h i r d e t é s

A hígítatlan kóla herenövekedést okozhat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A hígítatlan kóla herenövekedést okozhat

2023. március 03. - 07:17

Egészen meglepő felfedezést tett egy kínai kutatócsoport, amely hím egereken folytatott kísérletek során vizsgálta két világszerte népszerű kólamárka termékének egészségügyi hatásait.

Érdemes leszögezni, hogy a szénsavas üdítőitalok a korábbi tudományos vizsgálatok szerint kifejezetten negatív hatást fejtenek ki a többi között a reproduktív egészségre, azaz a termékenységre is. Ezt hangsúlyozzák a mostani tanulmány szerzői is, idézve olyan kutatási eredményeket, amelyek szerint például napi egy liter kóla 30 százalékkal rontja az ondóminőséget férfiaknál, illetve a kóla- és koffeintartalmú üdítők egyaránt károsan hatnak az ondómennyiségre, -koncentrációra és hímivarsejtszámra. Mi több, előzőleg maguk a szerzők is végeztek olyan kutatást, amelynek következtetése, hogy a kólafogyasztás csökkentheti a petefészkek tömegét – legalábbis nőstény egerek szervezetében.

Mindazonáltal a szénsavas üdítők herékre gyakorolt hatását korábban nem vizsgálták kiterjedt tanulmányok. Mint arról az IFLScience beszámol, éppen ezt a hiányosságot igyekeztek pótolni a kínai kutatók, amikor kólakúrára fogtak egy csapat hím egeret. Egészen pontosan a rágcsálók egy-egy csoportjának vagy Pepsi, vagy Coca-Colát adtak inni 15 napon keresztül, illetve volt egy kontrollcsoport is, amely tiszta vizet kapott. A két kólás csoporton belül is létrehoztak két-két alcsoportot azáltal, hogy vagy hígítatlan, vagy 50 százalékban vízzel kevert üdítőt adtak nekik. Nem volt meglepő, hogy a cukros ital testtömegnövekedéshez vezetett az állatoknál, akadt azonban ennél izgalmasabb fejlemény is.

„A vérszérumban mért tesztoszteronkoncentráció minden egérnél megemelkedett a Pepsi-kólával és Coca-Colával történt kezelés után” – olvasható az Acta Endocrinol című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban. A szerzők szerint mindez arra utal, hogy a magas dózisú kólafogyasztás javíthatja a tesztoszteronkiválasztást hím egerekben. Ezenkívül a hígítatlan kólán tartott egyedeknél herenövekedést is megfigyeltek, szemben a másik két csoport tagjaival.

A kutatócsapat szerint, bár hangsúlyozzák, hogy más vizsgálatok szerint a cukros üdítőitalok fogyasztása egy sor negatív egészségügyi hatással hozható kapcsolatba, illetve további vizsgálatokra lenne szükség, mégis úgy tűnik, hogy sikerült egy pozitív felfedezést tenniük. „Eredményeink tudományos alapot szolgáltatnak, hogy jobban megértsük a szénsavas italok hatásait az emberek egyedfejlődésére és reproduktív funkcióira, illetve előnyeiket a prosztatazavarok és -rák megelőzésében” – fogalmaztak a szerzők. (Házipatika)