Abban az országban, ahol gyakorlatilag egy metróvonalat el lehet lopni - kétszer - büntetlenül (az elsőt az MSZP, a másodikat a Fidesz tette zsebre), ahol utak, hidak, vasútvonalak, közműfejlesztések árán mindig egy adott gazdasági réteg gazdagodik, ahol 30 év politikai vitái után az iskolák egy része bezárt, a maradékot az egyház, és a Klikk rombolja le pártideológiákat oktató napközivé, ahol az egyetemeket és a tudományt magánalapítványokba lehet kiszervezni, ahol a közvagyont, a Balatont, Tokajt, termőföldeket oligarchák veszik birtokba és ahol egy világjárvány égisze alatt hatezer milliárd forint úgy tűnik el a költségvetésből nyomtalanul, hogy a vállalkozók hitelt vehetnek fel segítségnek...
A rendszerváltás utáni magyar politikai legsúlyosabb egyénisége kétségtelenül Rapcsák András, egykor hódmezővásárhelyi polgármester és egy időben országgyűlési képviselő volt. A meglehetősen harcias stílusáról ismert kereszténydemokrata politikus környezetében kezdte bontogatni szárnyait az a Lázár János, aki mindig sokat ad a kinézetére, és sok hölgy szerint jelenleg az egyik legsármosabb magyar politikus. De vajon tényleg ilyen sokat számít az, hogy egy politikus magas, sovány vagy szemüveges?
...azaz a prostituált egy foglalkozás, a társadalom terméke, nagyon nem oké a foglalkozást űzőket elítélni, már csak azért sem, mert kutatások bizonyítják, hogy senki sem jó kedvéből lesz prostituált. Nyomor, oktatás, család hiánya, erőszak, anyagi kilátástalanság, stb. Kb mindenki ismeri ezeket.
Nemrégiben elgondolkodtam azon, mégis miért van az, hogy szinte bármiről számolunk be, hogy gyakorlatilag bármiről nyilvánítunk véleményt, a mondanivaló így vagy úgy mindig Orbán valamely döntése körül forog? Miért van az, hogy egy állítólagos demokráciában a közéleti vélemények elsöprő többsége egyetlen emberhez kötődik?
Harmadik fejezet: 2020 -2021 -2022 sorsfordító évek … c. vitairat Az 1989. október 23-án kikiáltott 3. Magyar Köztársaságot a Fidesz - élén a pártelnök/miniszterelnökkel, valamint a csatolt KDNP-vel - elárulta, és a 2012. január 1.-i hatállyal esküszegéssel elkövetett alkotmányos puccsal életbeléptetett Alaptörvénnyel megbuktatta! (lásd második fejezet: ősbűn!)
Második fejezet: 2020 -2021 -2022 sorsfordító évek … c. vitairat
A 2010-es országgyűlési választáson a győzelmét, ami a választásra jogosultak mindössze 33.7%-a úgy értelmezte, mint a magyar nemzet által véghezvitt sikeres forradalmat, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megalapításáról döntöttek.
Lenin kérdése időszerű! Csak ma nem a narodnyik mozgalom, hanem a Momentum kerül terítékre.
megtekintésTegyük fel, hogy Orbán Viktornak száz százalékban igaza van, és teljesen érvényes a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V vakcinára, amit mond: „Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret.” Csakhogy könnyen lehet, hogy a vakcina valóban szuper, be is oltanak vele, de nyáron, a nagy nyitások után mégsem engednek majd be oda, ahová épp utazni akarok.
Orbán Viktornak semmi más nem számít, csak a 2022-es győzelem. Járvány ide, emberek oda, önkormányzatok amoda, az a lényeg, hogy az ellenfeleit megfossza minden cselekvési lehetőségtől – mondta Kéri László politológus