h i r d e t é s


A kormányfő szerint titokban "Soros-féle embertípus kitenyésztéséről" döntöttek

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A kormányfő szerint titokban "Soros-féle embertípus kitenyésztéséről" döntöttek

2018. február 19. - 08:07

 

Csalódnia kellett annak, aki új lendületre vagy migránsozáson kívül másra is számított Orbán Viktor kormányfő vasárnapi évértékelőjén. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A fáradt sorosozás már a Várkert bazárban összegyűlt mintegy 1500 Fidesz-szimpatizánst is alig hozta lázba, az egyórás beszéd vége felé pedig többen beszélgetni kezdtek a mellettük lévővel, a legbátrabbak pedig már a telefonjukat nyomogatták. Pedig nyolc évnyi kormányzás után, a kampány kezdetén a tábornak feltehetően nagy szüksége lenne új gondolatokra is, ám ezzel a kormányfő ezúttal adós maradt.

Orbán Viktor az elmúlt két ciklust értékelve kiemelte, hogy tíz év alatt a vállalt egymillióból 736 ezer új munkahely jött létre, sikeresen és gyorsan átalakította Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bankot, valamint – saját bevallása szerint korábban, mint hitte volna – elérték, hogy a gazdaság jó teljesítményének következtében nyugdíjprémiumot fizethetnek a nyugdíjasoknak. „Soha rosszabb nyolc évet Magyarországnak!” – mondta. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy „Magyarország ugyan kezd hasonlítani egy dolgos, rendezett, tisztességes országra, de még nem olyan, amilyennek akarjuk, közel sem értünk munkánk végére”.

Orbán Viktor szerint a magyar modellt a munka, a család, a magyar identitás erősítése, valamint a függetlenség támogatása jelenti. Úgy vélte, ez nem csak azért működik, mert a vezetők hisznek benne, hanem azért, mert „magyarok millió” hisznek benne. Állítása szerint arra a legbüszkébb az elmúlt nyolc évből, hogy nem csak elismertté tették a munka-család-haza fogalmakat, hanem ezeket sikeres politikává is változtatták.

Megismételte azt a korábban sokat hangoztatott célt is, miszerint a közműszolgáltatást, a médiát, valamint a bankrendszert magyar kézbe kell helyezni. Szerinte ez mára sikerült, így „a családok nem a multik profitjait fizetik”. Arra is felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy a függetlenség „nem olyan, mint a lekvár, nem áll el a polcon”, időről időre meg kell védeni, azt pedig szerinte nem szabad hagyni, hogy az ország az „internacionalisták kezébe” kerüljön.

Orbán Viktor szerint Magyarország befolyása nagyobb, mint amit az ország mérete indokolna, ez pedig szerinte egyértelműen annak köszönhető, hogy a Fidesz-KDNP kormány szünetelteti az „euró-blablát, a liberális szépelgést, valamint a korrekt semmitmondást”.  „A szájkosarat Brüsszelnek küldtük vissza, a pórázt pedig az IMF-nek” – mondta.

Az ellenzékről szólva úgy fogalmazott, hogy figyeli a többi párt állapotát, de „nem mindig hisz a szemének”. Az MSZP-re utalva például azt mondta, hogy a szocialisták „csődgondnokot” igazoltak „idegenlégiósként”, akinek az lesz a történelmi szerepe, hogy kivezesse a pártot a parlamentből. „A másik baloldali párt – utalt a DK-ra - visszavedlik egy virtigli kommunista párttá, amely börtönnel fenyegeti az embereket és csak annyit tud mondani, hogy az egyházak fogják be a szájukat” – fogalmazott. Azt is megjegyezte, hogy „van olyan párt is, amelynek az a legnagyobb meglátása a világról, hogy lehet más”, azt viszont nem lehet tudni, hogy valójában mit akarnak. A Jobbikról szólva – bár annak nevét nem említve – azt mondta, hogy „a szebb napokat látott nemzeti párt” azzal jött elő, hogy az iszlám jelenti az utolsó reményt. „Ilyenek az ellenzéki pártok, Magyarország ennél többet érdemel” – összegezte.  

Orbán Viktor beszédének ötlettelenségét jól mutatja, hogy a korábban már hangoztatott „homo brüsszelicus” után, a „homo sorosensus” fogalmát próbálta meg elhinteni. „Titokban már évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus kitenyésztésének programját. Ahogy ők szerényen mondják, homo sorosensus, ami magyarul annyit tesz, hogy Soros-féle embertípus, s rájöttem, hogy onnan nézve bennszülöttek, akiknek van saját hazájuk, saját kultúrájuk, saját vallásuk, amihez ráadásul foggal-körömmel ragaszkodunk, nos, mi a Soros-félék szempontjából reménytelen és átformálhatatlan egyedek vagyunk” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta a szokásos menekültellenes paneleket is, így például riogatott 60 millió afrikai bevándorlóval, a határkerítés lebontására készülő ellenzékkel, de megosztotta apokaliptikus vízióit is az eliszlamizálódott hanyatló nyugatról.

Az idei évértékelőn új gondolat tehát nem hangzott el, pedig a kormánypárti "keménymag" lelketlen tapsolása azt mutatja, kifulladóban van a menekültkérdés témája. 

 

Szerző: Lőrincz Tamás / nepszava.hu


 

h i r d e t é s

betöltés..