Ez több, mint meglepetés infláció, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 2022 elején az elemzők 5-6 százalékos inflációra számítottak. Igaz, az még az Ukrajna elleni orosz invázió előtt volt, de már akkor is előre vetítették, hogy hosszabb távon velünk maradhat a 2021. decemberi 7,4 százalékos infláció. Míg korábban kétharmad-egyharmad arányban magyarázták a drágulást külső és belső okok, addig egy évvel ezelőtti véleményük szerint 2022-ben annyival erősebbek lehetnek a belföldi hatások, hogy az arányt 50-50 százalék körülire becsülték 2022 végéig. Ennek egyik fő okaként azt jelölték meg, hogy a (választási) év első felében elkölteni tervezett nagyjából 3000 milliárd forintnyi költségvetési kiadás inflációs hatása pont akkor jelenhet meg a második félévben, amikorra a nemzetközi hatások már kezdenének visszaszorulni.

Surányi György szerint már 2021 végén kétharmad arányban belföldi okai voltak a megugró inflációnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy

a kormány egészen példátlan pénzszórása miatt ideiglenesen úgy fogják érezni a magyarok, hogy jobbá válik a helyzetük. Majd keserűen fognak ébredni, mert ennek hatására az infláció még magasabbra fog menni.

A háború és egyéb világgazdasági okok miatt a rekord méretű áremelkedés jelentős része a globális hatásokból – energia-, nyersanyag- és élelmiszerárak emelkedése – származik, de Surányi szerint a 20 százalékos infláció felével el kellene számolnia a kormánynak. Tölgyessy Péter ezt a különbséget csak orbáni inflációnak nevezi. Az árstabilitás jövőbeli elérését illetően pedig az elemzők nem optimisták.

Az EU-rekorder inflációnkat a kormány szokásos kommunikációs keretezésével szankciós inflációnak nevezi, és Gulyás Gergely nyilatkozata szerint „a kormány a jegybankkal összehangoltan fel kíván lépni a szankciós infláció ellen.” A jegybank a kamatok segítségével teljes erővel harcol az infláció ellen, a kormány pedig az árstopokkal teszi ezt – mutatott rá Nagy Márton.

A miniszterelnök év végi sajtóértekezletén arra a kérdésre, hogy miért dupla olyan magas a magyar infláció, mint az uniós, Orbán Viktor kifejtette: a jegybank felel az árstabilitásért, ők készítik az elemzéseket, amelyeket a kormány fogad el.

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt azonban a jegybankelnök határozottan megkérdőjelezte a kormánykommunikáció téziseit. Matolcsy szerint a kormány válságkezelési stratégiája helytelen, a hazai infláció 40 százaléka az élelmiszerár-emelkedésből fakad, jövőre ez az arány már 50 százalékos lesz. Az ársapkák önmagukban 3-4 százalékos inflációs többletet okoztak, ezért ki kell azokat vezetni.

Az MNB júniusi inflációs jelentése szerint a Monetáris Tanács még azon az állásponton volt, hogy

a külső költségtényezők hazai inflációban való megjelenését az üzemanyagok és az alapélelmiszerek árát érintő árstop, valamint a háztartási energiaárak befagyasztása mérsékelte.

Az árstopok megítélésének változását mutatja az is, hogy MNB Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője, Balatoni András szerint a teljes fogyasztói kosár 2,4 százalékát jelentő élelmiszerekre kivetett ársapkák az adott élelmiszer árának rögzítésén keresztül mérsékelték ugyan az inflációt, azonban a rögzített áras termékek esetében elmaradt áremelkedéseket a kereskedők teljes egészében áthárították más termékekre.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárai ezt vitatják. Azt állítják, hogy téves az a következtetés, mely szerint a kormány által bevezetett élelmiszerárstop növelné a hazai élelmiszer-inflációt. Szerintük a kereskedők nem tudják teljes mértékben kompenzálni az árstop okozta veszteségeiket. Az ársapkák csökkentik az élelmiszer-inflációt, és veszteséget okoznak az élelmiszer-kiskereskedelmi boltoknak, amit nem tudnak teljes mértékben „visszaszedni”. Álláspontjuk szerint ezt mutatja az is, hogy az élelmiszerláncok EBITDA-marzsa* nem nőtt, sőt inkább kisebb lett az elmúlt időszakban. Számításaik alapján a forint árfolyamának alakulása hatott a legjobban az élelmiszerárak alakulására, az árfolyamváltozás közel 16 százalékpontot magyaráz a hazai élelmiszer-inflációból.

