban a lakosság igényeit kiszolgálva vegzálta a hajléktalanokat, droghasználókat, és így teremtett Rendet – ez azonban inkább a probléma hatósági eltüntetését, és nem a valódi megoldását jelentette.

V. Naszályi Márta a kerület elöregedett épületeiről beszélt sokat, miközben sétáltunk. Ezek az épületek láthatóan teljesen más életvitelhez, szokásokhoz illeszkednek. A mai lakosok számára viszont már hatalmas költséget jelent a fenntartásuk (vagy akár a kifűtésük), és nem is illeszkednek jól a jelenkori életvitelhez. Korszerűsítésük tehát igencsak szükségessé vált, csakhogy erre jelenleg az önkormányzat nem igazán fordít figyelmet. A jelölt a Batthyány téren arról beszélt, hogyan kéne a kerületet úgy átformálni, hogy a lakosok örömüket leljék a környezetükben.

Soproni Tamás 33 éves, tehát szemtelenül fiatal, talán nem véletlenül olyan telefonos applikációt vázolt fel, amellyel a parkolást lehetne megkönnyíteni a belvárosban, vagy azért érvelt, hogy a bürokrácia nyelvét egyszerűsíteni kell. Az aktivizmus felől érkező, civil Pikó András iskolai kezdeményezéssel próbálná meg érzékenyíteni a kerületben tanuló diákokat, amely szervesen illeszkedik a helyi közösség életébe, és egyben reflektál is a romakérdésre.

Szemléletmódjuk sokban különbözik, az ehhez használt eszközeik is, abban azonban mind túlmutatnak a „Le a NER-rel” koncepción, hogy élhetőbb, használhatóbb, szerethetőbb várost képzelnek maguk köré. Csak odáig el is kell(ene) jutni.

Hogy miért éri meg csinálni? Ez talán a legnehezebb kérdés, főleg az elmúlt napok eseményei alapján. Amikor felvettük az interjúkat, mindhárom jelölttől megkérdeztük, folyik-e ellenük negatív kampány a kormányoldalon. Mindhárman igennel válaszoltak: Soproni Tamást családi ügyekkel támadják, ami érthető módon nagyon megviseli, amikor pedig Hassay Zsófia budai szuperingatlanja előtt akcióztak a momentumosok, annak rögvest rendőrségi eljárás  lett a vége. V. Naszályi Márta a suttogó propaganda szerint migránsokat telepítene a kerületbe. Pikó Andrást pedig… akkor még „csak” azzal támadták, hogy visszahozná a kerületbe a drogosokat, meg hasonlók.

Aztán persze ez a hét felülírt mindent, amit a negatív kampányokról gondoltunk. Pikó András kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza által egy belső, zárt Facebook-csoportban megosztott, onnan pedig egy beépült kamuprofil révén a propagandalapokhoz eljuttatott fotó nyomán tett feljelentést Kocsis Máté. A rendőrség a feljelentés után 24 órán belül kiszállt az irodájukba, laptopokat vizsgáltak át, órákig tartó kihallgatás következett, és az ügynek nincs még vége.

Mindezt egy olyan fotó alapján, amely egyáltalán nem bizonyítja, hogy adatokkal élt volna vissza a kampánystáb.

Szóval van negatív kampány, nem is akármilyen…

Szerda este Pikó András fáradt, de határozott hangon kijelentette: nem tud olyan forgatókönyvet elképzelni, ami alapján visszalépne az indulástól, sőt, a mostani támadás – ami mentálisan és fizikailag is nyilvánvalóan megterhelő az érintetteknek – csak megerősíti abban, hogy folytatni kell a küzdelmet Józsefvárosért.

Márpedig van ennek a küzdelemnek több olyan aspektusa is, amit nem látunk, mert általában nem szokás beszélni róla.

Soproni Tamás beszélgetésünk alatt többször is visszatért oda, hogy napközben fordítóként dolgozik, ebből él, politikai tevékenysége pedig bőven túlmutat a munkaidőn, minden létező energiáját a kampányolásba öli. Viszont ebbe tényleg beletartozik a létrán állva plakátolás is, mert Soproni szerint ha ebben a munkában nem vesz részt, elszakad attól a realitástól, ami a politikán túl létezik. Fordítói munkájára is így tekint a megélhetés mellett – tudatosan igyekszik nem bezárkózni a politikusok elefántcsonttornyába. Mint ahogy nagyon tudatosan fordult az országos helyett a helyi politika felé is, miután a 2018-as országgyűlési választás után mélypontra került.

V. Naszályi Mártáról szerintem sokat elmond, hogy szórólapok és kitűzők helyett a szabadidejében saját kezűleg gyárt kis agyaglabdacsokat, amikbe növénymagokat gyúr, hogy a választópolgárok, akik betérnek hozzá, valami szépet, személyeset, zöldet vihessenek magukkal. Márta kedvességéhez azonban komoly tudatosság is társul: tavalyi visszalépése az országgyűlési választáson láthatóan még elszántabbá tette. Azóta építi a kampányát, aktivistákat toboroz, programot ír és szinkronizál a többi ellenzéki párttal, saját koncepciója van, amelyet még a nagy ellenzéki együttműködésbe is sikerült beleillesztenie. Ebben a folyamatban akadnak persze mélypontok is, neki is volt több, de elmondása szerint megéri, mert az emberek, akik odalépnek hozzá, biztosítják a támogatásukról, és ebből képes új erőt nyerni.

Számomra a legnehezebb talán Pikó Andrással volt beszélgetni erről a témáról (mégiscsak 30 éve van a pályán, interjúzni egy kollégával, pláne ilyen tapasztalttal pedig mindig félelmetes egy kicsit), hiszen ő egy komplett karriert adott fel azért, hogy belépjen a politikai térbe. Egy olyan térbe, ahol még a legjobb szándékú szereplőnek is talán kíméletlennek kell lennie egy kicsit, hiszen ha nem tör a célja felé, ezernyi érdek taposhatja el útközben (és akkor a fő ellenfélig, a kormánypártokig még el se jutott…).

András ebből a szempontból igencsak higgadt és tudatos szereplője a választásnak, szerepére pedig tulajdonképpen lépcsőfokként tekint: ahogy előtte Bolba Márta és Győri Péter kampányaiból is sokat tanulhattak a civil jelöltek, úgy hisz benne, hogy az ő általa kitaposott útra már könnyebb lesz majd ráállniuk a többieknek is. Egyfajta kísérlet az indulása, hogy a politikát közelebb hozza az emberekhez, a részvételi kormányzás felé tett lépés. Azt a fogadalmat tette, hogy csak addig vesz részt ebben a játszmában, amíg az saját elveivel és a közösségi érdekekkel összeegyeztethető. Ha erre nincs garancia, fel fog állni – vagyis a kockázat, amit civilként vállal egy rendkívül összetett politikai képletben, jelentős.

És hogy megéri-e a belefeccölt energiát?

merce.hu


 

h i r d e t é s