Aztán kiderült, hogy mégsem jött be nagyon az élet.

A legelső fizetésem (2020 őszén) nettó 163.000 ft volt. Mesterdiploma, teljes állás, heti 40 óra (papíron - valóságban nagyjából 60-70). Azóta mindenféle pótlék hatására (mivel nem érjük el a diplomás minimálbért) 207.000 ft lett a fizetésem Gyakornok minősítéssel. Ezek után el kellett készítenem egy cirka 90 oldalas dokumentumot, majd ezt megvédenem egy bizottság előtt, minősültem Pedagógus I-re. Ezáltal az óraszámom nőtt, a fizetésem nem (mivel a Ped I-hez tartozó fizetés még mindig nem éri el a diplomás minimálbért, így ezt is arra egészítették ki), magyarul bebizonyítottam, hogy mennyit fejlődtem, hogy lecsökkenthessék az órabérem.

Azóta ennyit kaptam, miközben az infláció mértékét mind tudjuk, érezzük.

Mindezek ellenére kitartottam, mert a sok nehézség mellett sok öröm, sok eredmény is született.

Februárban végre, sok-sok év tűrés után elkezdett mozgolódni a tanártársasalom, ekkor támadt fel a remény. Küzdöttem, engedetlenkedtem rengeteget, tüntettem rengeteget, nyilatkozatokat írtunk, élőláncokat alkottunk, ebben a tanévben már a diákok és szülők is beszálltak az akciókba. Rengeteg segítséget kaptunk számos szektorból: jogászok, éttermek, edzőtermek stb. A problémánkra már sokan elkezdtek reagálni, de a kormány február óta hallgat. Nem egyről a kettőre léptünk, hanem nullára, majd mínusz egyre. Eleinte megfogalmaztuk a 9 pontot (amiből csak 1 a pedagógusbérek rendezése), ezekről szerettünk volna konzultációt. Ezek nélkül a magyar oktatás halálra van ítélve. Azóta a sztrájkjog visszaállítását követeljük, ez volt a nulla, a mínusz egyet pedig a kirúgott kollegák (köztük az egyik legközelebbi barátnőm) visszavételének követelésével értük el. A 9 pontról továbbra sincs semmiféle konzultáció.

De mi bíztunk benne, hogy ha nem hagyjuk abba, ha egyre többen és folyamatosan csináljuk az akciókat, akkor muszáj lesz minket meghallaniuk.

Most pénteken meghallottak. „Konzultáltunk”, avagy eligazítást kaptunk. Egy olyan személlyel „konzultáltunk”, aki úgy kezdte a mondadóját, hogy nem ért az oktatáshoz. Egy olyan személlyel „konzultáltunk”, aki ezek után megsértett diákokat és pedagógusokat teljesen alaptalanul. Aki vádol, ignorál, eligazít, nem ígér semmit, de azt betartja.

A többieket már nem is említeném, a lényeg, hogy ez a „konzultáció” nem csak hogy nem előrelépést, hanem a mínusz kettőre lépést jelenti. Az elmúlt 10 hónapunk rengeteg energiáját dobták a kukába és a következő összes erre fordított energiánkat már előre a kukába dobták.

Ez volt a pillanat, hogy eldöntöttem, kiszállok. 14 éves korom óta ez volt a tervem, és most otthagyom az Alma mater-t, a kiváló tanáraimat, jelenleg már kollegáimat, a mentoraimat, barátaimat, szívemnek kedves diákokat. És úgy érzem, hogy engem mélységesen cserben hagytak odafent.

Döntésemnek következménye nem csak az, hogy ezeket mind hátra hagyom, hanem az is, hogy nagyjából 1,5 millió forintot vissza kell fizetnem az államnak. Tehát nem csak érzelmileg, anyagilag is iszonyatosan nehéz volt meghozni ezt a döntést, és a legszomorúbb, hogy azt hiszem, ez a megfelelő lépés.

Nagyon fognak hiányozni a közvetlen kollégáim: a biológia tanári örökké vidám és támogató légköre. Nagyon hiányozni fog a rengeteg tábor, hiányozni fognak a diákjaim.

Azt kell, hogy mondjam, hogy az állami oktatási rendszer egy motivált, lelkes, fiatal természettudományos pedagógusból ölte ki mindazt, ami az esszenciája ennek a hivatásnak.

Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt.

Szűcs Dorottya / Facebook