Izzanak, habzanak, kékes fényben úsznak a fejek az erőlködéstől, hogy helyesen jósolják meg: engedni fog-e Orbán és Mazowiecki/Kaczyński a jogállamiság kérdésében.

Cirkalmas eszmefuttatások olvashatók arról, hogy miért igen, vagy miért nem. Holott a megoldás végtelenül egyszerű és kézenfekvő. Ha magunktól, logikai úton nem lennénk képesek megtalálni a helyes választ, forduljunk magához Orbánhoz. Egy rendkívül fontos, kivételesen őszinte és igaz megnyilvánulása mindenkit eligazíthat. Merkelnek megírta: amit Ön kér tőlem, az öngyilkosság!

Így igaz! Ha Orbán engedne, lehetővé tenné a jogállami kritériumok feltételül szabását, és azt hogy számon kérhessék rajta, utat nyitva a puszta morgásnál sokkal erőteljesebb beavatkozásra politikai manővereit illetően, azzal saját uralma tartó pilléreit zúzná szét. Mindazt, ami diktatórikus hatalmát biztosítja.

Mert nem kevesebbet kérnek tőle, mint a hatalmi ágak önállóságának helyreállítását, sajtószabadságot, a kormányszolgálati média közszolgálativá (vissza)alakítását, független igazságszolgáltatást, tisztességes választójogi törvényt, az ellenzék arányos képviseletét a médiafelügyeletben, a korrupciós ügyek pártatlan nyomozati vizsgálatát, a közpénzek átlátható kezelését, a tudományos műhelyek, az Akadémia, az egyetemek autonómiáját, ideológia-semleges közoktatást, egyszóval polgári demokratikus államrezont.

Hogy mindazt föladja, amiért tíz (harminc) éve ténykedik.

Olyan ez, mint Sztálint megkérni, hogy számolja föl a bolsevik párt egyeduralmát, és vezesse be a többpártrendszert, Hitlert arra, hogy állítsa vissza a Weimari Köztársaság államrendjét.

A történelem tanúsága szerint diktátorok ritkán mondanak le önként a hatalmukról. (Tán Sulla az egyetlen, üdítő kivétel.) Két módon lehet tőlük megszabadulni: erővel, vagy, ha meghalnak. Ezt az erőt sem Brüsszel, sem a magyar alattvalók nem képesek/akarják felmutatni.

Akkor tehát, na vajon mi várható?