A hatósági árak fogyasztói kosáron belüli aránya 2013 óta változatlanul 13 százalék, alkalmazásának számos hátránya van, és az élelmiszerár-befagyasztás fent hivatkozott értékelésén túl szélesebb értelemben is megoszlanak a vélemények a hasznosságáról.

Az április 30-ig meghosszabbított élelmiszerárstop bevezetésekor a kormány az infláció elleni fellépésre hivatkozott a néhány alapvető élelmiszert érintő hatósági ár alkalmazásával. Az intézkedést azóta is sokan vitatják, piacellenesnek minősítik, azt gondolják, hogy ennek következményeit a beszállítókra hárítják az üzletláncok. Az érintett termékek körében időnként tapasztalható áruhiányt, a kis forgalmú üzletek bezárását, a megugró élelmiszer-inflációt az ársapkákra vezetik vissza.

Az élelmiszerárstop bevezetése valós problémát, az egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerülő alsó két jövedelmi tizedbe tartozók helyzetének stabilizálását szolgálta. Az élelmiszerárstop nem példa nélküli az alacsonyabb keresetűek helyzetének javítására más EU tagállamban sem. A görög kormány és az ország jelentősebb kiskereskedelmi láncai közösen hoztak létre egy 51 alapvető élelmiszerből álló fogyasztói kosarat, aminek rögzítették az árait. Lényeges különbség, hogy – szemben a „magyar megoldással” – a tavaszig tartó programban a szupermarketláncok saját döntésük alapján vesznek részt.

A hazai hatósági árat előíró árstop nyilvánvalóan a kormánypárt támogatottságának növelését szolgáló választások előtti olyan akció, amelyhez nem szükséges költségvetési forrás. Ugyanakkor alkalmas arra, hogy hosszú időre biztosítson a kormánynak kommunikációs teret, amelynek során bizonyíthatja, hogy a kormány az emberek pártján áll, a terheket a multikra hárítja. Ahogy a miniszterelnök fogalmazott:

az árszabályozást nem a bankárok érdekében vezettük be, hanem a szegény emberek érdekében, és ez nekik fontos.

Az élelmiszerárstop a nagy üzletláncoknak nem okoz különösebb problémát. Hetente ők maguk is több tucat termékre adnak 15-40 százalék árengedményt, lényegtelen kérdés tehát, hogy azokon felül hat, majd nyolc, esetleg még több terméket pedig a kormány áraz le. A leárazások hatását, így az árstopos termékeken elszenvedett veszteség kiegyenlítéséhez szükséges összeget is ki tudják kalkulálni, és szétterítik a többi termék árában. Az árstop a beszállítókra sincs speciális hatással, mert nem érinti a közöttük fennálló versenyt.

Az élelmiszer árstopról az egyik cégvezér így nyilatkozott:

a kormány szerintem tehát nagyon jól tette, hogy jött ezzel az ötlettel, és lehetővé tette, hogy beszerzési ár alatt áruljuk az árstopos termékeket. Ez nekünk nagyon sokba kerül, viszont az emberek felé ez egyszerűen kell. A többi országban, ahol jelen vagyunk és országosan nincs árstop, saját magunk vezettünk be ársapkákat.

Egy másik áruházlánc pedig 300 termékre vezetett be árstopot saját döntése alapján.

Az adminisztratív beavatkozásnak természetesen vannak mellékhatásai, mint például az időnkénti és helyenkénti hiány az olcsó termékekből. Ez az előrehozott vásárlástól kezdve a kisboltok nagy láncokban történő vásárlásáig és a beszerzési láncban előforduló zavarokig több okra vezethető vissza.

Az olcsó termékek hiányát az üzletláncok mennyiségi korlátozásokkal igyekeznek megoldani, de borítékolható volt, hogy a kormány előírja a folyamatos ellátás biztosítását.*

Az kétségtelen, hogy az árstopos termékeken elszenvedett veszteséget a kis forgalmú boltok nehezen viselik, ezért az várható volt, hogy tiltakozni fognak és az árstop megszüntetését követelik, de a tömeges bezárásuknak az árstop csak az egyik, valószínűleg nem a legfontosabb tényezője.

Az élelmiszerárstop körüli cirkusz jól jön a kormánynak, mert szemben egyes ellenzéki pártok álláspontjával, fel tudja mutatni, hogy megvédi az embereket a szankciós inflációtól és a multikra hárítja ennek következményét. De ami ennél is lényegesebb, hogy az ekörüli vita elfedi a kiugróan magas élelmiszer-infláció valós okát, a kiskereskedelmi adó 4,1 százalékra növelését és a kiskereskedelmi pótadó* kivetését.

