A Fidesz visszautasítja a Sargentini-jelentést, igaz nem a tartalma miatt
Arról ugyanis – bár pontos képük van róla – teljesen mást mondanak. Nem is lehet másképpen, hiszen amennyiben elismernék, hogy súlyos jogsértéseket követnek el a magyar választók ellen, egyből ugrana a „Megvédjük Magyarországot!” imázs.
Nem is esik nehezükre, hiszen olvasni nem igazán szeretünk, értelmezni pedig jószerével lehetetlen vállalkozásnak számunkra. Erre alapozva igen jó módszernek bizonyul a Fidesz tényferdítő hadjárata a Sargentini-jelentés kapcsán.
Szerdán tárgyalja az Országgyűlés azt a határozatot, amely a magyar jogállamiság helyzetét vizsgáló Sargentini-jelentést ítéli el. A Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely által jegyzett határozati javaslatban visszautasítanák a Magyarországgal szembeni állítólagos rágalmakat. Zárószavazás csak jövő hétfőn, október 8-án lesz, ám a mai vita mindenképpen érdekes lehet, főként, miután olyan nagyágyúk is csatlakoztak az előterjesztéshez, mint Böröcz László, vagy épp a KDNP-s Nacsa Lőrinc.
A javaslatnak a címe is sokatmondó: „Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról". /168 óra/
Különös szóhasználat. Rágalmakról beszél az a Fidesz, amelyik azzal nyert kétharmadot, hogy a „hazaáruló” jelzőt mindenkire rásütötte, aki kritizálni merte. Tudva levő, hogy a hazaárulás bűne háború idején békeidőben is öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést von maga után a Btk. értelmében. Ehhez képest 2010 óta egyetlen ilyen tárgyú per sem indult magyar állampolgár ellen, nemhogy elítéltek volna bárkit is.
Mint minden esetben, itt is érdemes megfigyelni a sémát. Ahogy a hazaárulás esetében, úgy a jelentés visszautasítása is csak a magyar nép meghülyítésére, ellenzéki táborának további darabolására szolgál.
A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a „zsarolásnak", utasítsa vissza a Magyarországot elleni „valótlan vádakat”, és jogi úton is lépjen fel a holland zölpárti EP-képviselő, Judith Sargentini nevét viselő szerintük csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentésével szemben.
Az Országgyűlés szólítaná fel a kormányt? Mintha az Országgyűlés nem lenne egy és ugyanaz a kormánnyal – már ha kétharmadot vesszük alapul.
Mindez azonban az eredmény tükrében tök mellékes. A magyar nép akkor is érezheti a nem feltétlen kívánt atyai gondoskodást, amikor az Európai Parlamentből idáig elhallatszik ahogy körberöhögik Orbánékat.