h i r d e t é s

A Fidesz nem vett részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésen

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz nem vett részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésen

2018. március 29. - 10:34

Ismét határozatképtelen volt a nemzetbiztonsági bizottság

Forrás: B1 Blog - Blog.hu

Az LMP jogi útra tereli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának működésképtelenségét - közölte Szél Bernadett (LMP) a testület ismét határozatképtelen csütörtöki ülésén.

A Fidesz-KDNP előre jelezte, hogy nem vesz részt a tanácskozáson, mert az kampányakciónak tartja.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az ülés elején elmondta: többek között az FBI nyomozásáról, a Magyarországra vezethető pénzmosási szálakról, Kósa Lajos miniszter "1300 milliárdjáról", Szabó Zsolt államtitkár "parkoltatott 1,2 milliárdjáról", a kiutasított orosz diplomatáról, a Quaestor-ügyről, a jegybankkal kapcsolatos "kartellügyről" és a "kötvénybűnözőkről" is tájékoztatást várt volna a kormány és a szolgálatok képviselőitől.

Ellenzéki politikusok kísérletet tettek arra, hogy a kormány és az illetékes szervek megjelent képviselőinek feltegyék kérdéseiket, Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára azonban közölte, csak a napirend elfogadása után válaszolnak. A testület azonban nem volt határozatképes. (MTI)