Az árbevétel-arányos kiskereskedelmi adó (a továbbiakban kiskeradó) – és minden árbevétel-arányos adó – ugyanolyan hatású, mint az áfa. Ugyanúgy az eladott termékek nettó árbevétele alapján kell számolni, mint az áfát. Tehát a fogyasztói ár egyszerűsítve a következőképpen alakul ki: a termék nettó ára + a termék nettó árának és a kiskeradó mértékének szorzata, és e kettő összegét kell szorozni az áfakulccsal.* A kiskeradó nem jövedelemadó, hanem az iparűzési adóval azonosan egy olyan költségtényező, ami ráfordításként könyvelendő, és az árazásnál is ekként veszik figyelembe.

A kiskeradó mértéke ugyan sávos*, és „csak” a 100 milliárd forintot meghaladó árbevétel után kell 2022-ben 2,7 százalékot és 2023-ban 4,1 százalékot fizetni, de a nagy forgalmú áruházláncok az ármeghatározók. Ráadásul a júliusban megjelent kormányrendelet értelmében 2022-ben a tavalyi kiskeradó 80 százalékának megfelelő összeget is be kellett fizetni pótadóként.

Mit tehettek a kiskeradóval jelentős mértékben érintett kereskedelmi vállalkozások, ha meg akarták őrizni az elmúlt öt évben kialakult és lényegében stabil jövedelmezőségüket és hatékonysági mutatóikat?

Beépítették a kiskeradó miatti költségnövekményüket is az árakba,

méghozzá azoknak a termékeknek az árába, amelyből a legnagyobb forgalmat bonyolítják, és így a legnagyobb eséllyel tudják a kiskeradó miatt megnövekedett költségeiket rövid idő alatt a vásárlókra áthárítani. Ezek a termékek pedig az élelmiszerek. Így aztán nem csoda, hogy a G7 mérése szerint 2022 szeptemberében elszabadultak az élelmiszerárak Magyarországon, és egyetlen hónap alatt 9 százalékos volt a drágulás.

A növekedés mértéke nemzetközi összehasonlításban éves szinten is kiugró. Szeptember második felében az azonos termékeket tartalmazó vásárlói kosár esetében egy németországi Lidlben mért 29,3 százalékos inflációval szemben a magyar Lidl-ben 43,7 százalékos volt az áremelkedés. Az élelmiszerárak hazai növekedése azonban nem állt meg, és októberben G7 adatai szerint 54,3 százalék volt az éves infláció a nagy áruházláncok átlag adatai alapján számolva.*

A más EU-tagállamokban is tapasztalható élelmiszer-inflációnak több oka is van, így a globális cégek piacbefolyásoló szerepe vagy a gyártók profitnövelési törekvése. Ugyanakkor a hazai kiugró mértéket egyértelműen a kiskereskedelmi adó növelése és a pótadó idei kivetése magyarázza, és nem a nyolc alapvető élelmiszerre meghatározott hatósági ár.

A kiskereskedelmi adónak és az energiaellátók jövedelemadójának nagy szerepe van abban is, hogy Magyarországon az üzemanyag árak magasabbak, mint a környező országokban, és amíg ezeket az adókat nem törlik el, ez a helyzet így is marad.

Az üzemanyagárak közötti különbség döntő oka a 27 százalékos áfa, amely lényegesen magasabb, mint a környező országokban. A 700 forint/literes üzemanyag 39 forinttal lehetne olcsóbb, ha az osztrák, szlovák mértékkel egyező 20 százalék lenne az áfa. De csaknem ezzel azonos mértékű hatása van a kiskeradónak. 700 forint/liter fogyasztói ár áfa nélküli ára 551 forint, amely tartalmazza a kiskeradó és az ez évi pótadó, valamint az energiaellátók jövedelemadójának fedezetét. A kiskeradó hatása közelítő számítással alapesetben 35 forint.* Ehhez jön még az energiaellátókra kivetett 41 százalékos jövedelemadó* fedezetének árrésigénye, amely legalább a kiskeradó hatásával azonos mértékű.*

Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy az éves forgalom alapján számítandó adókhoz szükséges bevétel fedezetét az üzemanyagok 2022-ben is fenntartott hatósági árazása miatt néhány hónap alatt kell beszedni, akkor megvan a döntő magyarázata* annak, hogy miért növekedett a költségeknél és adóterheknél lényegesen gyorsabban az üzemanyagok fogyasztói ára.

Az MNB által is kifogásolt üzemanyag-ársapka inflációra gyakorolt hatása tehát a kiskeradóhoz képest mérsékelt és ideiglenes.

Azonban tartósan növeli az üzemanyagok árát a kiskeradó* és az energiaellátók jövedelemadója.* Ezen különadóterhek miatt tartósan magasabbak lesznek a hazai üzemanyagárak, mint a szomszéd országokban, ami határon túli tankolás esetén legalább az áfa és a jövedéki adó elvesztését eredményezi, literenként benzin esetében 269, gázolaj esetében 259 forintot.

