Himlőhelyes, reménytelen, megsebzett tájakat láthatunk Hajdú D. András fotóin. A számító mohóság és a kilátástalan nyomorból fakadó elkeseredés mar lyukakat a Kongói Demokratikus Köztársaság földjébe.

Hajdú D. András tanulmányútja az MNO.hu-n.

A szinte tíz körömmel kikapart gyémántok innen kerülnek nehezen átlátható úton az antwerpeni légkondicionált ékszerüzletekbe. A magyar fotós szinte véletlenül került a bányák közelébe. Egy húsz éve ott élő magyar orvos barátját látogatta meg Mbuji-Mayi városában. Más témán szeretett volna dolgozni, ám azt vette észre: az országban minden összefügg a gyémántbányászattal. Még az egyik pénzükön is feltűnik a hegy, előtte a gyomrából előcsalt csillogó tartalommal. De hiba lenne azt hinni, a föld felszíne is gazdaggá vált volna attól, amit a mélye rejt. Az ország ugyanis a legszegényebb országok egyike. Az államigazgatás is mintha csak azért létezne, hogy a társadalom egy része a sápok és a korrupció révén eltengődjön.

A magyar fotós szerint az sem szokatlan, hogy a fegyveres rendőr lép oda a külföldihez, hogy ilyen-olyan ürüggyel megszabadítsa pár dollártól. Hajdú D. helyi vezetője, egy angoltanár havi 80 dollárt keres, miközben a fotósnak 20-40 dollárért kínáltak tucatnyi gyémántot a helyi bányászok, akik talán nem is sejtik, hogy a fővárosban már dollárezrekért cserélnek gazdát az általuk felszínre hozott drágakövek. De ha sejtik is, túl sokat nem tehetnek. Hajdú D. elmondása szerint nagyjából 500 dollárba kerülne egy munkásnak, hogy a fővárosig eljusson, így aztán annyiért adja el a fáradságos és szinte középkori munkával kitermelt gyémántot, amennyiért tudja. És még így is lehet, hogy kis szerencsével pár nap alatt megkeresheti az angoltanár egyhavi fizetését. Igaz, a kockázat sem kicsi. A bányászat ugyanis a következőképpen zajlik. A földbe 33 méter mély és körülbelül egy méter húsz széles lyukakat fúrnak. Ennek alján merőleges irányba ásnak a bányászok. A kitermelt földet zsákokba teszik, amiket csörlők segítségével húznak fel a felszínre úgy négyen-öten. Mivel semmiféle aládúcolásra nincs lehetőség, a merőlegesen vágott járatok könnyen beomlanak. Ez viszont nem rettent vissza senkit, és a bányák minden különösebb biztonsági előírás és óvintézkedés nélkül lepik el a tájat. Nem túlzás tehát, ha azt írjuk: az örömmel viselt ékszerek jó része verítékkel és nemritkán vérrel kikövezett vándorútra indulva jut el Afrikából Európába.

(Hajdú D. András tanulmányútjához a HAND Szövetség is hozzájárult a Koherensebb Európa egy igazságosabb világért című projektje keretében. A projektet az Európai Bizottság és a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatja. Bővebb információ: hand.org.hu)

A kezdetleges módszerekkel végzett gyémántbányászat nemcsak művelőire, de a természetre is katasztrofális hatással van
Fotó: Hajdú D. András

Ez még nem gyémánt! A kövek jelenléte viszont azt jelzi a bányászok szerint, hogy jó helyen kutatnak
Fotó: Hajdú D. András

A gyémántlelőhely mellett épült kereskedőváros, Mbuji-Mayi szinte teljesen elpusztult a polgárháborúban. A házakat lerombolták, az ivóvíz-, az elektromos és csatornarendszert tönkretették. Az itteni férfiak a közeli gyémántbányákban keresnek megélhetést
Fotó: Hajdú D. András

A gyémántbánya szinte a semmiből bukkan elő a puszta közepén: nincsenek kerítések, őrök, infrastruktúra, csak a tűző napon hangyaként szorgoskodó férfiak a megsebzett tájon
Fotó: Hajdú D. András

Egy vájat körülbelül 33 méter mély és 1,2 méter széles. Az üreg alján egy fiatal férfi ássa ki a földet, amelyet társai húznak fel csörlő segítségével
Fotó: Hajdú D. András

A bányászat a Mobutu-rendszer alatt alapvetően külföldi cégek irányítása alá került. A nyersanyagban gazdag föld nem a kongóiak jólétét segítette elő, hanem az elképesztő méretű korrupciót
Fotó: Hajdú D. András

Az állam gyakorlatilag nem működik, nagy az illegális bányászat szerepe. A legnagyobb nyereséget ígérő kitermelést milíciák ellenőrzik, csakúgy mint a nyersanyag kicsempészését
Fotó: Hajdú D. András

Kongó olyan, mint egy nyomorult koldus, akinek tele gyémánttal a zsebe. Az ENSZ 2011-es felmérése szerint a vizsgált 187 ország legszegényebbje a Kongói Demokratikus Köztársaság volt – Afrika természeti kincsekben és nyersanyagokban leggazdagabb országa
Fotó: Hajdú D. András

Hadtörténészek szerint a Kongóban bányászott gyémánt nélkül – ami a hadiiparban nélkülözhetetlen nyersanyag – a szövetségesek nem nyerték volna meg a második világháborút
Fotó: Hajdú D. András

A kitermelt földet gyalogosan vagy biciklivel viszik le a folyópartra átmosni
Fotó: Hajdú D. András

Mbuji-Mayi a legnagyobb, vízvezetékrendszer nélküli város Afrikában. Két folyó veszi körül, de egy-másfél millió lakosa vezetékes víz nélkül él
Fotó: Hajdú D. András

A vörösagyagos földet apró szemű szitákon rostálják át
Fotó: Hajdú D. András

Sokan Dél-Afrikában próbálnak szerencsét: aki teheti, inkább biztonsági őrként dolgozik Johannesburgban, mint az itteni bányában
Fotó: Hajdú D. András

Hiába van itt Afrika leggazdagabb gyémántlelőhelye, a nagy pénz nem a bányászoknál, de még csak nem is a város kereskedőinél marad. A hasznot kinshasai cégek és nemzetközi társaságok fölözik le
Fotó: Hajdú D. András

Az 500 frankos kongói bankjegy a gyémántkitermelést ábrázolja, ami az ország szimbóluma. A képen látható gyémántkupacot 40 dollárért kínálta tulajdonosa eladásra
Fotó: Hajdú D. András

Gyémántkereskedő vizsgál egy 28 karátos ipari gyémántot Mbuji-Mayiban, a gyémántkereskedők negyedében
Fotó: Hajdú D. András

Giscara (29) gyémántkereskedő mbuji-mayi otthonában rendezgeti a gyémántkupacokat, amelyeket másnap Kinshasába, az ország fővárosába visz továbbértékesíteni
Fotó: Hajdú D. András

A g
yémántok legvégül a belgiumi Antwerpenbe kerülnek, ahol csiszolják, majd sokszoros áron ékszerként értékesítik őket
Fotó: Hajdú D. András

mno.hu (Címlap: Mbuji-Majiban jóval több nő él, mint férfi. A gyakori bányabaleseteknek sok fiatal férfi esik áldozatul - Fotó: Hajdú D. András)