h i r d e t é s

A KDNP az ELTE ellen indított keresztes hadat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A KDNP az ELTE ellen indított keresztes hadat

2017. február 18. - 14:28

Nem csoda, hogy az Index munkatársa is tanácstalanságának hangot adva kezdett hozzá cikkéhez.

Fotó: index.hu

A kereszténydemokraták annak az egyetemnek mentek neki, amelyik az egyik legnívósabbnak hirdetheti magát. Komoly múlttal bír és töretlen népszerűséggel a jelentkezők számát nézve.

Ám ahhoz, hogy egy ilyen tendenciát fenntarthasson bármely intézmény szükségszerűen meg kell újulnia időről időre. Magyarán a kor kívánalmainak megfelelő tudásanyagot adjanak át diákjaiknak.

És mint olyan, a szexuális identitás társadalmi hátterének vizsgálata céljából indított új szakot az ELTE, Gender Studies, vagyis társadalmi nemek tanulmánya címen. És ez vágta ki a biztosítékot a Kereszténydemokrata Néppárt renitensei körében. Idézve az Index által is közölt levél egy részletét:

„Önök, a vezetőség úgy döntöttek, hogy a magyar társadalom számára semmilyen haszonnal nem bíró, egy politikai korrektségtől megfojtott, tudománynak álcázott, félrecsúszott témával szeretnének foglalkozni

mesterképzés keretében. Nem gondoljuk, hogy Magyarország megengedheti magának azt a luxust, amit néhány skandináv ország, hogy közéleti témái legfontosabbja a mellékhelységek [helyesen: mellékhelyiség] jelzései, illetve, hogy minél több semleges játékot, tankönyvet állítsanak elő, nehogy véletlenül befolyásolják a kisfiúk és kislányok saját nemükhöz való tartozását. Szögezzük le, hogy biológiai nemek vannak, nem társadalmiak, így az elnevezés is megtévesztő, hamis.”

Rögtön az első idézett mondat megemésztése komoly kínokat okozhat a vállalkozó szelleműeknek, különösen a magyar társadalom és a politikai korrektség, látszólag kibékíthetetlen konfliktusát nézve. Tehát ami politikailag korrekt, az nem lehet magyar érdek. Rossz nyelvek már így is törvényesített korrupcióról suttognak, így ez aligha meglepő. Másfelől olyan kifejezés, hogy politikailag valami korrekt, zavarosan értelmezhető, egy folytatott politika lehet korrekt, vagy inkorrekt.

A szerző különös precizitására enged következtetni, az az apró, ám általános iskolában halálos vétekként üldözött hiba, amit a helység és helyiség szavak összekeverése jelent. Továbbá ismereteiről – vagy azok hiányáról - is tanúbizonyságot ad, amikor ellenőrzés és konzekvenciák figyelembe vétele nélkül kukába vágja a gender, mint társadalmi nem jelentését.

Bizarr zárszóként képzeljük el, ha az egyetemek értékteremtés címén soha nem változtattak volna képzésükön. Jó eséllyel a mesterképzés része lenne a kőbaltakészítés, és a tűzcsiholás, és az az elvetemült liberális gazember, aki szakdolgozatként egy az egyetem helyszínéül szolgáló barlang falára festett kerék szakrajzát adja le, soha nem kapna diplomát.