1988. november 1-én – Grósz Károly a Budapest Sportcsarnokban rendezett pártaktíván kijelentette, hogy Magyarországon osztályharc folyik, és ha nem tudnak „az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel” szemben fellépni, akkor „az anarchia, a káosz és – ne legyen illúzió – fehérterror uralkodik el” az országban. Hangsúlyozza, hogy fenn kell tartani az egypártrendszert, mert az „történelmileg alakult ki”. Berecz János egy tatabányai fórumon kijelenti, hogy „jelenleg forradalmi válság van” Magyarországon.

Azután jött Gubcsi Lajos, az 1956 utáni megtorlás egyik fő felelősének a nevelt fia, az ifjúbolsevik szövetség, a KISZ egyik vezető embere – a Magyar Ifjúság bukott főszerkesztője – aki elszámoltatást követelt és azt, hogy azonnal szüntessék be az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokat. A „Négy nap, amely megrengette az országot” című kiáltványa élesen kirohant a Fidesz ellen, a legveszélyesebb pártnak tartotta őket és ha már valóban szabad választások lesznek, akkor önmagát vagy Nagy Sándort (és csak végső esetben Horn Gyulát ajánlotta a megfiatalításra kerülő kommunista párt vezetésére).

Levél Németh Miklós miniszterelnöknek

Gubcsi Lajos, a hetilapnál átadva hatalmát Pálfy G. Istvánnak, a folyamatossá lett alkoholmámora egyik szünetében levelet írt Németh Miklósnak:

„Le kell tehát zárni a parlamentben folyó tárgyalásokat, meg kell mutatni, hogy milyen eredménnyel jártak, és hol nincs továbbá már engedmény. Meg kell mutatni, hogy ez a kormány egyelőre még ennek a pártnak a kormánya, és annak a célkitűzéseit kell, hogy szolgálja. Akkor is, ha ez - szerencsére - egyre inkább szakkormány. Nem szabad hagyni, hogy megkérdőjelezzék az alkotmányosan megválasztott MSZMP-kormány és parlament legitimitását, megszégyenítsék a benne ülő, közszereplő embereket.” Amikor ezt kifejtettem, már hetek óta az előbbiekben jelzett gondolatkörben szerveztem, sajna, magamra hagyatkozva. Utólag aligha örülhetünk majd annak, hogy ebben a történelmileg rendkívül kritikus szakaszban mindenki „magára hagyatkozott”, lévén, hogy senki sem mutatta meg szövetségesi szervező karakterét. Te sem. Ebből aztán következik a ma látható szétesés. Grósz Károly és Nyers Rezső nem fog tudni harcoló pártot vezetni, és talán ezt nem kell kommentálnom. Olyannyira nem titkolom ezt a véleményemet, hogy bármilyen nyílt fórumon megindokolom, beleértve a kongresszust is. Ennek ellenére elképzelhető, hogy az utolsó pillanatban ismét előtérbe kerül Nyers Rezső, mint „bölcs kompromisszum”, és azt sem felejteném el megjegyezni, hogy ebben az irányítatlan előkészületben több helyen is felmerült például Horn Gyula neve a pártelnöki posztra…”

A kontraforradalmár ifjúbolsevikok

De az ifjúbolsevik körök másikában, a Rajk kollégium KISZ-tagjai másként látták a Párt megújítását és a hatalom megragadásának a lehetőségét: Orbán Viktor és Kövér László tisztában volt azzal, hogy az MSZMP-t nem lehet megújítani – azt egyszerűen félre kell tenni.
Orbán, az Alcsútdobozon felnevelkedett legény, leginkább a „Che” Guevara-maszkra esküdött fel, s mert akkor még maga mögött tudhatta a Fidesz Munkáscsoport hatalmas tömegét (melyet később idejében feloszlatott) – a nyugat-európai, amerikai újságírók, tévéállomások bevonásával 1988. június 16-án pompás budapesti show-műsorra készült fel. A tervéhez Stumpf István kollégiumi igazgatótól és Stumpf apósától, Horváth István belügyminisztertől is engedélyt kapott… Az utóbbi két személy bólintása után következhetett a „Demokratikus Ellenzék” első nyilvánosság előtti fellépése.

Viktor „Che” Guevara első fellépése

A Fideszből egyedül Orbán jelent meg, az új párt teljes vezetősége ezen a napon még nemigen merte megkockáztatni az újbóli konfrontációt a hatalommal – a márciusi Fidesz-alapítással sokan így is, úgy is kifutották a formájukat. És hát az sem kizárt, hogy jó néhányan valamelyik KISZ-gyűlésen vagy pártcsoport vitán szónokoltak a modernizálás érdekében.

A Batthyány Emlékmécsesnél a szervezők, elsősorban a Szabad Kezdeményezések Hálózata aktivistái, tökéletesen megoldották a nyugati sajtó tájékoztatását – így, még a később történtek ellenére is, tökéletes biztonságban érezhették magukat azok a személyek (Fónay Jenő, Orbán Viktor, Csoóri Sándor, stb.) akik szinte felkínálták magukat a rendőri erőszaknak.

Orbán Viktor és társai láthatóan jól felkészültek a ’jelenésre” – nem csoda, hogy az előadás oly’ fényesre sikeredett… (Később, nem véletlenül, éppen ennek a két fiatalembernek a fényképeivel volt tele a külföldi sajtó!) – ’Bátor, mindenre elszánt ellenállók!’ – ’Igaz hazafiak, valódi ötvenhatosok!’ – ilyen és hasonló címekkel megjelent tudósításokat olvashattak másnap Nyugat-Európában. Mosolyognunk kellett hetek múltán, hiszen az ’ötvenhatosok’ kivétel nélkül 20-30 éves fiatalemberek voltak…

Álarc csere – Cél a nemzetállam megteremtése

Nagy Imre és társai újratemetésénél ismét alkalom adódott az élre állni, de Orbán szónoklata a szovjet megszálló hadsereg kivonásáról túlságosan is korán jött… Ezt a szakállas ifjú nem beszélte meg senkivel, talán ha egy évvel később követelte volna, akkor megelőzi Antall Józsefet. Évtizedek teltek el…, a Fidesz első embere már túl volt az első miniszterelnökségi idején, az első kormánya bukásán is, sőt, Gubcsi Lajos túlélőt is a táborában tudhatta. – 2010 tavaszán, mert a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány talán túlzottan is európai módon kormányoztak (ráadásul gazdasági válság söpört végig a világon) pártjával megnyerve a választásokat, élete hátralévő évtizedeire egy célja maradt: véglegesen bebetonozni a hatalmát, ezért kezét kinyújtva a magyarországi szélsőjobboldalhoz fordult… Ha Orbán és társai komolyan gondolták azt, hogy az önös érdekeiken kívül az Országgyűlésben a 2010-es választási eredményekből fakadó kötelezettségeikkel is foglalkoznak majd, az valóban forradalmi tett lett volna – de ők a hatalom megszerzéséért, megtartásáért a könnyebb utat választották: az egykori német kancellár politikai útját követve rászabadították társadalmunkra a neonáci-hungarista szervezeteket, azokat az organizációkat, melyek készséges szövetségesei lettek a nemzetállam megteremtésében.

©Kollár Erzsébet 2018.
Pünkösti Árpád és Szemenyei-Kiss Tamás
cikkei és könyvei felhasználásával,
a Bibliotheca Nationalis Hungariae Kézirattár gyűjteményeiből.