Tisztább, kiszámíthatóbb helyzetet eredményezhetne, ha az üzemanyag-kereskedők kiskeradójából és az energiaellátók jövedelemadójából származó költségvetési bevételt ezen adók eltörlésével és a jövedéki adó emelésével biztosítanák. Ez egyben azt is eredményezné, hogy az EU üzemanyagokra vonatkozó minimális jövedékiadó-mértéket előíró követelményének is megfelelnénk. Az adóterhelés mértékének beállításánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a határon átnyúló tankolással lehetőleg minimális adó kerüljön külföldre. Már a hazai fogyasztás 2 százalékának határon túlra kerülésével a kiskeradó-bevétellel összevethető adó kerül külföldre.

Az árbevételre számított adókat először 2010-ben vetették ki, két évre szólóan válságadó néven. Ez az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika leginnovatívabb lépése volt. Ezek az adók a végső fogyasztókat, a lakosságot terhelték, tehát fogyasztási adók voltak. Akkor vezette be a kormány azt a később is alkalmazott kommunikációt, hogy a lakosságot érintő adónövelő lépéseket a multikat megsarcoló multiadónak vagy újabban extraprofitadónak nevezi. Ezután jött a pénzfogalmat terhelő tranzakciós illeték, amely szintén egy fogyasztási adó. A különadók szerepe folyamatosan növekedett, már 2015-re jelentősek lettek. Lényegében mindegyik fogyasztási adóként viselkedik, tehát közvetetten a lakosságot terheli, ráadásul a nagy részük az áfa alapját is növeli.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban újra bevezették a kiskereskedelmi adót. 2022-ben az országgyűlési választás megnyerése érdekében történt költségvetési túlköltekezés ellentételezése és a földgáz importár drasztikus emelkedésének finanszírozása miatt a kormány rendkívüli bevételnövelő intézkedést hozott extraprofitadónak nevezett különadókkal és adónövelésekkel. Ezen adók között csak kivételesen vannak profitadók, döntő hányaduk fogyasztási adó. Ebben is érvényesül a kormány gazdaságpolitikájának egyik kulcseleme, amit a miniszterelnök a legutóbbi sajtótájékoztatóján is úgy összegzett, hogy a kormány

a munkát terhelő adók helyett a fogyasztáson keresztül szedi be a költségvetés azt a pénzt, amire szüksége van. Ez egy adófilozófiai kérdés, és ezen nem is akarunk változtatni.

A kormány nem a korábbi kormányok által követett kiadáscsökkentéssel, hanem bevételnöveléssel próbálja helyreállítani a megbillent egyensúlyt. A lakosságot terhelő fogyasztási típusú adók növelése ellenére a multik megsarcolását középpontba helyező kormánykommunikáció hatásos és működik.  Kétségtelen, hogy az általános bevételnövelő lépések mellett vannak olyan adóintézkedések is, amelyek egyes befektetők kiszorítását célozzák.

Bármennyire is eredményes volt az elmúlt években költségvetési bevételi szempontból a kormány 2010-ben kezdett adópolitikája, valószínűleg „nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”. Mások ugyanis a körülmények. Nem deflációs, hanem inflációs világgazdasági környezet van. A fogyasztási típusú adók egyes területeken, így például a kereskedelemben túlméretezettek, amelyek kifejezetten inflációgerjesztőek. A fiskális, a monetáris és a jövedelempolitikában egyidejűleg elkövetett hibák pedig szinergikus hatásúak. A miniszterelnöki utasítás az infláció leszorítására jól hangzik, de még ha elérhető is az egy számjegyű áremelkedés 2023 végére, akkor sem lesz könnyű letörni az inflációt. Az infláció egy öngerjesztő folyamatba is átcsaphat, így nehéz megállítani, és az sem mindegy, hogy 9 vagy 4 százalékon stabilizálható.

A jegybank elnöke okkal mondta az országgyűlés gazdasági bizottsága előtt, hogy

bajban vagyunk, sok szempontból saját döntéseink miatt vagyunk bajban. (…) Évtizedünk sikerének vagy kudarcának kulcsa az infláció megfékezése. Végül ettől függ az összes többi pénzügyi egyensúly a költségvetéstől az államadósságig, a folyó fizetési mérlegtől a jegybanki mérlegig.

(A szerző mérnök-közgazdász, 2002-2010 között az MVM Felügyelő Bizottságának elnöke, 2015-2019 között az FGSZ igazgatóságának tagja. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

G7.hu