Az iskolában, ahová 6 évig jártam diákként, majd 6 év kő kemény egyetemi év után visszamentem tanítani biológia-kémia szakos tanárként. Úgy tűnt, nagyon „bejött az élet”, így terveztem nagyjából 14-15 éves korom óta, most 28 vagyok. Az életem fele, eddigi életem legnagyobb célja.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a tanulatlanság és tájékozatlanság áldozatai vagyunk. Mert mit várhatunk a többségében nyomorgó, robotoló, propagandával agyonmanipulált tömegektől, ha a legmagasabban képzett, legiskolázottabb rétegek tagjainak jelentős része együttműködik a rendszerrel.
A kormány az infláció megfékezésére hivatkozva, a 2022-es választási felkészülés jegyében, a háztartások kiadásainak növekedését fékezendő, három termékkörben – az energia-, az üzemanyagárak és hat (majd később még kettő) alapvető élelmiszer esetében – a piacinál lényegesen alacsonyabb hatósági árakat írt elő, amit a közbeszédben ársapkáknak neveznek.
Arra a kérdésre, hogy mi szüksége van ennek a kormánynak egy olyan biankó felhatalmazásra, mint a veszélyhelyzet meghosszabbítása, nem lehet úgy válaszolni, hogy nem tesszük zárójelbe a racionális gondolkodást. Ez ugyanis a félelemkeltéshez és a kormányzat saját félelmeinek oldásához szükséges. Egyre erőszakosabb eszközökre van szüksége, mert egyre többet veszíthet.
Igen részletes portrét rajzolunk Szilágyi Ákosról, Orbán Viktor talán legnagyobb magyar rajongójáról, aki pár napja fogtechnikusként megkapta a szerkesztőknek, hírlapíróknak adható Mikszáth-díjat. Felvázoljuk amerikai tartózkodását, hogyan írt közös dalt Szikora Róberttel, sorra vesszük cégügyeit, valamint a lyukakat az életrajzában.
A kormánypárti képviselők csütörtökön már harmadik alkalommal nem jelentek meg a parlament népjóléti bizottságának ülésén, a testület ezért harmadszor vált határozatképtelenné - számolt be a bizottság DK-s elnöke online sajtótájékoztatón.
Az Erasmus+ felsőoktatási cserediákprogram és Horizont Európa kutatási pályázati rendszer jelentős EU-s forrásaihoz való hozzáféréshez hét miniszternek és több miniszterhelyettesnek, államtitkárnak, kormánybiztosnak vagy miniszteri megbízottnak, több mint két tucat politikai megbízottnak kell lemondania kuratóriumi tagságáról, legalábbis a nyilvános EU-s dokumentumokból ez olvasható ki. - írja a g7.hu
Valóban kivette a kormány a magánorvos-passzust az egészségügyi tervek közül, de januárban visszatérnek rá – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az atv.hu-nak adott szilveszteri interjújában.
A pedagógusok mindenféle összehasonlításban alacsony bérei és magas munkaterhei körülbelül egy éve állnak a közbeszéd homlokterében, december 8-án pedig pedagógus szakszervezetek és civilszervezetek szervezésben már az ötödik sztrájknapot hirdették meg, hogy ígéretek helyett mielőbbi intézkedésekre kényszerítsék a kormányt – azok után, hogy az állami iskolákat fenntartó tankerületek már tanárokat bocsátottak el azért, mert polgári engedetlenségben vettek részt. - írja a g7.hu
A csütörtöki pedagógus élőlánc egyik résztvevője Hódmezővásárhelyen azt mondta, hogy a kormány úgy tesz, mintha az oktatás problémája nem létezne, sőt a miniszterelnök egyértelművé tette, hogy a foci vébé jobban érdekli, mint a tanárok demonstrációja.